Vágólapra másolva!
Munkácson két partival folytatódott az ukrán Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter hatjátszmás rapid párosmérkőzése. Két döntetlen született, de megnyitáselméleti szempontból is érdekes küzdelmeket láttunk. A katalán megnyitásban nagymesterünk könnyen egyenlített ki. Ivancsuk nehezen nyugodott bele a döntetlenbe. A negyedik játszmában a szicíliai védelem Najdorf-változata került terítékre, Ivancsuk meglepetéssel szolgált, Lékó bajba került, de a kapkodásban megragadta az egyetlen esélyt, és megmentette a partit. Hétfőn a párharc két befejező összecsapására kerül sor.

Az utolsó játéknapra maradt a döntés a második Ivancsuk-Lékó rapid párosmérkőzésen. Az első nap két remije után újabb két pontosztozkodás született. Érdekes küzdelmeket láttunk, ahol sötéttel Lékó Péternek kevesebb gondja volt, szépen megoldotta a nyitást, időelőnybe is került, a végjátékban Vaszilij Ivancsuk nehezen nyugodott bele a döntetlenbe.

A szicíliai védelem Najdorf-változatában Pétert meglepte Ivancsuk. A mesterséges sáncolás után sötét állása jobb volt, majd az ukrán nagymester előnyét fokozta. Jogosan aggódtunk, de szerencsére Lékó Péter az idő szorításában is talált ellenjátékot, majd ellenfele hibáját kihasználva megmentette a partit.

A második játéknap eredményei:
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) - Lékó Péter (magyar, 2751) döntetlen (Katalán megnyitás, 85)
Lékó Péter (magyar, 2751) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) (Szicíliai védelem, 62)

A párosmérkőzés állása:
Vaszilij Ivancsuk - Lékó Péter 2 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

Ivancsuk,V (2779) - Lékó,P (2751)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 c5 6.0-0 Hc6 7.He5 Fd7 8.Ha3 cxd4 9.Haxc4 Fe7 10.Vb3 Vc7 11.Hxc6 Fxc6 12.Ff4 Vd8 13.Fxc6+ bxc6 14.He5 c5 15.Va4+ Hd7 16.b4

Vaszilij Ivancsuk jelentős időhátrányba került, nehezen hitte el, hogy azonnali megdöntése nincs sötét játékának. Felgyorsultak az események.

16...g5 17.Hc6 Hb6 18.Vb5 a6

Számításba jött 18...Vd5 19.Hxd4+ Kf8 20.bxc5 gxf4 21.cxb6 Vxd4 22.b7 Bb8 folytatás.

19.Va5 Hc4 20.Vxd8+ Fxd8 21.Bac1 gxf4 22.Bxc4 cxb4 23.Bxb4 fxg3 24.hxg3 Ff6 25.Hxd4 Bc8 26.Hf3 0-0 27.Bg4+ Kh8 28.Ba4 Bc6 29.Bb1 Fc3 30.Bb7

Világos kicsit jobban áll.

30...h6 31.Hh2?! a5 32.Hg4 Kg7 33.He3 Bfc8 34.Bg4+ Kf8 35.Bh4 Kg7 36.Kg2 B6c7 37.Bxc7 Bxc7 38.Bc4 Bxc4 39.Hxc4

Forrás: [origo]

A végjáték természetesen döntetlen, de az idő szorításában rapidpartikban játsszák az ehhez hasonló pozíciókat.

39...f5 40.Kf3 h5 41.Ke3 Kf6 42.Kf3 Kg5 43.Kg2 h4 44.f4+ Kh5 45.gxh4 Kxh4 46.Kf3 Kh5 47.e3 Kg6 48.Ke2 Kf6 49.Kd3 Fe1 50.Kd4 Fb4 51.a3 Fe7 52.a4 Fb4 53.He5 Fd2 54.Hc6 Fe1 55.Kd3 Kg6 56.Kc4 Fd2 57.Kd3 Fe1 58.Ke2 Fc3 59.Kd1 Kf6 60.Kc2 Fe1 61.Hd4 Fb4 62.Kd3 Fe1 63.Hc2 Fg3 64.Ha3 e5 65.fxe5+ Fxe5 66.Hc4 Fc7 67.Kd4 Ke6 68.Kc5 f4 69.exf4 Fxf4 70.Kc6 Fg3 71.Hxa5 Fe1 72.Hc4 Fc3 73.He3 Fe1 74.Hd5 Fd2 75.Hc7+ Ke7 76.Ha6 Kd8 77.Kb7 Fe1 78.Hc5 Fd2 79.Kb8 Fe1 80.Kb7 Fd2 81.He6+ Kd7 82.Hd4 Fe1 83.Hb3 Kd8 84.a5 Fxa5 85.Hxa5 és döntetlen

Lékó,P (2751) - Ivancsuk,V (2779)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.f3 h5 9.Vd2 Hbd7 10.Hd5 Fxd5 11.exd5 g6 12.0-0-0 Hb6 13.Va5 Fh6 14.Fxh6 Bxh6 15.h4 Kf8 16.g3 Kg7

A váratlan manőver meglepte Pétert, jelentős időhátrányba került.

17.Kb1 Bh8 18.c4 Be8 19.Fe2 Bc8 20.Bc1 e4 21.f4?! e3 22.Bhg1 He4 23.Ka1 Hd7 24.Vxd8 Bcxd8 25.Ha5 Hdc5 26.Bc2

Jobb volt 26.b4 Hd7 27.c5 dxc5 28.Hxb7-et játszani.

26...Bc8 27.b3 Bc7

Világos állása meglehetősen vigasztalannak tűnt.

28.Kb2 Bec8 29.Bcc1 Hd7 30.Fd3 Hf2 31.Fe2 Hf6 32.Bge1 H6e4 33.Bg1 f5 34.Bc2 Kf6 35.Bcc1 Be7 36.Bc2 Bcc7 37.a3 Be8 38.Bg2 Hh1 39.Ff3

Forrás: [origo]

39...Hhxg3

Kellemetlenebb volt 39...Hexg3 40.Bg1 e2 41.Fxe2 Hxe2 42.Bxh1 Hxf4 változat.

40.Bg1 Hd2 41.Bxg3

Péter már kapkodott. 41.Bxd2 exd2 42.Bxg3 b6 43.Hc6 Be3 44.Kc2 d1V+ 45.Kxd1 Bxb3 46.Kc2 Bxa3 reménytelen volt.

41...Hxf3 42.Be2 Hxh4 43.b4 Be4 44.c5!

Forrás: [origo]

Megragadta az esélyt.

44...dxc5?!

Ivancsuk 2 percet rászánt, de rosszul választott. 44...Bd7 45.c6 bxc6 46.Hxc6 Bxf4 47.Bgxe3 Be4 48.Bxe4 fxe4 49.Bxe4 Hf5 50.Be6+ Kg5 51.a4 h4 52.b5 axb5 53.a5 Bh7 54.a6 Bh8 nyert volna.

45.d6 Bd7 46.bxc5 Bxf4 47.Bgxe3 Be4 48.Bxe4 fxe4 49.Bxe4 Hf5 50.Bb4

Fellélegezhettünk.

50...Hxd6 51.cxd6 Bxd6 52.Hxb7 Bd5 53.Kc3 Bb5

Fonalasan remire egyszerűsít.

54.Kd3 Bxb4 55.axb4 h4 56.Ke3 h3 57.Kf2 Ke5 58.Hc5 Kd4 59.Hxa6 Kc4 60.Kg3 Kb5 61.Hc7+ Kxb4 62.Kxh3 és döntetlen