Vágólapra másolva!
Hét számban avattak magyar győztest a horvát fővárosban az Arany Medve elnevezésű nemzetközi úszóviadal második, egyben befejező napján. A verseny legeredményesebb férfi versenyzője Cseh László lett.

Ezt a titulust a pekingi olimpia háromszoros olimpiai ezüstérmese a 200 m pillangó vasárnapi döntőjében elért 1:57.53 perces, medencecsúcsot jelentő idejével érdemelte ki. Ennek érdekében kisebb áldozatot hozott, hiszen a 400 m gyors esti fináléjától - ahová pedig a legjobb idővel jutott be délelőtt - visszalépett, mert a két döntő a programban közel esett egymáshoz.

Ám méltó helyettesítőre akadt, hiszen távollétében a 17 éves Bernek Péter - 3:52.93 perces korosztályos országos csúccsal - végzett az első helyen - Kovács Norbert előtt (3:55.79 p).

Dara Eszter két döntőben is a leggyorsabbnak bizonyult: 100 méter gyorson 55.90, 50 m pillangón 27.24 másodperccel nyert. A további magyar győzelmeken Balogh Vanessza (200 m mell, 2:38.73 p), Kádas Vivien (400 gyors, 4:17.00 p) - ugyanitt Orosz Viktória a harmadik (4:26.01 p) - és Pulai Bence (200 mell, 2:20.18 p) osztozott.

Balogh Boglárka második lett 200 m pillangón (2:21.92 p), Kozma Dominik pedig harmadik 100 m gyorson (51.33 p).