Vágólapra másolva!
A férfi és a női egyes döntőjében is kikapott a címvédő a jokohamai egyéni asztalitenisz-világbajnokságon. Az erősebb nem küzdelmeit Vang Hao, a hölgyekét pedig a nyolcaddöntőben Tóth Krisztinát búcsúztató Csang Ji-ning nyerte. Mindkét kínai aranyérmes első helyen áll a világranglistán.

A húsz megszerezhető éremből 17-et a kínaiak vittek haza. Az ázsiai sportági nagyhatalom mind az öt aranyat megszerezte, akárcsak az öt ezüstöt, ezen kívül a tíz bronz közül hét is az övé. A fennmaradó három harmadik hely a házigazda japánoké, valamint a hongkongiaké és a dél-koreaiaké lett.

A magyarok közül Tóth a legjobb 16-ig, Póta Georgina, Lovas Petra és Jakab János pedig a 64-ig jutott egyesben, párosban a Tóth, Póta duó a nyolcaddöntőben, míg a Jakab, Tóth kettős a 32 között fejezte be szereplését.

Eredmények:
férfi egyes, döntő:
Vang Hao (kínai) - Vang Li-csin (kínai) 4:0

női egyes, döntő:
Csang Ji-ning (kínai) - Kuo Jüe (kínai) 4:2

férfi páros:
Csen Csi, Vang Hao (kínai) - Ma Lung, Hszü Hszin (kínai) 4:1

női páros:
Kuo Jüe, Li Hsziao-hszia (kínai) - Ting Ning, Kuo Jen (kínai) 4:1

vegyes páros:
Li Peng, Cao Csen (kínai) - Csang Csi-ke, Mu Zi (kínai) 4:2 (6, -4, 7, -9, 11, 8)