Vágólapra másolva!
A WBO kispehelysúlyú interkontinentális címét és minden bizonnyal a vb-címmeccshez való jogot is bezsebelheti Bedák Zsolt. A december 4-én az ausztriai Söldenben bokszoló Európa-bajnokunk a Fülöp-szigeteki Ramie Laput ellen húz majd kesztyűt, aki egy évvel ezelőtt szerezte meg az interkontinentális övet.

Az ismeretlen életkorú Laput eddig 38 profi meccset vívott, 2004 és 2006 között egy időre visszavonult, de Sammy Gello-ani promóter azóta a világranglista élmezőnyébe juttatta a filippínót, aki eddigi legemlékezetesebb meccsét idén májusban vívta a korábbi világbajnok Ratanachai Sor Vorapin ellen.

A találkozó igen rendhagyó módon ért véget: a 11. menetben a rutinos kihívó egy összefejelés után bal lábbal fejbe rúgta Laputot, aki padlót is fogott. Vorapint persze azonnal diszkvalifikálták, de Laput győzelméhez amúgy sem férhetett volna semmi kétség, hiszen szinte végig uralta a találkozót erőteljes kombinációival.

Minden bizonnyal pályafutása eddigi legnehezebb meccse vár Bedák Zsoltra, hiszen a filippínó rendkívül erőteljes bunyós, aki testre-fejre keményen támad és látványos stílusa miatt mindenképpen a világbajnoki cím kapujába akarják juttatni.

A jelenlegi WBO-bajnok Juanma Lopez következő címvédése után feladja címét, így ezen találkozó győztese minden bizonnyal a megüresedő cím egyik várományosa lesz.