Vágólapra másolva!
A Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen szereplő Asztana csapat letakarta a versenyzők mezén a szponzorok feliratait, mert a támogatók nem fizettek.

A hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrongot és a viadalon jelenleg negyedik helyen álló honfitársát, Levi Leipheimert foglalkoztató csapat a pénteki szakaszon már feliratok nélkül versenyeztette kerékpárosait.

"A Giro előtt tájékoztattam a csapat helyzetéről a kazah szövetséget, és az egyértelműen feltett kérdéseimre konkrét válaszokat vártam, ezek azonban nem érkeztek meg" - mondta Johan Bruyneel, az Asztana vezetője. "Nem szeretnénk úgy tenni, mintha minden rendben lenne nálunk, mert igenis komoly gondjaink vannak. A döntést együtt hoztuk meg, senkit sem kényszerítettem arra, hogy viselje a feliratok nélküli mezt."

Május elején már napvilágot látott a hír, hogy az Asztana a csőd szélére került. Az öt legnagyobb kazahsztáni vállalat által két éve létrehozott istálló tavasszal már csak jelentős késéssel vagy egyáltalán nem fizette ki alkalmazottait, mivel a támogatók nem teljesítették a szerződésben foglaltakat. Az Air Astana légitársaság például teljesen kiszállt a szponzorációból.