Vágólapra másolva!

Részegen a táblára dőlt Lékó volt szekundánsa

Részegen ült asztalhoz és a 11. lépés után elszenderedett Vlagyiszlav Tkacsijev francia nagymester az indiai nemzetközi versenyen, aki 2004-ben Lékó Péter szekundánsa volt a Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntőben.

A Hindustan Times jelentése szerint a világranglista 58. helyezettje a hazai közönség előtt szereplő Praveen Kumar elleni csütörtöki partin alig tudott megülni a székén, majd fejét az asztalra tette és elaludt.

Végül azért kapott ki, mert nem teljesítette az előírt lépésszámot az első másfél órában. Tkacsijev figyelmeztetésben részesült, ám folytathatja a tornát.

Hasonló már korábban is előfordult a kazah származású nagymesterrel, a tavalyi drezdai sakkolimpia utolsó fordulójában például játék nélkül vesztett, mivel előző este kicsit sokáig iszogatott a fehérorosz Alekszandrovval, és nem tudott felkelni a délelőtti parti időpontjában. Alekszandrov bátrabb volt, ő megjelent a Polgár Judit elleni játszmán, de később orvosi segítségre szorult.

A 35 éves Tkacsijev, aki Maxime Vachier-Lagrave és Etienne Bacrot mögött a harmadik számú francia sakkozónak számít, éppen a napokban kapott szabadkártyát Kirszan Iljumzsinovtól, a FIDE elnökétől a Hanti-Manszijszkban november 20. és december 15 között esedékes, 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupára, amelyen Lékó Péter is indul.