Vágólapra másolva!
Nizzában, az Amber-verseny harmadik fordulójában Lékó Péter párharca az ukrán Vaszilij Ivancsukkal döntetlennel zárult. Nagymesterünk világossal megnyerte a vakpartit, sötéttel azonban elvesztette a rapidjátszmát. A játéknap szenzációjaként Magnus Carlsen 1,5-0,5-re legyőzte a világbajnok Viswanathan Anandot. A 18 éves norvég titán sötéttel szétrombolta az indiai sakkozó királyállást, majd világossal remizett a világelsővel. A kínai Wang Yue elnézte vezérét, majd nem tudta előnyösebb állását egész pontra váltani a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen. Az ukrán Szergej Karjakin kétszer remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, megosztozott a pontokon az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics.  A címvédő örmény Levon Aronjan örülhet, hogy 1-1-gyel megúszta az amerikai Gata Kamsky elleni meccsét. Lékó a negyedik játéknapon Carlsennel küzd meg.

Első számú nagymesterünk, Lékó Péter harmadik meccse is 1-1-gyel ért véget. Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal világossal játszotta a "vakpartit". A szicíliai védelem bonyodalmaiban Ivancsuk meglepte Pétert, eddig alig fordult elő a 13...Bd8 lépés. Jelentős időhátrányát azonban nagymesterünk szépen ledolgozta, és a lebonyolítás után számára előnyösebb volt a különböző színű futós állás. Chucky védekezésre kényszerült, egyre nagyobb hátrányba került, és tőle megszokott módon korán elismerte vereségét. A rapid műfajban visszavágott. Az olasz megnyitásban kis előnye mellett Péter talán gyorsan húzott d6-d5-öt. A gyalogszerkezeti gyengeségeire Ivancsuk rájátszott, gyalogot nyert, kiegyenlített.

A játéknap meglepetéseként Magnus Carlsen legyőzte Viswanathan Anandot. Az indiai világbajnok világossal túlzottan erőltette a királyszárnyi gyalogrohamot. A 18 éves norvég titán hosszúra sáncolt, majd szép kiskombinációval rombolta szét a sakkozás királyának királyállását. A nagy öröm után a rapidpartiban Magnus a biztos kiegyenlítésre játszott, a remivel megnyerte a minimeccset.

A 19 éves ukrán Szergej Karjakin magabiztos játékkal két remivel zárta az orosz Vlagyimir Kramnyikkal vívott párharcát. A címvédő örmény Levon Aronjan örülhetett az amerikai Gata Kamsky elleni 1-1-nek. Kamsky sötéttel sima nyerést hagyott ki az első partiban, majd szabadgyalogjainak előrenyomulása eldöntötte a második játszma sorsát. Fortuna is segítette a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. A torna újonca, a kínai Wang Yue előnyösebb pozícióban elnézte vezérét. A második partiban Topalov remivel megmenekült. Két remivel zárta a napot az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics.

A 3 forduló eredményei:
A "vakpartik" eredményei:
Tejmur Radzsabov (azeri, 2761) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) döntetlen (Caro-Kann védelem, 35)
Szergej Karjakin (ukrán, 2706) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) döntetlen (Vezércsel, 27)
Wang Yue (kínai, 2739) - Veszelin Topalov (bolgár, 2796) 0 - 1 (Vezércsel, 34)
Viswanathan Anand (indiai, 2791) - Magnus Carlsen (norvég, 2776) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 34)
Levon Aronjan (örmény, 2750) - Gata Kamsky (amerikai, 2725) 1 - 0 (Angol megnyitás, 49)
Lékó Péter (2751) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 57)

A rapidjátszmák eredményei:
Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2761) döntetlen (Szicíliai védelem, 46)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) - Szergej Karjakin (ukrán, 2706) döntetlen (Szláv védelem, 30)
Veszelin Topalov (bolgár, 2796) - Wang Yue (kínai, 2739) döntetlen (Szláv védelem,
76)
Magnus Carlsen (norvég, 2776) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) döntetlen (Caro-kann védelem, 38)
Gata Kamsky (amerikai, 2725) - Levon Aronjan (örmény, 2750) 1 - 0 (Szláv védelem, 51)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) - Lékó Péter (2751) 1 - 0 (Olasz megnyitás, 59)

A vakverseny állása:
1-3. Vlagyimir Kramnyik, Magnus Carlsen és VeszelinTopalov 2,5 pont
4-5. Lékó Péter és Levon Aronjan 2
6-7. Viswanathan Anand és Alekszandr Morozevics 1,5
8-9. Tejmur Radzsabov és Szergej Karjakin 1
10-12. Vaszilij Ivancsuk, Gata Kamsky és Wang Yue 0,5

A rapidtorna állása:
1.Alekszandr Morozevics 2,5 pont
2-4. Gata Kamsky, Levon Aronjan ésSzergej Karjakin 2
5-7. Viswanathan Anand, Tejmur Radzsabov és Vaszilij Ivancsuk 1,5
8-12. Vlagyimir Kramnyik, Lékó Péter, Wang Yue, Magnus Carlsen és Veszelin Topalov

Az összetett verseny állása:
1-2. Levon Aronjan és Alekszandr Morozevics 4 pont
3-5.Vlagyimir Kramnyik, Magnus Carlsen és Veszelin Topalov 3,5
6-8. Lékó Péter, Szergej Karjakin és Viswanathan Anand 3
9-10. Tejmur Radzsabov és Gata Kamsky 2,5
11. Vaszilij Ivancsuk 2
12. Wang Yue 1,5

A 4. forduló párosítása:
Carlsen - Lékó
Kamsky - Ivancsuk
Anand - Aronjan
Morozevics - Topalov
Kramnyik - Wang Yue
Radzsabov - Karjakin

Vakpartik
Karjakin,S (2706) - Wang,Yue (2739)
Szláv védelem [D19]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Hbd7 8.0-0 Fb4 9.Ve2 Fg6 10.e4 0-0 11.Fd3 Fh5 12.e5 Hd5 13.Hxd5 cxd5 14.Ve3 Be8 15.Hg5 Fg6 16.Fxg6 fxg6 17.a5 Fxa5 18.Vf3 Hf8 19.Vf7+ Kh8 20.Vxb7 Vb6 21.Hf7+ Kg8 22.Hd6 Vxb7 23.Hxb7 Fb6 24.Fe3 Beb8 25.Hd6 Fd8 26.Ba2 Bb4 27.Bc1 a5 28.Bc2 Bab8 29.Kf1 g5 30.Ke2 Hg6 31.g3 h6 32.Kd3 Bb3+ 33.Bc3 Bxc3+ 34.bxc3 He7 35.h3 Fc7 36.Fc1 Fxd6 37.exd6 Hf5 38.d7 Bd8 39.Bxa5 és döntetlen

Radzsabov,T (2761) - Morozevics,A (2771)
Caro-Kann védelem [B14]

1.e4 c6 2.c4 d5 3.exd5 cxd5 4.d4 Hf6 5.Hc3 e6 6.Hf3 Fb4 7.cxd5 Hxd5 8.Vc2 Hc6 9.a3 Fa5 10.Fd2 Fd7 11.Fd3 Bc8 12.0-0 h6 13.b4 Fb6 14.Hxd5 exd5 15.Bfe1+ He7 16.Vb3 0-0 17.a4 Ff5 18.a5 Fxd3 19.Vxd3 Fc7 20.b5 Fd6 21.He5 Fxe5 22.dxe5 Vd7 23.Fb4 Bfd8 24.Fd6 Bc4 25.h3 Ve6 26.Bad1 Bd7 27.a6 bxa6 28.bxa6 Hf5 29.Vxd5 Vxd5 30.Bxd5 Bc6 31.Bed1 Bxa6 32.Fc5 Bxd5 33.Bxd5 Ba5 34.Bd8+ Kh7 35.Fd6 Hxd6 és döntetlen

Wang,Yue (2739) - Topalov,V (2796)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Fg5 h6 5.Fxf6 Vxf6 6.e3 c6 7.Hbd2 Hd7 8.Fd3 g5 9.h3 Fg7 10.e4 e5 11.0-0 0-0 12.Be1 exd4 13.cxd5 cxd5 14.Bc1 Vd6 15.Fb1 d3 16.Fxd3 Bd8 17.exd5 Hb6 18.Hc4 Hxc4 19.Bxc4 Vxd5

20.Be8+ Bxe8 21.Fh7+ Kxh7 22.Vxd5 Fe6 23.Vd3+ Kg8 24.Be4 Bad8 25.Vb1 Bd6 26.Be1 Bed8 27.b3 b5 28.Vc2 Ff6 29.Vc5 a6 30.Vc7 Kg7 31.Kh2 B8d7 32.Vc5 Bd5 33.Vc2 Ff5 34.Vc7?? Bxc7 és világos feladta

Lékó,P (2751) - Ivancsuk,V (2779)
Szicíliai védelem [B82]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 Hf6 7.f4 d6 8.Vf3 Fe7 9.0-0-0 0-0 10.Bg1 Hxd4 11.Fxd4 e5 12.fxe5 dxe5 13.Vg3 Bd8 14.Fe2

Pétert láthatóan meglepte a lépés. 14.Fxe5 Bxd1+ 15.Hxd1 (15.Kxd1 Vc5 16.Fxf6 Fxf6 17.Bh1 Fe6 sötétre előnyös.) 15...Vc5 16.Bh1 g6 17.Vc3 Hxe4 18.Vxc5 Hxc5 19.Hc3 Ff5 változatban nincs gondja sötétnek.

14...Bxd4 15.Bxd4 Fc5 16.Bc4 Fe6 17.Bd1 Fxc4 18.Fxc4 Bd8 19.Hd5 Hxd5 20.Fxd5 Kh8 21.Bf1 f6 22.Kb1 b5

A felhasznált gondolkodási idők kiegyenlítődtek, a különböző színű futók mellett picit kedvezőbb világos állása.

23.Vf3 b4 24.g4 Vb6 25.h4 Fe3 26.g5 Ff4 27.gxf6 Vxf6 28.h5 a5 29.a4 Vg5 30.Ve2 Bf8 31.Bh1 Ve7 32.Va6 Vc5 33.Fb3 Bd8 34.Ka2 Fg5 35.Bf1 Ff4 36.Bd1! Vf8 37.Fd5 Vc5 38.Fb3 Vf8 39.Bh1 Ba8 40.Vb6 Vd8

A küzdő felek a lépésenként kapott 20 másodpercekből éltek.

41.Ve6 Ve8 42.Vd5 Vd8

43.Vb5 Ve8 44.Ve2 Bd8 45.Va6 Ba8 46.Vb7 Bb8 47.Vc7 Vd8 48.Vc4 Vd6 49.Bh3 Bd8 50.Bd3 Vf8 51.Bd5

Péter döntőig fokozta előnyét.

51...Ba8 52.Bd7 Bd8 53.Ba7 Ba8 54.Bf7 Vd6 55.Vb5 Fh6 56.Bd7 Vf6 57.Vd5 és sötét feladta

Anand,V (2791) - Carlsen,M (2776)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 d6 4.0-0 Fd7 5.Be1 Hf6 6.c3 a6 7.Ff1 Fg4 8.d3 e6 9.Hbd2 Fe7 10.h3 Fh5 11.g4 Fg6 12.Hh4 Hd7 13.Hg2 h5 14.f4 hxg4 15.hxg4 Vc7 16.Hf3 0-0-0 17.He3 Hb6 18.Hc4 Hxc4 19.dxc4 f5 20.exf5 exf5 21.g5 Ff7 22.Vc2 g6 23.Vf2 d5! 24.cxd5 Fxd5 25.Fe3

25...Fxg5!

Látványos kiskombináció, a világos királyállás romokban hever.

26.Vg3

Bajban a világbajnok. 26.fxg5 -re. 26...Fxf3 27.Fg2 Fxg2 28.Vxg2 Bh4 29.Kf1 Bh2 30.Vf3 Bd3 nyert volna.

26...Fe7 27.Fg2 g5 28.Hxg5 Fxg5 29.Fxd5 Bxd5 30.Vxg5 Vf7 31.Kf2 Bh2+ 32.Kf1 Bd8! 33.Vg3 Vc4+ 34.Kg1 Bxb2 és világos feladta

Aronjan,L (2750) - Kamsky,G (2725)
Grünfeld védelem [A16]

1.Hf3 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.h4 Fg7 6.h5 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Va4+ Vd7 9.Vh4 Ff6 10.Vf4 Vf5 11.g3 g5 12.Ve3 Hc6 13.Fg2 Fd7 14.h6 Bc8 15.0-0 Bg8 16.He1 b6 17.Hd3 Vg6 18.a4 Ha5 19.He5 Fxe5 20.Vxe5 Vxh6 21.d3 Fc6 22.Vf5 Bd8 23.Fxc6+ Hxc6 24.a5 Hxa5 25.Bxa5 bxa5 26.Fe3 Vc6 27.Bb1 Bg6 28.c4 Bh6 29.f3 Ve6 30.Vxc5 Vh3 31.Vb5+ Kf8 32.Kf2 Be6

Az amerikai nagymester kihagyta a nagy fölényéhez vezető 32...Vh2+ 33.Ke1 Vxg3+ 34.Kd2 Bh2 folytatást.

33.Bg1 f6 34.Vb1 Vf5 35.Vc1 a4 36.Bh1 Kg8 37.d4 Bc6 38.c5 Ba6 39.g4 Vd5 40.Vc2 Vf7

41.Bxh7!?

A címvédő megragadta az esélyt, bátraké a szerencse.

Vxh7 42.Vc4+ Vf7?!

Kimaradt a sima nyerés a 42...Kf8 43.Vxa6 Vh2+ 44.Ke1 Bb8 45.Vxa4 Bb1+ 46.Kd2 Bb2+ 47.Kc3 Vxe2 változatban.

43.Vxa6 Vb3 44.c6 Ve6??

Vesztőlépés.

45.c7 Vxa6 46.cxd8V+ Kf7 47.d5 Vb5 48.d6 exd6 49.Vxd6 és sötét feladta

Rapidjátszmák
Kramnyik,V (2759) - Karjakin,S (2706)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 a6 5.Hc3 b5 6.b3 Fg4 7.Fd2 Hbd7 8.h3 Fxf3 9.Vxf3 b4 10.Ha4 e5 11.Vd1 He4 12.Fd3 Hxd2 13.Vxd2 exd4 14.cxd5 cxd5 15.0-0 Fd6 16.Ff5 Hf6 17.Vxd4 0-0 18.Bac1 g6 19.Fd3 a5 20.Bc6 Be8 21.Vb6 Vxb6 22.Hxb6 Bad8 23.Fb5 Be6 24.Bfc1 Kg7 25.Fd3 d4 26.exd4 Ff4 27.Bxe6 Fxc1 28.Bc6 Bxd4 29.Bxc1 Bxd3 30.Hc4 és döntetlen

Morozevics,A (2771) - Radzsabov,T (2761)
Szicíliai védelem [B32]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e5 5.Hb5 d6 6.c4 Fe7 7.H1c3 a6 8.Ha3 f5 9.exf5 Fxf5 10.g3 Hf6 11.Fg2 Bc8 12.0-0 0-0 13.Fe3 Kh8 14.Bc1 Hg4 15.Hd5 Fg5 16.Fb6 Vd7 17.Bc3 e4 18.Hc2 Hge5 19.Hce3 Hf3+ 20.Fxf3 exf3 21.h4 Fh6 22.Hxf5 Vxf5 23.Kh2 Bce8 24.Be1 He5 25.Fd4 Vg4 26.Fxe5 dxe5 27.He3 Vh5 28.Vd7 Bd8 29.Vxb7 Fg5 30.Kg1 Fxh4 31.Hf1 Fg5 32.c5 h6 33.Vb3 Bb8 34.Vd1 Bxb2 35.c6 Be2 36.Bxf3 Vxf3 37.Vxe2 Vxc6 38.Vxe5 Ff6 39.Ve4 Vb5 40.a4 Vc5 41.Bd1 Fg5 42.Vd4 Vf5 43.Be1 Ff6 44.Ve4 Vc5 45.Bd1 Fg5 46.Vd4 Vf5 és döntetlen

Topalov,V (2796) - Wang,Yue (2739)
Szláv védelem [D19]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Hbd7 8.0-0 Fb4 9.Ve2 0-0 10.e4 Fg6 11.Fd3 Fh5 12.e5 Hd5 13.Hxd5 cxd5 14.Ve3 Be8 15.Hg5 Fg6 16.Fxg6 fxg6 17.Vh3 Hf8 18.Vb3 Vb6 19.Fe3 Fe7 20.Vxb6 axb6 21.Hh3 Bec8 22.Hf4 g5 23.Hh3 h6 24.f4 gxf4 25.Hxf4 Fg5 26.Ba3 Fxf4 27.Bxf4 Bc2 28.Bf2 Bac8 29.Bb3 Hd7 30.Bb5 h5 31.a5 Bxf2 32.Kxf2 Bc2+ 33.Kf3 Kf7 34.Fg5 Ke8 35.h3 Bc4 36.Ke3 Bc2 37.g3 Bc7 38.Kd3 Bc8 39.Fd2 Kf7 40.axb6 Bc6 41.Fa5 Kg6 42.Bb3 Kf5 43.Ke2 Ke4 44.g4 hxg4 45.Bg3 gxh3 46.Bxg7 h2 47.Bg4+ Kf5 48.Bh4 Bc2+ 49.Fd2 Hxb6 50.b3 Bb2 51.Bxh2 Bxb3 52.Bf2+ Kg4 53.Bf4+ Kg3 54.Bf6 Hc4 55.Fe1+ Kg4 56.Bxe6 Be3+ 57.Kf1 Bf3+ 58.Ke2 Be3+ 59.Kf1 Be4 60.Bg6+ Kh5 61.Bg7 b5 62.Bb7 Kg4 63.Ff2 Hd2+ 64.Kg2 Be2 65.e6 Bxe6 66.Bxb5 Be2 67.Bb8 He4 68.Bf8 Bd2 69.Kf1 Ba2 70.Fe3 Hg3+ 71.Kg1 Hf5 72.Ff2 Kf4 73.Kg2 Bb2 74.Bf6 Kg5 75.Bf8 Kf4 76.Bf6 és döntetlen

Ivancsuk,V (2779) - Lékó,P (2751)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.Hbd2 Fa7 7.h3 0-0 8.Fb3 d6 9.0-0 h6 10.Be1 Be8 11.Hf1 Fe6 12.H3h2 Fxb3 13.axb3 Vd7 14.Hg3 He7 15.b4 c6 16.Hg4 Ve6 17.Fe3 Fxe3 18.Hxe3 d5

Mindig meggondolandó ez a felszabadító lépés.

19.exd5 Hexd5 20.Hc4 Hd7 21.He4 Hf4 22.Vf3 b5 23.Ha5 f5 24.Hc5 Hxc5 25.bxc5 Hd5

26.Hb7!

Nagymesterünknek kevesebb ideje is volt, gyengeségek az állásában.

26...e4 27.dxe4 fxe4 28.Vg3 Hf6 29.Hd6 Be7 30.b4 Kh7 31.Ve3 Ve5 32.Ba3 Vh5 33.Vd4 Vg6 34.c4 bxc4 35.Vxc4 Be5

36.Bg3 Bg5?! 37.Bxg5 hxg5 38.Hxe4 Hxe4 39.Bxe4 a5 40.bxa5 Bxa5 41.Be5 Vf6 42.Ve4+ g6 43.Be6 Ba1+ 44.Kh2 Vf4+ 45.Vxf4 gxf4 46.Bxc6 Ba2 47.f3 Bc2 48.h4 Kg7 49.Bc8 Kf7 50.c6 Kg7 51.Kh3 Kf7 52.Bd8 Bxc6 53.Bd4 Kg7 54.Bxf4 Bc5 55.Be4 Bb5 56.Kg4 Bc5 57.f4 Bb5 58.g3 Kf6 59.Be5 és sötét feladta

Carlsen,M (2776) - Anand,V (2791)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.0-0 Hc6 7.c3 cxd4 8.Hxd4 Hxd4 9.cxd4 He7 10.Hc3 h6 11.Fb5+ Hc6 12.Fxc6+ bxc6 13.Fe3 Fe7 14.Ha4 0-0 15.Bc1 Va5 16.Bxc6 Bac8 17.Vc1 Bxc6 18.Vxc6 Fd3 19.Bc1 Fb5 20.Vc7 Vxa4 21.Vxe7 Vxa2 22.Vb4 Fc4 23.h3 a5 24.Vb6 Vb3 25.Vxb3 Fxb3 26.Bc7 Bb8 27.Fd2 a4 28.Fc3 h5 29.Ba7 Bc8 30.Kh2 h4 31.g3 hxg3+ 32.fxg3 g5 33.g4 Kg7 34.Kg3 Kg6 35.Ba6 Fd1 36.Ba7 Fb3 37.Ba6 Fd1 38.Ba7 Fb3 és döntetlen

Kamsky,G (2725) - Aronjan,L (2750)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.Hf3 Hf6 3.Ff4 c6 4.e3 Fg4 5.c4 e6 6.Vb3 Vc8 7.He5 Ff5 8.Hc3 Hbd7 9.Fe2 He4 10.cxd5 exd5 11.Hxe4 Fxe4 12.Fg4 f5 13.f3 fxg4 14.fxe4 Fd6 15.Hd3 Fxf4 16.Hxf4 Hf6 17.exd5 g5? 18.dxc6! Vxc6 19.Hd3 Vd5 20.0-0 Vxb3 21.axb3 0-0 22.Bf5 He4 23.Be5 Bae8 24.Bf1

Gata Kamsky komplikálta a nyerést. 24.Bxe8 Bxe8 25.Bxa7 h5 26.Ba5 Kg7 27.Kf1 egyszerűbb volt.

24...Bxe5 25.Bxf8+ Kxf8 26.Hxe5 h5 27.b4 Ke7 28.Kf1 Ke6 29.Ke2 Kd5 30.b3 a6 31.Hc4 Kc6 32.Kd3 Hf2+ 33.Kc2 h4 34.Kd2 h3 35.gxh3 gxh3 36.He5+ Kb5 37.Ke2 He4 38.Hg4 Kxb4 39.Kd3 Hd6 40.e4

Világos összekötött szabadgyalogjai eldöntik a parti sorsát.

40...Kxb3 41.e5 Hf7 42.Hf2 g4 43.He4 Hh6 44.d5 Hf7 45.Kd4 Hh6 46.d6 Hf5+ 47.Kd5 a5 48.d7 He7+ 49.Kd6 Hc6 50.e6 a4 51.e7 Hxe7 és sötét feladta