Vágólapra másolva!
Az amerikai Sanya Richards az esélyeknek megfelelően megnyerte a női 400 métert a római atlétikai Golden League-viadalon, ezzel három állomás után négyen maradtak versenyben a sorozat egymillió dolláros fődíjáért.

Richards ismét bizonyította, hogy kirobbanó formában van: az utolsó száz méteren szinte állva hagyta riválisait, és 49.46 mp-es kiváló idővel - a berlini és az oslói versenyekhez hasonlóan - fölényesen győzött.

Az amerikai atléta mellett az etióp Kenenisa Bekelének (5000 m), az orosz Jelena Iszinbajevának (rúd) és a jamaicai Kerron Stewartnak (100 m) van továbbra is esélye a jackpot megszerzésére.

Tyson Gay szenzációs, 9.77 mp-es eredménnyel nyerte meg a férfi 100 métert. Az amerikai világbajnok már az előfutamban remekelt, könnyed 9.96-tal került döntőbe, ám hasonlóan "laza" 10 mp alatti időt futott a korábbi világcsúcstartó jamaicai Asafa Powell is, így borítékolható volt, hogy kiváló versenyt vív majd a két vágtázó.

Az esti döntőben aztán egy rossz rajt után másodikra Powell kapott jobban lábra, ám Gay hamar elé került. A táv felénél a jamaicai sebességet váltott, s úgy tűnt, utoléri az amerikait, ám az utolsó 20 méteren Gay újítani tudott, s elképesztő eredménnyel, a világ idei legjobbjával nyert.

Női 100-on is "csodát" láthatott a római publikum, a korábbi két Golden League-viadalon is győztes, olimpiai ezüstérmes jamaicai Kerron Stewart 10.75 mp alatt teljesítette a klasszikus sprinttávot, s utcahosszal nyert a vb-erősségű mezőnyben.

Az egymillió dolláros fődíjért Stewarthoz hasonlóan az etióp Kenenisa Bekele is versenyben maradt, méghozzá remek futással: az utolsó 200 méteren nagyot sprintelve lett első 5000-en, szintén a világ idei legjobbjával (12:56.23 p). Ugyancsak ismételten győzött rúdugrásban az orosz Jelena Iszinbajeva (4,85 m), így vele is számolni kell.

A finn Tero Pitkämäki ezzel szemben már nem részesülhet a jackpotból, miután a kétszeres olimpiai bajnok norvég Andreas Thorkildsen utolsó kísérletével "ledobta" őt az élről. Kiesett a GL-versenyfutásból az amerikai Damu Cherry is, aki nem indult 100 m gáton.

eredmények, férfiak:
100 m (GL-szám):
1. Tyson Gay (amerikai) 9.77 mp - a világ idei legjobbja
2. Asafa Powell (jamaicai) 9.88
3. Yohan Blake (jamaicai) 9.96

400 m (GL-szám):
1. Chris Brown (bahamai) 44.81 mp
2. David Gillick (ír) 44.82
3. Renny Quow (trinidad és tobagói) 45.02

5000 m (GL-szám):
1. Kenenisa Bekele (etióp) 12:56.23 p - a világ idei legjobbja
2. Mark Kiptoo (kenyai) 12:57.62
3. Leonard Komon (kenyai) 12:58.24

110 m gát (GL-szám):
1. Dayron Robles (kubai) 13.17 mp
2. Amtwon Hicks (amerikai) 13.27
3. Dexter Faulk (amerikai) 13.30

gerely (GL-szám):
1. Andreas Thorkildsen (norvég) 87,46 m
2. Tero Pitkämäki (finn) 83.68
3. Mark Frank (német) 82,75

nők:
100 m (GL-szám):
1. Kerron Stewart (jamaicai) 10.75 mp a világ idei legjobbja
2. Shelly-Ann Fraser (jamaicai) 10.91
3. Chandra Sturrup (bahamai) 10.99

100 m gát (GL-szám):
1. Dawn Harper (amerikai) 12.55 mp
2. Delloreen Ennis-London (jamaicai) 12.67
3. Brigitte Foster-Hylton (jamaicai)12.68

400 m (GL-szám):
1. Sanya Richards (amerikai) 49.46 mp
2. Sherika Williams (jamicai) 50.31
3. Ami Bake Thiam (szenegáli) 50.71

800 m:
1. Maggie Vessey (amerikai) 2:00.13 p
2. Elisa Cusma Piccione (olasz) 2:00.14
3. Mayte Martinez (spanyol) 2:00.21

1500 m:
1. Marjam Juszuf Dzsamal (bahreini) 3:56.55 p - a világ idei legjobbja
2. Christin Wurth-Thomas (amerikai) 3:59.98 p
3. Okszana Zbrozsek (orosz) 4:01.48

rúd (GL-szám):
1. Jelena Iszinbajeva (orosz) 4,85 m - a világ idei legjobbja
2. Julija Golubcsikova (orosz) 4,70
3. Szvetlana Feofanova (orosz) 4,70

A hat viadalból álló Golden League-sorozat jövő pénteken folytatódik Párizsban.