Vágólapra másolva!

Mindenkit meglepett a kazah tini a súlyemelő-vb-n

Teljesen váratlan végeredménnyel szolgált a női 53 kilogrammosok vetélkedése a dél-koreai súlyemelő-világbajnokság vasárnapi versenynapján: a jóval esélyesebbek mindegyikét megelőzve egy kazahsztáni tinédzser, az ázsiai juniorbajnok Zulfija Csinsanlo nyert összetettben 219 kg-mal.

A mindössze 16 éves emelő szakításban 90 kilogrammjával még csak az ötödik volt, a második fogásnemben azonban 129 kilós világcsúcs-beállítással nemcsak a lökésaranyat érdemelte ki, hanem az összetettét is a fő favorit, az idei nemzeti játékokon első kínai Csen Hsziao-ting (218), és a vendéglátók reprezentánsa, a tavalyi, pekingi olimpián második Jun Dzsin Hi (209) előtt.

A vert mezőnyben végzett a korántsem csupán terjedelmes nevéről híres thaiföldi Prapawadee Jaroenrattanatarakoon, a 2008-as olimpiai bajnok is, aki szakításban kiesett, miután háromszor is hiába próbálkozott 90 kilós kezdősúlyán.

A férfi 69 kg legjobbjainak vasárnapi küzdelméből az összetettben 346 kg-ig jutott kínai Liao Huj került ki győztesen, aki könnyedén szorította maga mögé az idei Európa-bajnok örmény Arakel Mirzojant (334) és az olimpiai bronzérmes indonézt, az egynevű Triyatnót (330).

A Pekingben 348 kg-mal olimpiai aranyérmes ázsiai emelő Gojang Cityben legfőképpen saját magával vívott ádáz csatát, a végső sorrend tükrében sikerrel, hiszen mindhárom elsőséget begyűjtötte. Liao szakításban kevés híján világcsúcsot ért el, a 166 kg azonban, amelyet harmadik gyakorlatánál kissé túlhúzott, kifogott rajta.

Az előzetesen legnagyobb vetélytársának ígérkezett francia, a múlt évben olimpiai ezüstérmes, korábbi világbajnok Vencelas Dabaya-Tientcheu már szakításban is gyengélkedett, lökésben pedig érvényes gyakorlat híján - a 185 kiló egyszer sem sikerült neki - a kiesés sorsásra jutott. A kínai versenyző amúgy a súlyemelő vb-k 1891 óta íródó történetének 400. férfi világbajnoka.

eredmények:
férfiak, 69 kg:
1. Liao Huj (Kína) 346 kg (szakítás: 160, lökés: 186)
2. Arakel Mirzojan (Örményország) 334 (154, 180)
3. Triyatno (Indonézia) 330 (150, 180)

szakítás:
1. Liao 160 kg
2. Ninel Miculescu (Románia) 155
3. Mirzojan 154

lökés:
1. Liao 186 kg
2. Kim Szun Be (Koreai Köztársaság) 181
3. Triyatno 180

nők, 53 kg:
1. Zulfija Csinsanlo (Kazahsztán) 219 (90, 129)
2. Csen Hsziao-ting (Kína) 218 (95, 123)
3. Jun Dzsin Hi (Koreai Köztársaság) 209 (93, 116)

szakítás:
1. Csen 95 kg
2. Jun 93
3. Szvetlana Cseremsanova (Kazahsztán) 92

lökés:
1. Csinsanlo 129 kg
2. Csen 123
3. Jun 116

Hétfőn női 58 kilogrammban osztanak ki érmeket a világbajnokságon.