Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban a Világkupa első fordulójának rájátszásaira került sor. A párharcokban meglepetések is születtek: búcsúzott a további küzdelmektől az örmények kétszeres olimpiai bajnoka, az örmény Gabriel Szargiszjan, kiesett az izraeli Emil Szutovszkij és a holland Szergej Tivjakov. Rapidoztak és szükség szerint villámpartikat is játszottak a nagymesterek. A + 2700 Élő-pontosok 23-as csoportjából csak a szlovák Szergej Movszeszjan esett ki. A 15 éves Yu Yangyi győzelme az első kör legnagyobb meglepetése. Kedden megkezdődik a legjobb 64 küzdelme, Polgár Judit a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen világos lesz az első partiban.

Tizenkilenc továbbjutó hely sorsa dőlt el a rájátszáson. A rapid partikban 25-25 perc volt a gondolkodási idejük a sakkozóknak és 10-10 másodperc lépésenként. Négyjátszmás meccseket játszottak, 2,5 pont kellett a győzelemhez. 2-2 (összesítve 3-3) esetén következtek a villámpartik, 5-5 perc és 3-3 másodperc lépésenként. Két-kétjátszmás mérkőzéseket játszottak. Hat összecsapás dőlt el snellezésben. Az amerikai színekben játszó Varuzhan Akobian közel 10 órás csatában, 16 partiban harcolta ki a továbbjutást az orosz Pavel Tregubov ellen.

Az esélyesebb nagymesterek közül ki könnyebben, ki nehezebben teljesítette feladatát. Egyes meccseken igazi adok-kapok küzdelmeket láttunk, másutt döntetlenek egész sora született. A kubai Perez Leinier Dominguez öt döntetlen után tudott csak játszmát nyerni. A cseh David Navara a jelentős Élő-pont különbség ellenére is megkínlódott a továbbjutásért. Nagy csatában szenvedett vereséget a női világranglistán harmadik 15 esztendős kínai Hou Ji-Fan. Nem bírta a feszültséget az örmény Gabriel Szargiszjan. Sikerrel vette az akadályt az 1999-es FIDE kieséses rendszerű világbajnokság győztese, az orosz Alekszandr Halifman.

Az első forduló rájátszásának eredményei:
Dominguez (kubai, 2719) - Smerdon (ausztrál, 2525) 3,5 - 2,5 (döntetlen,döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Navara (cseh, 2707) - Laylo (fülöp-szigeteki, 2552) 4 - 2 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0
Bacrot (francia, 2700) - Nijboer (holland, 2561) 3,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0,1 - 0, döntetlen)
Hou, Yifan (kínai, 2588) - Naiditsch (német, 2689) 2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen)
Li, Chao b (kínai, 2596) - Szargiszjan (örmény, 2676) 5 - 3 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)
Krivorucsko (ukrán, 2602) - Cseparinov (bolgár, 2672) 2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)
Zhou, Weiqi (kínai, 2603) - Szutovszkij (izraeli, 2666) 3,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)
Iturrizaga (venezuelai, 2605) - Tivjakov (holland, 2664) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0)
L'Ami (holland, 2606) - Sasikiran (indiai, 2664) 1,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Sabalov (amerikai, 2606) - Baklan (ukrán, 2655) 4,5 - 3,5 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1,1 - 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Halifman (orosz, 2612) - Fier (brazil, 2653) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)
Gracsev (orosz, 2652) - Bartel (lengyel, 2618) 3 - 5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Negi (indiai, 2620) - Milov (svájci, 2652) 1,5 - 3,5 (1- 0,0 - 1, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Tyimofejev (orosz, 2651) - Leitao (brazil, 2621) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0)
Gustafsson (német, 2622) - Inarkijev (orosz, 2645) 1,5 - 3,5 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 0 - 1, döntetlen)
Szavcsenko (orosz, 2644) - Shulman (amerikai, 2623) 4,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)
Tkacsijev (francia, 2642) - Le, Quang (vietnami, 2624) 3,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)
Akobian (amerikai, 2624) - Tregubov (orosz, 2642) 9 - 7 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)
So, Wesley (fülöp-szigeteki, 2640) - Guszejnov (azeri, 2625) 4 - 1 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)
Nyback (finn, 2628) - Andrejkin (orosz, 2636) 4,5 - 3,5 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

A 64 között a párosítás:
Amonatov (türkmén, 2631) - Gelfand (izraeli, 2758)
Gasimov (azeri, 2758) - Zhou, Jianchao (kínai, 2629)
Nyback (finn, 2628) - Szvidler (orosz, 2754)
Morozevics (orosz, 2750) - Laznicka (cseh, 2637)
Szakajev (orosz, 2626) - Radzsabov (azeri, 2748)
Ivancsuk (ukrán, 2739) - So, Wesley (fülöp-szigeteki, 2640)
Akobian (amerikai, 2624) - Ponomarjov (ukrán, 2739)
Griscsuk (orosz, 2736) - Tkacsijev (francia, 2642)
Sandipan (indiai, 2623) - Jakovenko (orosz, 2736)
Wang, Yue (kínai, 2734) - Szavcsenko (orosz, 2644)
Inarkijev (orosz, 2645) - Eljanov (ukrán, 2729)
Karjakin (ukrán, 2723) - Tyimofejev (orosz, 2651)
Milov (svájci, 2652) - Mamedgyarov (azeri, 2719)
Shirov (spanyol, 2719) - Fedorcsuk (ukrán, 2619)
Caruana (olasz, 2652) - Dominguez (kubai, 2719)
Yu, Yangyi (kínai, 2527) - Bartel (lengyel, 2618)
Meier (német, 2653) - Vachier-Lagrave (francia, 2718)
Alekszejev (orosz, 2715) - Fressinet (francia, 2653)
Halifman (orosz, 2612) - Tomasevszkij (orosz, 2708)
Wang, Hao (kínai, 2708) - Ganguly (indiai, 2654)
Sabalov (amerikai, 2606) - Navara (cseh, 2707)
Malahov (orosz, 2706) - Szmirin (izraeli, 2662)
Sasikiran (indiai, 2664) - Bacrot (francia, 2700
Rublevszkij (orosz, 2697) - Arescsenko (ukrán, 2664)
Iturrizaga (venezuelai, 2605) - Zsobava (grúz, 2696)
Motiljev (orosz, 2695) - Najer (orosz, 2666)
Zhou, Weiqi (kínai, 2603) - Kamsky (amerikai, 2695)
Vitjugov (orosz, 2694) - Milos (brazil, 2603)
Cseparinov (bolgár, 2672)- Bologan (moldáviai, 2692)
Naiditsch (német, 2689) - Oniscsuk (amerikai, 2672)
Li, Chao b (kínai, 2596) - Pelletier (svájci, 2589)
Polgár Judit (magyar, 2680) - Nisipeanu (román, 2677)