Vágólapra másolva!
A Plaza Ramada Hotelben játszották le az első osztályú sakkcsapat-bajnokság utolsó fordulóját. Az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK együttese a záró játéknapon 10-2-re legyőzte a Kazincbarcikai VSC csapatát, nagy fölénnyel, 13,5 pontos előnnyel szerezte meg a bajnoki címet. A címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp szerény győzelemmel zárta szereplését, ezüstérmes lett. Az Atomerőmű SE Paks nyert a megyei rangadón a Hungaropharma Decs ellen, biztosan szerezte meg a harmadik helyet. A dobogós helyezések már a játéknap előtt eldőltek, a kiesés réme több csapatot fenyegetett, végül az MTK-Erzsébetváros és a Tabáni Spartacus együttese búcsúzott az élvonaltól.

Másodszor lett aranyérmes az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK a sakkcsapat-bajnokság első osztályában. A záró fordulóban 10-2-re győzték le a Kazincbarcikai VSC csapatát, hatalmas fölénnyel, 13,5 ponttal előzték meg a címvédőként rajtoló Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp gárdáját.

Három kétszámjegyű siker mellett a riválisokat is magabiztosan győzték le. A bajnoki cím sorsa gyakorlatilag már a második fordulóban eldőlt, a zalaegerszegiek elleni 7,5-4,5-ös győzelem, a bajnokság előtti erősítések magabiztossá tették az együttest. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand a nagy várakozással ellentétben egyszer sem állt a csapat rendelkezésére, és Polgár Judit is csak egy partit játszott. Remekelt férfi válogatottunk kapitánya, Pintér József, hétszer játszott, hétszer győzött. Kiemelkedő teljesítmény nyújtott Gara Tícia, 10 játszmából 9,5 pontot szerzett. A hajrában már a neves idegenlégiósok nem kaptak szerepet. Őszintén reméljük, hogy a Klubcsapatok Európa-kupáján a bajnokcsapat a legerősebb összeállításában játszik majd, és így joggal pályázhat majd dobogós helyezésre.

A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp csapatának nem volt esélye a címvédésre, a vereség mellett még becsúszott két döntetlen is. Az Atomerőmű SE Paks ismét bronzérmet szerzett, ahogy a Haladás-SZOVA Szombathely megőrizte negyedik helyezését. A másik nyolc csapat versengése sok meglepetést, váratlan eredményt hozott. A kieséses réme sokáig fenyegette szinte valamennyi együttest. A jól kezdő Hungaropharma Decs csak azzal őrizte meg első osztályú tagságát, hogy a az MTK-Erzsébetváros együttesét legyőzték.

Az idei csapatbajnokság után felerősödtek azok a vélemények, hogy korlátozni kellene az idegenlégiósok szerepeltetését, illetve meg kellene határozni, hogy hány magyar sakkozónak kell asztalhoz ülnie a meccseken.

Az utolsó forduló és az éltáblák eredményei:
Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK - MTK-Erzsébetváros 7 - 5
(Gyimesi Zoltán (2592) - Cao Sang (2491) döntetlen
Ruck Róbert (2574) - Varga Csaba Zoltán (2391) 0 - 1
Sax Gyula (2503) - Lukács Péter (2423) döntetlen)

Pénzügyőr SE - Makói SVSE 7 - 5
(Szűk Balázs (2416) -Erdős Viktor (2577) döntetlen
Balog Imre (2423) - Reiss Tibor (2403) döntetlen
Seres Lajos(2458) - Alexandru Butunoi (2394) 1 - 0)

Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK - Kazincbarcikai VSC 10 - 2
(Balogh Csaba (2616) - Vaszilij Sikula (2528) döntetlen
Pintér József (2536)-Varga Péter (2438) 1 - 0
Medvegx Zoltán (2556) - Kiss Pál (2389) 1 - 0)

BEAC - Mátyásföldi LTC 6,5 - 5,5
(Oleg Romanyisin (2532) - Zlatko Ilincic (2542) döntetlen
To Nhat Minh (2342) - Gragan Kosic (2511) döntetlen
Torma Róbert (2369) - Fogarasi Tibor (2426) döntetlen)

Atomerőmű SE Paks - Hungaropharma Decs 7,5 - 4,5
(Berkes Ferenc (2645) - Nikola Sedlak (2553) döntetlen
Ács Péter (2542) - Pap Gyula (2467) döntetlen
Grószpéter Attila (2554) - Milos Roganovic (2458) döntetlen)

Tabáni Spartacus - Haladás -SZOVA Szombathely 4,5 -7,5
(Varga Zoltán (2494) - Héra Imre (2530) döntetlen
Kállai Gábor (2462) - Kovács Gábor (2490) 0 - 1
Jakab Attila (2417) - Peter Vavrák (2478) 0 - 1)

A bajnokság végeredménye:
1. Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK 97 pont (Alekszej Shirov 1,5/2, Polgár Judit 0/1, Liviu-Dieter Nisipeanu 1, Arkadij Naiditsch 2,5/4, Ivan Ivanisevic 1,5/3, Balogh Csaba 5,5/8, Alekszandr Beljavszkij 5,5/7, Róbert Márkus 2/4, Luka Lenic 2/4, Vasilios Kotronias 1, Csernyin Alekszander 2/2, Constantin Lupulescu 2,5/3, Piotr Bobras 4/5, Stelios Halkias 0,5/1, Pintér József 7/7, Medvegy Zoltán 7/9, Adrian Mihalcsicsin 0,5/1, Gonda László 5,5/9, Prohászka Péter 7/11, Bérczes Dávid 6,5/8, Faragó Iván 5,5/9, Gergely Szabó 1,5/3, Flumbort András 7/8, Galyas Miklós 5,5/6, Polgár Zsófia 0,5/1, Gara Tícia 9,5/10, Bagonyai Attila 0,5/1, Orsó Miklós 1/1)

2. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 83,5 (Szergej Tivjakov 1/2, Igor Henkin 2/3, Oleg Kornejev 1/1, Konsztantyin Landa 1,5/3, Gyimesi Zoltán 5/8, Ruck Róbert 6,5/11, Sax Gyula 6,5/11, Dusko Pavasovic 0,5/3, Bogdan Lalic 1,5/2, Horváth Ádám 7,5/11, Igor Stohj 4,5/7, Horváth József 5/8, Horváth Csaba 7/10, Boros Dénes 1,5/4, Csiszár Csaba 6,5/9, Horváth Tamás 6,5/7, Mészáros Tamás 4/5, Horváth Gyula 3/4, Mádl Ildikó 4,5/10, Rapport Richárd 7,5/11, Papp Petra 0,5/2)

3. Atomerőmű SE Paks 76,5 (Borki Predojevic 1/2, Berkes Ferenc 5/10, Ács Péter 6/11, Vladislav Nevednichy 1,5/3, Alin Berescu 0,5/3, Grószpéter Attila 6/11, Szabó Krisztián 4,5/11, Papp Gábor 8,5/11, Csom István 5,5/11, Tóth András1/2, Fodor Tamás 8,5/11, Vajda Szidónia 2,5/5, Vidéki Sándor 8/10, Györkös Lajos 5,5/9, Molnár Béla 3,5/7, Balázs Gábor 3,5/6, Szabó Bence 1/1, Lizák Péter 1,5/2, Tóth Lili 3/6)
4. Haladás-SZOVA Szomabathely 68,5
5. BEAC 62
6. Makói SVSE 60,5
7. Pénzügyőr SE 59,5
8. Mátyásföldi LTC 59
9. Kazincbarcikai VSC 58
10. Hungaropharma Decs
11. MTK-Erzsébetváros 57
12. Tabáni Spartacus 53,5

A bajnokság táblázata (NB I, Szabó László-csoport, 2008-2009):

Forrás: [origo]