Vágólapra másolva!
Miguel Cotto, a Boksz Világszervezet (WBO) volt váltósúlyú világbajnoka bejelentette, hogy jövőre befejezi aktív pályafutását.

A Puerto Ricó-i profi öklöző azt mondta, hogy 2010. október 29-én, a harmincadik születésnapján akasztja szögre végleg a bokszkesztyűit, tervei szerint még összesen két találkozót fog vívni.

"Tíz hónapom van még, ami talán még két meccsre elég, és utána teljesen kivonulok az ökölvívás világából. Háromszor szereztem világbajnoki címet és teljesen elégedett vagyok azzal, amit pályafutásom során elértem. A karácsonyi időszakot még pihenéssel töltöm, majd kis lépésekben megkezdem az edzéseket" - nyilakozta Cotto, aki november közepén technikai KO-val kapott ki a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiaótól.

A profi pályafutása 36 meccséből 34-et megnyerő Cottót legutóbb Jose Louis Castillóval is hírbe hozták. "Mindig nyitott voltam rá, hogy nagy nevekkel mérkőzzek meg. Soha nem mondtam nemet senkinek, és ha Castillo következik, akkor vele fogok harcolni" - mondta lehetségés ellenfeléről a Puerto Ricó-i.

www.profiboksz.hu