Vágólapra másolva!
A Wijk ann Zee-ben zajló Corus-szuperverseny ötödik fordulójában a világossal játszók négy győzelmet értek el. A játéknap meglepetése a holland Loek van Wely sikere volt, az azeri Tejmur Radzsabov kedvenc királyindiai védelmében 31 lépés után feladásra kényszerült. Félpontos előnnyel a 19 éves ukrán Szergej Karjakin az élen, a holland Daniel Stellwagent győzte le. Megszerezte első győzelmét az örmény Levon Aronjan, a szlovák Szergej Movszeszjan elvesztette veretlenségét. A világranglistán ötödik orosz Alekszandr Morozevics harmadszor kapott ki, a kubai Perez Leinier Dominguez meggyőző játékkal nyert. A forduló rangadója, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a norvég Magnus Carlsen összecsapása pontosztozkodással zárult.

A holland tengerparti városban szabadnap után folytatódott a pontvadászat, és felgyorsultak az események. Négy játszma is döntéssel végződött, a világossal játszók voltak eredményesek. A playchess élő közvetítésén a holland Loek van Wely és az azeri Tejmur Radzsabov küzdelmét kísérte a legnagyobb érdeklődés. Borítékolhattuk, hogy ismét a királyindiai védelem kerül terítékre, és 20 lépésig egy hat évvel ezelőtti Ponomarjov-Radzsabov játszma nyomán haladtak. Loek terve meglepte Tejmurt, aki nagyon gyengén védekezett, pár lépés alatt reménytelen állásba került. A rendezők nagy örömére Van Wely nagy skalpot szerzett.

Harmadszor szenvedett vereséget a világranglistán ötödik orosz Alekszandr Morozevics. A szicíliai védelme Najdorf-változatában a kubai Perez Leinier Dominguez meggyőző játékkal nyert a túl sokat kockáztató Moro ellen. Dominguezhez hasonlóan megszerezte első győzelmét az örmény Levon Aronjan. A szláv védelemben korai vezércserét láttunk, de világos őrizte kis előnyét. A szlovák Szergej Movszeszjan nem talált ellenjátékot, a kétszeres olimpiai bajnok fokozatosan javítgatta állását, bástyájának betörése eldöntötte a parti sorsát.

Az ukrán Szergej Karjakin öt forduló után egyedül éllovas. A holland Daniel Stellwagen jobb körülmények között is áldozhatta volna a minőséget, időzavarban alighanem tartható pozíciót vesztett el. Békésen zajlott a torna doyenje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a legfiatalabb résztvevő, a norvég Magnus Carlsen spanyol megnyitású partija. Nem okozott izgalmat az amerikai Gata Kamsky és a kínai Wang Yue játszmája sem. A holland Jan Smeets jó felkészülése értékes fél pontot eredményezett az angol Michael Adamsszel szemben.

Az 5. forduló eredményei:
Aronjan (örmény, 2750) - Movszeszjan (szlovák, 2751) 1 - 0 (Szláv védelem, 58)
Ivancsuk (ukrán, 2779) - Carlsen (norvég, 2776) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)
Karjakin (ukrán, 2706) - Stellwagen (holland, 2612) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 52)
Van Wely (holland, 2625) - Radzsabov (azeri, 2761) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 31)
Kamsky (amerikai, 2725) - Wang Yue (kínai, 2739) döntetlen (Orosz huszárjáték,
Adams (angol, 2712) - Smeets (holland, 2601) döntetlen (Orosz huszárjáték, 39)
Dominguez (kubai, 2717) - Morozevics (orosz, 2771) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 36)

A verseny állása:
1.Szergej Karjakin 3,5 pont
2-5. Jan Smeets, Levon Aronjan, Perez Leinier Dominguez és Gata Kamsky 3
6-9. Tejmur Radzsabov, Loek van Wely, Magnus Carlsen és Szergej Movszeszjan 2,5
10-13. Wang Yue, Michael Adams, Daniel Stellwagen és Vaszilij Ivancsuk 2
14. Alekszandr Morozevics 1,5

A 6. forduló párosítása:
Movszeszjan - Morozevics
Smeets - Dominguez
Wang Yue - Adams
Radzsabov - Kamsky
Stellwagen - Van Wely
Carlsen - Karjakin
Aronjan - Ivancsuk

Ivancsuk,V (2779) - Carlsen,M (2776)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.h3 a5 10.d4 a4 11.Fc2 Fd7 12.Ha3 Bb8 13.d5 Ha7 14.c4 Ba8 15.Fe3 b4 16.Hb1 c5 17.a3 b3 18.Fd3 Hxe4 19.Fxe4 f5 20.Hfd2 fxe4 21.Vh5 Fe8 22.Ve2 Fd7 23.Vh5 Fe8 24.Ve2 Fd7 és döntetlen

Van Wely,L (2625) - Radzsabov,T (2761)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.f3 Kh8 13.Bb1

A holland nagymester tért el kettőjük korábbi játszmáitól. 13.He6 2005-ben Hanti-Manszijszkban megrendezett Világkupán Loek van Wely és Tejmur Radzsabov a legjobb 32 között összecsapott egymással. Ez a huszárlépés akkor újításnak számított. Egyébként Tejmur a második partit megnyerte, majd a rapid rájátszásban Wely jutott tovább. 13...Fxe6 14.dxe6 Hh5 (Az említett partiban az azeri nagymester 14...fxe4-gyel folytatta. 15.fxe4 Hc6 16.Hd5 Hxe4 17.Ff3 Hf6 18.b5 Hxd5?! 19.bxc6 Hb6 20.cxb7 Bb8 21.c5! e4 22.Bxe4 dxc5 23.Vxd8 Bfxd8 24.Fg5! Be8 25.Bd1 Fd4+ 26.Bexd4 cxd4 27.e7 h6 28.Ff6+ Kg8 29.Bxd4 Kf7 30.Bd8! következett és Loek remek győzelmet aratott.) 15.g3 Ff6 16.c5 f4 17.g4 Hg7 18.Fc4 Hc6 19.cxd6 cxd6 20.He2 Bc8 21.Fd5 Hxb4 22.Bb1 Hc2 23.Bf1 b6 24.Bb2 He3 25.Fxe3 fxe3 26.Vb3 Fg5 27.Hc3 Bc5 28.Ha4 Bc7 29.Hc3 Vc8 30.Hb5 Bc1 31.Bb1 Bxf1+ 32.Bxf1 Vc5 33.Kg2 Bc8 34.Be1 a6 35.Ha3 Vd4 36.Be2 Bc3 37.Vb2 h5 38.h3 Vd1 39.Fb3 Bxb3 40.axb3 Hxe6 és világos feladta a két évvel ezelőtti Corus tornán.

13...h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 fxe4 16.fxe4 Hc6 17.Hd5 Hg8 18.Fd3 Hd4 19.Vg4 g5 20.h4

Van Wely javítása a 2003-as Corus tornán látott Ponomarjov-Radzsabov játszmához képest. 20.Vh3 c6 21.He3 Vf6 22.Hg4 Ve7 23.Fe3 Hxe6 24.g3 Vd7 25.Bf1 d5 26.Bf5 után Tejmur kihagyta a 26...Hd4! 27.Bxf8 Bxf8 28.cxd5 Hf6 29.Hf2 Hf3+ 30.Kh1 Vxh3 31.Hxh3 cxd5 32.exd5 Hxd5 33.Fxa7 Ba8 34.Ff2 g4 35.Hg1 Hc3 36.Ba1 e4 37.Fc4 Hd2 folytatást és sötét jelentős előnyt érhetett volna el.

20...Hf6 21.Vg3 gxh4?! 22.Vxh4 Hxe6 23.Fxh6 Kg8

Forrás: [origo]

24.Vh3! Fxh6?!

Radzsabovnak egyre fogyott az ideje, és gyengén védekezett.

25.Vxh6 c6 26.Be3! Kf7

Tejmur menekülne királyával, de kötésbe lépett, igaz 26...cxd5 27.Bg3+ Kf7 28.exd5 Bh8 29.Vg6+ Ke7 30.dxe6 Vf8 31.Bf1 változatban is reménytelen lett volna helyzete.

Forrás: [origo]

27.Bf1!

A játszma eldőlt.

27...cxd5 28.exd5 Ke7 29.dxe6 Kxe6 30.Bef3 a5 31.Fe4 és sötét feladta, Loek válogathatott a nyerések között!

Dominguez,LP (2717) - Morozevics,A (2771)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Vd2 Hbd7 9.f3 b5 10.0-0-0 Bc8 11.g4 Hb6 12.g5 b4

A kubai nagymester ellen a 2007-es zónaversenyen Farley 12...Hh5 -tel folytatta. 13.Ha5 Vc7 14.Kb1 Fe7 15.Hd5 Hxd5 16.exd5 Fd7 17.c4 0-0 18.cxb5 axb5 19.Fd3 Vb8 után elemzésében 20.Fe4 Fd8 21.Hc6 Vb7 22.Vb4 folytatást javasolta, világos előnyével.

13.Ha4 Hxe4 14.fxe4 Hxa4 15.Vxb4 Vc7 16.Bd2 Fd7 17.Va5 Vc6

Alekszandr Morozevics stílusa és a verseny eddigi négy fordulójában elért eddigi szerény eredménye miatt elkerülte a vezércserét. 17...Vxa5 18.Hxa5 Bb8 19.Hc4 Fc6 20.Fd3 Fe7 21.c3 0-0 22.Fc2 Bfd8 23.Bhd1 után több eséllyel küzdhetett volna.

18.Fxa6 Bb8 19.Bd5 Fe7

Forrás: [origo]

20.Fa7 Ba8?!

Érdekes volt a 20...Fxg5+ 21.Kb1 Fd8 22.Vd2 Bxb3 23.axb3 Vxa6 24.Fe3 Fc7 25.Bg1 Fe6 (25...0-0 26.bxa4 g6 (26...Vxa4? 27.Bxg7+ Kxg7 28.Fh6+) 27.a5 Bb8) lehetőség.

21.Fb5 Vb7 22.Vxa4 Bxa7 23.Ha5 Vc7 24.Bhd1 Fxb5 25.Vxb5+ Kf8 26.Kb1 g6 27.Hc4 Bb7 28.Va4 Vb8?! 29.b3 Ba7 30.Vc6 Bc7 31.Bb5 Va7 32.Vd5 Vf2 33.Vd2 Vf3? 34.Hxd6 Fxg5

Forrás: [origo]

35.Hf5! Bc8 36.Bb8! és sötét feladta

Karjakin,S (2706) - Stellwagen,D (2612)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fb4 9.f3 He5 10.Hb3 b5 11.Ve1 Bb8

A szlovák Szergej Movszeszjan a spanyol csb-n Szergej Karjakin ellen 11...Fe7 12.f4 Hg6 13.e5 Hg4 14.He4 0-0 15.Fc5 Fxc5 16.Hexc5 f6 17.Vg3! Hh6 18.Fd3 fxe5 19.Fxg6 hxg6 20.fxe5 a5 21.He4 Hf5 22.Vxg6 Vxe5 23.Hbc5 Ba7? 24.Bhf1 után nyerésre állt az ukrán nagymester.

12.Vg3 Hh5

A ChessBase MEGA adatbázisában két Stellwagen partit is találtam. Parligras és Nijboer is Vh3-mal folytatta.

13.Vf2 Fxc3 14.Fc5! d5 15.bxc3

Számításba jött a 15.exd5 exd5 16.bxc3 Fe6 17.Be1 folytatás.

15...Fb7 16.Vh4 Hf4 17.Vg3 Hfg6 18.f4 Hd7 19.Fb4 Vxf4+?!

Daniel jobb körülmények között is áldozhatta volna a minőséget. 19...dxe4 20.Fd6 Vd8 21.Fxb8 Vxb8 22.c4 bxc4 23.Ha5 Fd5 változatban.

20.Vxf4 Hxf4 21.Fd6 Hg6 22.Fxb8 Hxb8 23.Ha5 Fa8 24.exd5 Fxd5 25.c4 bxc4 26.Hxc4 Ke7 27.He3 Fc6 28.Bd4 He5 29.Fe2 Hbd7 30.Bhd1 Hc5 31.g3 Bc8 32.Hc4 Hxc4 33.Fxc4 a5 34.Be1 f6 35.Be3 e5 36.Fe2 Fe8 37.Bh4

Az állás menthető lenne, de az időzavar közbeszólt.

37...h6 38.Ba3 Ba8 39.Bb4 Kd6 40.Ff3 Ba7 41.Bb8 Fd7 42.Kd2 e4 43.Fe2 f5 44.h4 a4 45.Bc3 Bc7 46.a3 g5 47.Bh8! f4 48.Bxh6+ Ke5 49.hxg5 f3 50.Ff1 Ff5 51.Ke3 Ha6 52.Bhc6 Kd5 és sötét feladta

Aronjan,L (2750) - Movszeszjan,S (2751)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 a6 5.a4 e6 6.g3 dxc4 7.Fg2 c5 8.dxc5 Vxd1+ 9.Hxd1 Hc6 10.He3 Fxc5 11.Hxc4 Ke7 12.0-0 Hd5 13.Bd1 f6 14.Hfd2 Bd8 15.Hb3 Fa7 16.Hca5 Bb8 17.Hxc6+ bxc6 18.Ha5 Fd7 19.b3 Fc5 20.Fd2 Fb4 21.Bac1 Bdc8 22.Fxb4+ Hxb4 23.f4 c5 24.Kf2 Bc7 25.Bc3 Fe8 26.Bdc1 Kd6 27.Be3 Ff7 28.Fh3 Ke7 29.Be4 g6 30.Bec4 Kd6 31.Fg2 Hd5 32.h4 Hb4 33.g4 h6 34.g5 hxg5 35.hxg5 fxg5 36.fxg5 Hd5 37.Bh1 Bb4

Forrás: [origo]

38.Bh8 Ke7 39.Fe4 e5 40.Bh7 Kd6 41.e3 Ke6 42.Fd3 Bb8 43.Bc1 Fe8 44.Bch1 Bxh7 45.Bxh7 Hb4 46.Fe4 Bd8 47.Hc4 Fc6 48.Fxg6 Bf8+ 49.Ke2 Ff3+ 50.Ke1 e4 51.Bh6 Hd3+ 52.Kd2 Ke7 53.Kc3 Bd8 54.Bh7+ Ke6 55.Bc7 Bh8 56.Fh7 Hb4 57.Bxc5 Hd5+ 58.Bxd5! Kxd5 és sötét feladta

Adams,M (2712) - Smeets,J (2601)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.c4 Hb4 9.cxd5 Hxd3 10.Vxd3 Vxd5 11.Be1 Ff5 12.g4 Fg6 13.Hc3 Hxc3 14.Vxc3 f6 15.Hh4

Az 1999-es dortmundi szuperversenyen Viswanathan Anand és Ivan Szokolov partijában 15.Vxc7 0-0 16.Bxe7 Vxf3 17.Bxg7+ Kh8 18.Fh6 Vxg4+ 19.Vg3 Vxd4 20.Bxg6 hxg6 21.Vh3 Kg8 22.Fxf8 Bxf8 23.Vb3+ Bf7 24.Bd1 Ve4 25.Kf1 Kg7 26.h3 történt és 31 lépésben remi lett az ütközet.

15...Kf7 16.Vxc7 Bhe8 17.Hxg6 hxg6 18.Ff4 Bad8 19.Bad1 Bd7 20.Vc3 g5 21.Fg3 Fd8 22.Bxe8 Kxe8 23.b3 Fb6 24.Be1+ Be7 25.Vc8+ Kf7 26.Bxe7+ Kxe7 27.Vh8 Kf7 28.Vh5+ Kf8 29.h4 Fxd4 30.hxg5 fxg5 31.Vg6 Ke7 32.Vc2 Kf6 33.Ve2 a5 34.Fc7 b6 35.Vc2 Fc5 36.Ve2 Fd4 37.Fg3 Fe5 38.Fxe5+ Vxe5 39.Vf3+ és döntetlen

Kamsky,G (2725) - Wang Yue (2739)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hc4 Hxe4 5.d4 d5 6.He3 Hc6 7.c3 Hf6 8.Fd3 Fd6 9.Hf5 0-0 10.0-0 He7 11.Hxd6 Vxd6 12.Vc2 Be8 13.Ha3 c6 14.Fg5 Hg6 15.Bfe1 Fd7 16.f3 Hh5 17.Fxg6 hxg6 18.Vd2 Hf6 19.Ff4 Vf8 20.Fe5 Hh7 21.Hc2 f6 22.Fg3 Vf7 23.Hb4 g5 24.a4 Ff5 és döntetlen