Vágólapra másolva!
A szófiai M-Tel Masters szuperverseny hetedik fordulójában a norvég Magnus Carlsen legyőzte a kubai Perez Leinier Dominguezt. A Grünfeld védelmű partiban Magnus újított, szépen túljátszotta a játszmáig még veretlen ellenfelét. Carlsen a nyeréssel holtversenyben vezet a spanyol Alekszej Shirov társaságában. A játéknap rangadója, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és Shirov partija lépésismétléssel lett remi. Megosztozott a ponton a kínai Wang Yue és az ukrán Vaszilij Ivancsuk is.

Az éllovas Alekszej Shirov a világranglistát vezető bolgár Veszelin Topalovval szemben is megjátszotta a Botvinnik-változatot.

A viadal negyedik fordulójában a spanyol sakkozó a norvég Magnus Carlsennel már vívott elméleti párbajt, és kevésen múlott, hogy ne csak fél pontot szerezzen az éles csatában. Topalov nem tudott nagy ötlettel kirukkolni, a 19. lépésig megismételték az említett játszmát, majd más változatot választott. Hat lépéssel később azonban jött az ismert bástyaáldozat, és a fenyegető matt miatt az exvilágbajnoknak lépést kellett ismételnie. A remivel Shirov megőrizte félpontos előnyét Topalovval szemben.

A 18 éves Magnus Carlsen győzelemmel azonban befogta Shirovot. A norvég sakkozó blogjában - amit édesapja ír, de fia véleményét is tolmácsolja -, a torna első félidejét értékelve azt írta, hogy az eredménnyel elégedettek, a partik minőségével már kevésbé. A kubai Perez Leinier Dominguez elleni nyeréssel utóbbi megállapításra is "rácáfolt". Magnus a Grünfeld védelem egyik ritkább változatában újított. Veszélyes szabadgyalogját megőrizte, királyát biztonságba helyezte, majd szép gyalogáttöréssel döntővé fokozta előnyét.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk oly sok hiba, elrontott parti után a kínai Wang Yue ellen nem kockáztatott, megelégedett a lépésismétléses remivel.

A 7. forduló eredményei:
Veszelin Topalov (bolgár, 2812) - Alekszej Shirov (spanyol, 2745) döntetlen (Félszláv védelem, 30)
Magnus Carlsen (norvég,2770) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2721) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 43)
Wang Yue (kínai, 2738) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746) döntetlen (Benoni védelem, 34)

A verseny állása:
1-2. Magnus Carlsen és Alekszej Shirov 4,5 pont
3.Veszelin Topalov 4
4. Wang Yue 3,5
5. Perez Leinier Dominguez 3
6. Vaszilij Ivancsuk 1,5

A 8. forduló párosítása:
Shirov - Wang Yue
Ivancsuk - Carlsen
Dominguez - Topalov

Topalov,V (2812) - Shirov,A (2745)
Félszláv védelem [D44]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 dxc4 6.e4 b5 7.e5 h6 8.Fh4 g5 9.Hxg5 hxg5 10.Fxg5 Hbd7 11.exf6 Fb7 12.g3 c5 13.d5 Vb6 14.Fg2 0-0-0 15.0-0 b4 16.Ha4 Vb5 17.a3 exd5 18.axb4 cxb4 19.Be1

A viadal 4. fordulójában Magnus Carlsen 19.Vg4 d4 20.Fxb7+ Kxb7 21.Ve4+ Vc6 22.Vxd4 Fd6 23.Bfe1 Bde8 változatban csatázott Alekszej Shirovval. Az érdekes csata remi lett, de a megnyitáselméleti párbajt a spanyol nagymester megnyerte.

19...d4 20.Vxd4 Fxg2 21.Kxg2 Vxg5 22.Vxc4+ Kb8 23.Bac1

A MEGA adatbázisban 12 játszma van, ahol világos 23.Bed1-gyel folytatta. 23...Bc8 Gyors véget ért Loek Van Wely és Jeroen Piket partija világos hibáját követően: 24.Va6? (24.Vxf7! He5 25.Vd5 Vxf6 26.Vb5+ Kc7 27.Bac1+ Hc6 28.Bc2!, de alighanem Shirovnak ebbena variban is volt előkészített fegyvere.) 24...Vf5 25.Hb6 Bxh2+ 26.Kxh2 Vxf2+ 27.Kh3 Vf5+ 28.g4 Vf3+ 29.Kh4 Vf2+ 30.Kh3 Ve3+ 31.Kh4 Vh6+ 32.Kg3 Fd6+ és világos feladta.

23...Fd6 24.Vc6 Vd2 25.Kg1

25...Bxh2! 26.Be2

A bástya a kétlépéses matt, miatt nem üthető, 26.Kxh2 Vxf2+ 27.Vg2 (27.Kh3 Vxg3, 27.Kh1 Bh8) 27...Bh8 miatt nem üthető, kötelező a lépésismétlés.

26...Vd3 27.Be3 Vd2 28.Be2 Vd3 29.Be3 Vd2 30.Be2 és döntetlen

Carlsen,M (2770) - Dominguez,PL (2717)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Hc6

Nagy népszerűségnek örvend az ún. magyar változat 7...a6-tal, de 7...Ha6 irodalma is igen bőséges.

8.Fe2 e5 9.d5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Vxd4 c6 12.d6

A ritkán játszott változatban új terv.

12...Hd5 13.Vd3 Hxc3 14.bxc3 Vf6 15.Fb2 Bd8 16.Bd1 Ve6 17.f4 Vxa2 18.Bd2

Világos megőrizte d6-on szabadgyalogját.

18...Va5 19.Ve3 Fd7 20.Kf2 Be8 21.Ba1 Vd8 22.c4 Fxb2 23.Bxb2 b6 24.Ff3 Vh4+ 25.Kg1 Vf6 26.Vd2 g5 27.g3 gxf4 28.gxf4 Kh8

29.Kh1

A nyílt g vonal világosnak lesz kedvező.

29...Bg8 30.e5 Vh4 31.Vd4 Bg7 32.Bg2 Bag8

33.e6!

Tetszetős gyalogáldozat a kötés érdekében.

33...Fxe6

Fonalas a nyerés 33...fxe6-ra 34.Ve5 a5 35.c5 bxc5 36.Bag1 Vh6 37.Fh5 c4 38.Ff7 változatban.

34.Bxg7 Bxg7 35.Fxc6 f6 36.d7 Fxd7 37.Fxd7 Be7

38.Fe6! Bxe6 39.Vd8+ Kg7 40.Bg1+ Kf7 41.Vg8+ Ke7 42.Bg7+ Kd6 43.Vf8+ és sötét feladta

Wang Yue (2738) - Ivancsuk,V (2746)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 d6 6.Hc3 g6 7.Fg2 Fg7 8.Hf3 0-0 9.0-0 Be8 10.Ff4 Ha6 11.Be1 Fg4 12.h3 Fxf3 13.Fxf3 Hd7 14.e4 Ve7 15.Fg2 Hc7 16.a4 a6 17.Ff1 Bab8 18.Kg2 Fd4 19.Vd2 Hf6 20.Fg5 Vf8 21.Fh6 Ve7 22.Fg5 Vf8 23.Fh6 Ve7 24.f3 Hd7 25.h4 Vf6 26.Fg5 Vg7 27.Fh6 Vf6 28.Fg5 Vg7 29.Ff4 Vf6 30.g4 Fe5 31.Fg5 Vg7 32.Fh6 Vf6 33.Fg5 Vg7 34.Fh6 Vf6 és döntetlen