Vágólapra másolva!

Hidvégi György visszavonul

Befejezi aktív pályafutását Hidvégi György, a WBF korábbi cirkálósúlyú bajnoka. Az ökölvívó hosszú ideje bajlódik szemsérüléssel, amely miatt közel két éve nem léphetett szorítóba.

Hidvégi nemrég megkeresett egy angol szemspecialistát, aki kifejezetten bokszolókkal foglalkozik, de az alapos kivizsgálás után kiderült, hogy a tervezett műtéti beavatkozás kockázattal járna, és semmiképp nem tudná folytatni ökölvívó karrierjét.

"Ha még egy komoly ütés éri a szemem, és olyan ideget talál el, akkor fennáll a veszélye, hogy lebénulhatnak jobb oldali arcizmaim, sőt, akár a kezem és a lábam is érintheti a dolog" - nyilatkozott az RTL-nek Hidvégi.

A bokszoló először 1997-ben a junior Eb-n kapott egy olyan ütést, ami szemfenék-sérülést okozott. 2003-ban is eltalálták az arcát, akkor egy olyan ideg sérült meg, ami összeköttetésben áll a szemmel. Helyrejött, de 2007-ben, amikor az ötödik címvédő meccsére készült, az edzésen megint eltalálták a jobb szeménél, így a december 15-i gálán nem tudott a kötelek közé lépni.

A mindössze 29 éves sportoló tervei szerint nem távolodik el az ökölvívástól, edzőként szeretne tovább dolgozni

Forrás: www.profiboksz.hu