Vágólapra másolva!
Nizzában, az Amber-verseny hatodik fordulójában Lékó Péter 1,5-0,5-re legyőzte a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. A világbajnoki kihívó sötéttel a Caro-Kann védelmet játszotta meg, nagymesterünk gyalogáldozattal indított támadást, a 24. lépés után Topalov feladásra kényszerült. Kedvezően állt Lékó sötéttel is a spanyol megnyitású rapidpartiban, Topalov pontos védekezéssel kiharcolta  a döntetlent. A "vakversenyben" Lékó feljött a harmadik helyre. Az azeri Tejmur Radzsabov elleni kettős győzelemmel zárta a napot az indiai világbajnok Viswanathan Anand. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kettőt remizett az amerikai Gata Kamskyval, aminek örülnie kellett. Az összetett versenyben a címvédő Levon Aronjan félpontos előnnyel vezet. Javított a norvég Magnus Carslen, "vakon" eredményesebben játszik. Lékó következő ellenfele az orosz Alekszandr Morozevics, sötét az első partiban.

A pénteki versenyprogram nagy csúszással fejeződött be. Az első körben az amerikai Gata Kamsky és az orosz Vlagyimir Kramnyik "vakpartija" 2 óra 10 percig tartott, 129 lépést tettek meg a küzdő felek.

Kramnyik fölöslegesen gyalogot vesztett, és nehéz helyzetbe került. A nyerőesélyt Kamsky azonban nem használta ki, majd elméleti döntetlen bástyavégjátékban hosszasan kínozta az exvilágbajnokot. Kramnyik minden trükköt kivédett, bástyájával a hosszú oldalon védekezett, királya nem lépett rossz mezőre. Rapidjátszmájuk nem jelentett izgalmat.

Lékó Pétert láthatóan felbosszantotta előző napi veresége, és nem sokat tétovázott, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov királyállása ellen gyalogáldozattal azonnal rohamot indított. A világbajnoki kihívó elfogadta az áldozatot, amire kinyílt a g vonal, a minőséget azonban már nem ütötte le, holott ez lett volna az egyetlen esélye.

A 23...Hc3+ mentősakkot azonban nem látta. A d4 gyalogot lekapta, és 4 lépés múlva már nyújthatta is a kezét. Péter érthetően örült tetszetős győzelmének. Jól játszotta a rapidpartit is, kezdeményezéshez jutott. Előnyös végjátékra egyszerűsített, ahol Topalov tanulmányba illő 34.c4 lépéssel mentette meg a játszmát, Péter nem talált többé nyerést.

Kettős győzelemmel nagyot lépett előre a táblázaton Viswanathan Anand. Az indiai világbajnok "vakon" szépen túljátszotta az azeri Tejmur Radzsabot, majd kissé lankadt a figyelme, s újra meg kellett dolgoznia a nyerésért. Radzsabov világossal nem tudott szépíteni, izolált d4 gyalogjára rájátszott Vishy, azt lenyerte, anyagi előnyét érvényesítette.

Egyedül áll az élen a címvédő örmény Levon Aronjan. Világossal remizett az ukrán Szergej Karjakinnal, de sötéttel a spanyol megnyitás berlini-változatában megadásra kényszerítette 19 éves ellenfelét. Aronjan hihetetlenül könnyedén, gyorsan játszott. Előző napi súlyos kihagyása után javított a norvég Magnus Carlsen, az orosz Alekszandr Morozevics gyenge napot fogott ki.

A Grünfeld védelemben összezsúfolódtak figurái, minőséget vesztett, Magnus érvényesítette előnyét, majd sötéttel gond nélkül érte el a remit. A torna doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk nagyot hibázott a kínai Wang Yue ellen, az újonc kiskombinációval tisztet nyert. Wang Yue anyagi előnyét a második partiban nem tudta egész pontra váltani.

A 6. forduló eredményei:
"Vakpartik"
Gata Kamsky (amerikai, 2725) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) döntetlen (Barcza-változat, 129)
Viswanathan Anand (indiai, 2791) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2750) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 64)
Levon Aronjan (örmény, 2750) - Szergej Karjakin (ukrán, 2706) döntetlen (Szláv védelem, 52)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) - Wang Yue (kínai, 2739) 0 - 1 (Szláv védelem, 29)
Lékó Péter (2751) - Veszelin Topalov (bolgár, 2796) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 24)
Magnus Carlsen (norvég, 2776) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) 1 -0 (Grünfeld védelem, 47)

Rapidjátszmák:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) - Gata Kamsky (amerikai, 2725) döntetlen (Angol megnyitás, 46)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2750) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) 0 - 1 (Caro-Kann védelem, 74)
Szergej Karjakin (ukrán, 2706) - Levon Aronjan (örmény, 2750) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 66)
Wang Yue (kínai, 2739) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) döntetlen (Vezérindiai védelem, 69)
Veszelin Topalov (bolgár, 2796) - Lékó Péter (2751) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)
Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) - Magnus Carlsen (norvég, 2776) döntetlen (Vezércsel, 25)

A vakverseny állása:
1-2. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 4,5
3. Lékó Péter 4
4-6. Viswanathan Anand, Levon Aronjan és Alekszandr Morozevics 3,5
7. Veszelin Topalov 3
8. Tejmur Radzsabov 2,5
9-10. Gata Kamsky és Wang Yue 2
11-12. Vaszilij Ivancsuk és Szergej Karjakin 1,5

A rapidverseny állása:
1. Levon Aronjan 4,5 pont
2-3. Viswanathan Anand és Gata Kamsky 4
4-7. Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin, Veszelin Topalov és Alekszandr Morozevics 3
8-10. Tejmur Radzsabov, Wang Yue és Vaszilij Ivancsuk 2,5
11-12. Lékó Péter és Magnus Carlsen 2

Az összetett verseny állása:
1. Levon Aronjan 8 pont
2-3. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 7,5
4-5. Magnus Carlsen és Alekszandr Morozevics 6,5
6-8. Gata Kamsky, Lékó Péter és Veszelin Topalov 6
9. Tejmur Radzsabov 5
10-11. Szergej Karjakin és Wang Yue 4,5
12. Vaszilij Ivancsuk 4

A 7. forduló párosítása:
Topalov - Ivancsuk
Morozevics - Lékó
Wang Yue - Carlsen
Radzsabov - Kamsky
Karjakin - Anand
Kramnyik - Aronjan