Vágólapra másolva!

Uruguayi elnöke lehet a FINA-nak

Minden jel szerint az uruguayi Julio César Maglione lesz a vizes sportok nemzetközi szövetségének (FINA) új elnöke. A vezető testületbe Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke is be akar kerülni.

A dél-amerikai ország fővárosából, az ottani olimpiai bizottságtól (COU) származó és Rómába, a vizes világbajnokság színhelyére eljutott információ szerint Maglione, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja az egyedüli jelölt a FINA első emberének tisztére, miután az eddigi elnök, az algériai Mustapha Larfaoui bejelentette: nem pályázik a posztra.

Az elnökválasztást pénteken tartják Rómában, a vb színhelyén, ahol 200-nál is több tagország küldöttei döntenek titkos szavazással arról, hogy milyen összetételű legyen a FINA új, 22 fős vezető testülete, s ki legyen az elnök a 2009 és 2012 közötti időszakban.

A 73 éves Maglione jelenleg a FINA tiszteletbeli pénztárnoka, hazájában úszóbajnok volt, később az úszószövetséget irányította, s jó két évtizede vezetője az uruguayi ötkarikás testületnek.

A 22 tagú végrehajtó bizottságban hat európai képviselő kaphat helyet, és legalább két tucat tekintélyes sportvezető küzd a pozíciókért, köztük Gyárfás Tamás, az Európai Úszó Szövetség (LEN) alelnöke, a MÚSZ elnöke is. Tavaly szeptemberben, a LEN zürichi kongresszusán egyszer már döntött a kontinens, és akkor Gyárfás Tamás bizalmat kapott, de az egykori vesztesek időközben kiderítették, hogy a FINA kongresszus hivatott a választásra, azaz nem kötelező ratifikálni a zürichi voksolás eredményét. Tekintettel arra, hogy a leköszönő FINA Büro - élén Mustapha Larfaouival - is osztja ezt a véleményt, minden kezdődhet elölről.

"Ilyenkor azt illik mondani, már az is szép, hogy egyáltalán felmerült a nevem, de én illetlenül azt vallom, hogy nyerni kell" - mondta Gyárfás Tamás. "Ugyan a bukás sem kizárt, de ha egyszer rendre azt sulykolom Cseh Laciéknak, hogy győzelemre törjenek, akkor a sportdiplomáciában sem mondhatunk mást; nem elégedhetünk meg a részvétellel."