Vágólapra másolva!
Az elődöntőkre már egyetlen európai versenyző sem maradt állva a Jokohamában zajló asztalitenisz vb-n, amely a végjátékra gyakorlatilag a kínaiak nemzeti bajnokságává alakult át. Vegyes párosban csak kínai játékos állt a dobogón, s férfi, valamint női egyesben sem jutott más nemzetbeli a legjobb négy közé!

Ami a mieinket illeti, a kis létszámú magyar csapat helytállt Japánban. Tóth Krisztina egyéniben és a Tóth, Póta Georgina kettős a legjobb 16-ig, vegyes párosban Tóth Jakab Jánossal a 32-ig, továbbá egyéniben Póta, Lovas Petra és Jakab a 64-ig jutott; s reálisan nézve az erőviszonyokat, többre nem is nagyon számíthattunk. Az Eb-címvédő Tóth, Póta kettőst legjobb európai egységként is csak a kilencedik helyen emelték ki, és a nyolc közé jutásért alulmaradt a harmadikként rangsorolt hongkongi Jiang Huajun, Tie Yana duóval szemben. Legyőzőjük utána be is jutott az elődöntőbe, két kínai és egy dél-koreai kettős mellé. Férfi párosban három kínai és egy japán egység maradt állva.

A vb-n nyomasztó a kínaiak fölénye, a férfi és női egyesben más nemzet képviselői nem is jutottak be a legjobb négy közé! Európából az utolsóként állva maradt dán Maze, illetve a cseh Vacenovska is elvérzett a negyeddöntőben. S vegyes párosban is csak kínaiak álltak a dobogón, az itt már megrendezett döntőben Li Ping és Cao Zhen 4:2-re nyert Zhang Jike és Mu Zi ellen.

A magyar küldöttség hétfőn indul haza Jokohamából, s a vb-ről honlapján blogot is író Tóth Krisztinával a vasárnapi "szabadnap" előtt beszélgettünk.

- Hogyan értékeli a szereplését?
- Szombaton a párosban kicsivel többre számítottam, ám amikor elkezdtük a meccset, rögtön lehetett látni, hogy Tie Yana mostani társa olyan, mint egy férfi, valósággal szétcsapott bennünket. Időnként úgy éreztem, mintha nem is női, hanem vegyes páros ellen játszanánk. Így sajnos ebből 4-0-s vereség lett, de szerintem az is nagy dolog, hogy egyáltalán idáig eljutottunk, és még szombaton is asztalhoz állhattunk. Az pedig, hogy egyéniben is bekerültem a legjobb tizenhat közé, szinte a csoda kategóriájába tartozik, a világbajnokságokon ez még soha nem sikerült. Így mindenképpen elégedett vagyok. A vb-n az európaiaknak nagyon nehéz messzebbre jutniuk, a horvát lányok például egyetlen meccset sem nyertek, szegény Boros Tamara is elszállt az első fordulóban.

- Azért egy különösebben nem jegyzett szlovák vegyes páros majdnem érmes lett.
- Igaz, hogy Odorova nincs elöl a világranglistán, ettől függetlenül azonban nagyon jó játékos. Csak éppen a szlovák szövetség meglehetősen szegény, és emiatt nem igazán tud elutazni Pro Tour-versenyekre.

Forrás: [origo]

Ha nem is éttermi, de ez is jokohamai vacsora a korábbi páros társ, jelenlegi olasz szövetségi kapitány Bátorfi Csillával

- Látva a kínai hegemóniát, a vb-n az európai versenyzők számára nagyon megalázó helyzet?
- Ez erős szó, inkább azt mondanám, hogy reménytelen a helyzet. Ahhoz, hogy egy vb-n európai játékos vagy páros, főleg a nőknél a nyolc közé jusson, nem csak bravúrok kellenek, hanem szerencsés sorsolás is.

- Azzal, hogy a világranglista 27. helyezettjeként bejutott a legjobb tizenhatba, mennyit lép előre a rangsorban?
- Szerintem legfeljebb néhány helyet. Tudni kell, hogy nálunk eléggé fura a számítási rendszer, mert ha veszítek, akkor rengeteg pontot levonnak tőlem, ha viszont nyerek, akkor csak keveset kapok. Azzal, hogy megvertem a török Hu Meleket és a spanyol Zhu Fangot, akik nem sokkal vannak mögöttem a világranglistán, hét pontot szereztem. Ha viszont kikaptam volna, akkor most harminccal kevesebb pontom lenne. De egyet így is levontak tőlem azért, mert a nyolc közé jutásért kikaptam a világranglista-vezető kínai Zhang Yiningtől.

- Vasárnapra mi a programja?
- Szétnézünk a városban, és elmegyünk vacsorázni. Ez persze nem lesz könnyű, mert "Tégla", azaz Téglás Péter szövetségi kapitány és Gina külföldön a rántott sajton kívül jószerivel mást nem mer bevállalni, és Japánban azért ennél egzotikusabb a konyha. De majd kitalálunk valamit.

Forrás: [origo]

Kijár a tisztelet az ázsiaiaknak

- Hosszú szezonja volt, s a Bundesligában a Kroppach csapatával újra bajnok lett, a BL-ben pedig ezüstérmet szerzett. Most jön a jól megérdemelt pihenés?
- Bizony jön! Az csak május végén dől el, hogy a Bundesligában mikor kezdődik a következő szezon, mindenesetre úgy számolok, hogy szeptember előtt nem indul be a nagyüzem. S ha két hónap teljes szünetem nem is lesz, egy hónapig biztosan nem veszek ütőt a kezembe. Most egy ideig élvezem a semmittevést! Majd júniusban kezdem el a felkészülést, és az már biztos, hogy megyek edzőtáborba Olaszországba, ahol a korábbi páros társam, Bátorfi Csilla a szövetségi kapitány.

- Tervez nyaralást is?
- Tavaly a Kroppach vezetése meglepett bennünket, mert a teljes csapatot befizette egy négynapos mallorcai nyaralásra. Ilyesmi most sajnos nem lesz, de ettől függetlenül a spanyol vagy az olasz tengerpartra idén is szeretnék eljutni.