Vágólapra másolva!
Wijk aan Zee-ben, a Corus 2009 szuperverseny második fordulójában az első győzelmet az ukrán Vaszilij Ivancsuk aratta. Wang Yue huszárja csapdába került, de Ivancsuk is hibázott. Időzavarban azonban a kínai nagymester kihagyta a remifolytatást. Javított az első játéknapon elszenvedett veresége után az orosz Alekszandr Morozevics is, a holland Loek van Welyt győzte le. Jól választott megnyitást a szlovák Szergej Movszeszjan, a gyalogáldozatos varival tartós kezdeményezéshez jutott, majd kiskombinációval nyert az angol Michael Adams ellen. Elmaradt az igazi küzdelem a nap rangadóján, az azeri Tejmur Radzsabov és az örmény Levon Aronjan 15 lépésben remizett. A holland Daniel Stellwagen világossal remizett a norvég Magnus Carlsennel. A "B" nagymesterverseny szenzációja, hogy a 14 éves Hou Ji-Fan nyert az első kiemelt indiai Krishnan Sasikiran ellen.

Az első játéknapon a világranglistán harmadik ukrán Vasziij Ivancsuk döntetlent ígérő állásban túllépte a gondolkodási időt a 40. lépésben. A kínai Wang Yue hathatós segítséget nyújtott számára, hogy feledje a hihetetlen bakit. Huszárja meggondolatlanul belépett a7-re, s fogságba került. Megpróbált valamilyen ellenjátékot összehozni, és a bizonytalan Ivancsuk ezt engedélyezte, sőt 16.Fxe6! után kölcsönösen korrekt játék mellett pontosztozkodást vártunk. Ehelyett Wang Yue másodszor is hibázott, kimaradt az örökös sakk. Ivancsuk rivális elleni gyors nyeréssel javított.

Az orosz Alekszandr Morozevics is rosszul kezdte a viadalt, 26 lépésben kapott ki az ukrán Szergej Karjakintól. A holland Loek van Wely Grünfeld védelmével szemben érdekes tervet valósított meg, mindketten időzavarba kerültek, de Wely hibázott, Moro hozta a kötelező győzelmet. Tetszetősen játszott a szlovák Szergej Movszeszjan. A gyalogáldozatos variban tartós kezdeményezéshez jutott, majd Michael Adams könnyelmű bástyalépésére fölényes állásban állította helyre az anyagi egyensúlyt. Movszeszjan kiskombinációval fejezte be a partit.

A spanyol megnyitás berlini változatában csatázott a 21 éves Daniel Stellwagen és a 18 esztendős Magnus Carlsen. A holland sakkozás nagy reménysége jól felkészült a nyitásra, és átmeneti gyalogáldozattal a sötét királyt kikergette helyéről. A bástyák betörése a hetedik sorra, a lebonyolítás remihez vezetett, a pontosztozkodásnak Daniel érthetően örült. Jól játszott a nagyok mezőnyében a másik újonc Jan Smeets is, Szergej Karjakin nem tudott előnybe kerülni.

Nagymesteri szalonremi született a forduló rangadójának tartott Radzsabov-Aronjan partiban. A skót megnyitást előszerettel játssza Tejmur, de ezt Levon is jól tudta. Óvatos játék mellett osztozott meg a ponton a kubai Perez Leinier Dominguez és az amerikai Gata Kamsky.

A 2. forduló eredményei:
Movszeszjan (szlovák, 2751) - Adams (angol, 2712) 1 - 0 (Olasz megnyitás, 38)
Dominguez (kubai, 2717) - Kamsky (amerikai, 2725) döntetlen (Caro-Kann védelem, 26)
Morozevics (orosz, 2771)- Van Wely (holland, 2625) 1 - 0 (Grünfeld védelem, 43)
Smeets (holland, 2601) - Karjakin (ukrán, 2706) döntetlen (Szicíliai védelem, 36)
Wang Yue (kínai, 2739) - Ivancsuk (ukrán, 2779) 0 - 1 (Vezércsel, 25)
Radzsabov (azeri, 2761) - Aronjan (örmény, 2750) döntetlen (Skót megnyitás, 15)
Stellwagen (holland, 2612) - Carlsen (norvég, 2776) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)

A verseny állása:
1-3. Szergej Karjakin, Jan Smeets és Szergej Movszeszjan 1,5 pont
4-11. Daniel Stellwagen, Tejmur Radzsabov, Levon Aronjan, Perez Leinier Dominguez, Gata Kamsky, Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Morozevics 1
12-14. Michael Adams, Loek van Wely és Wang Yue 0,5

A 3. forduló párosítása:
Carlsen - Movszeszjan
Aronjan - Stellwagen
Ivancsuk - Radzsabov
Karjakin -Wang Yue
Van Wely - Smeets
Kamsky -Morozevics
Adams - Dominguez

Wang,Yue (2739) - Ivancsuk,V (2779)
Vezércsel [D30]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Fg5 dxc4 5.Va4+ Hbd7 6.Hc3 a6 7.g3

Az elmélet 7.e4 b5 8.Hxb5 Bb8 9.Hc3 Bxb2 10.He5 c5 11.d5 Bb4 12.Vc6 Bb6 13.dxe6 fxe6 14.Va4 Bb4 15.Vc6 változatot adja lépésismétléses remivel.

7...b5 8.Hxb5 Bb8 9.Ha7?

Nagy hiba, a7-en a huszár halálra van ítélve.

Forrás: [origo]

9...Bb4! 10.Fxf6 gxf6 11.Va5 Fb7 12.Fh3

Wang Yue a vesztett állás mellett jelentős időhátrányba is került.

12...Vb8

Lehetett válogatni a nyerések között 12...Bxb2 13.0-0 Va8 14.Vxc7 Vxa7 15.Vxc4 Vb6 is sima volt.

13.Vh5 Ke7?!

Megnehezíti saját feladatát. Jobb volt 13...Bb6 14.Hc6 Bxc6 15.d5 Fb4+ 16.Kf1 exd5 17.Fxd7+ Kxd7 18.Vxf7+ Kc8 19.Vxd5 Va7 és vége világos ellentámadási kísérletének.

14.d5 Vxa7?! 15.dxe6 fxe6 16.Fxe6! Kxe6 17.Ve8+ Fe7 18.Vxh8 Hf8 19.Vg8+ Kd7

Forrás: [origo]

20.0-0-0+?

Wang Yue másodszor is elveszti a játszmát. 20.Vg4+ Kc6 21.Ve4+ Kd7 22.Vf5+ Ke8 23.Vh5+ Hg6 24.Vxh7 He5 25.0-0-0 után nem látom, hogy miként nyerhetne sötét. pl. 25...Fxf3 26.Vg8+ Ff8 27.exf3 Vxf2 28.Ve6+ Fe7 29.Vg8+ és remi.

20...Ke8 21.Vg4 Vc5 22.a3 Bxb2! 23.Kxb2 Vxa3+ 24.Kb1 Vb3+ 25.Ka1 c3 és világos feladta

Movszeszjan,S (2751) - Adams,M (2712)
Olasz megnyitás [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.0-0 Hf6 5.d4

Ismert gyalogáldozat, amiért világos kezdeményezést kap.

5...Fxd4 6.Hxd4 Hxd4 7.f4 d6 8.fxe5 dxe5 9.Fg5 Fe6 10.Ha3 Ve7 11.c3 Hc6 12.Kh1 Bd8 13.Ve2 h6 14.Fxf6 gxf6 15.Bf2 Bg8 16.Baf1 Bg6 17.Hc2 Kf8 18.He3 Hb8 19.Vh5 Kg7 20.Vf3 Kh7 21.Hd5 Fxd5 22.exd5 e4 23.Vf4 Bd6?

Az angol nagymester nagyot hibázott, világos fölényes állással nyeri vissza a gyalogot.

24.Be2 Hd7 25.Bxe4 He5 26.Fb3 Kg8 27.c4 b6 28.Fc2 Vf8 29.Be3 Bg5 30.Ff5 Kh8 31.Bfe1 a5 32.b3 c6 33.dxc6 Bxc6 34.h4 Bg8 35.Bd1 a4?

Forrás: [origo]

36.Bd8! Vg7 37.Bxg8+ Kxg8 38.Bg3 és sötét feladta, 38... Hg6-ra 39.Ve4 nyer.

Radzsabov,T (2761) - Aronjan,L (2750)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vf3 bxc6 7.Hc3 d6 8.Vg3 Vg6 9.Fd3 Hf6 10.Ha4 Fd4 11.c3 Fb6 12.f3 Hd7 13.Ff4 f6 14.Fc4 He5 15.Vxg6+ és döntetlen

Stellwagen,D (2612) - Carlsen,M (2776)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6

Új divat, amelyet Magnus a Klubcsapatok Európa Kupáján megjátszott Radzsabov ellen, és Kramnyik is a moszkvai snellversenyen.

11.Bd1
Tejmur Radzsabov 11.a3 Fb7 12.Ff4 c5 13.Bad1 Fxf3 14.gxf3 c6 15.Fe3 Bd8 16.He4 Fe7 17.f4 f6 18.Bxd8+ Kxd8 19.Hg3 Hh4 20.Bd1+ változattal próbálkozott, remi lett a parti.

11...Fb7 12.Ff4 Bc8 13.g4

A holland nagymester hosszasan gondolkodott. Számításba jött 13.e6 fxe6 14.Hg5 Fd6 15.Fxd6 Hxd6 16.Bd3 is.

13...He7 14.e6 fxe6 15.Hg5 Hd5 16.Hxe6 Hxf4 17.Hxf4 Fd6 18.He6 Kf7 19.Hg5+ Kg6 20.Hce4 Fe5 21.Hf3 Fxb2

Forrás: [origo]

22.Bd7!
Fonalas lebonyolításhoz vezet, Magnus királya vándorútra indul.

22...Ff6

Azonnal remi volt 22...Fxa1 23.Hh4+ Kh6 24.Hf5+ Kg6 25.Hh4+ örökös sakkal.

23.Hxf6 Kxf6 24.g5+ Kg6 25.Be1 Bhe8 26.He5+ Kxg5 27.Bxg7+ Kf6 28.Bf7+ Ke6 29.Bxh7 Bg8+ 30.Hg4+ Kd5 31.Bee7 c5 32.Bxc7 Bxc7 33.Bxc7 Fc8 34.Bxa7 Fxg4 35.hxg4 Bxg4+ 36.Kf1 és döntetlen

Morozevics,A (2771) - Van Wely,L (2625)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 a6 8.Vb3 c5

Sokan jobban kedvelik a 8...b5 változatot.

9.dxc5 Vc7 10.Vb6 Vxb6 11.cxb6 Hbd7 12.Fe2 Hxb6 13.Fe3 Hbd7 14.Hd4

Morozevics a 2000-ben látott Kaszparov-Lékó partit követi.

14...b6

Péter 14...Hc5 15.f3 e5 16.Hc6 bxc6 17.Fxc5 után kicsit rosszabbul állt, de végül megnyerte a játszmát.

15.f3

Sötétnek ellenjátéka van a gyalogért a 15.Hc6 Fb7 16.Hxe7+ Kh8 változatban

15...Fb7 16.0-0-0

Meglepetés, a királynak f2-ön lenne a szokásos helye.

16...h5 17.Hb3 Kh7 18.Bd4 Bfc8 19.Bhd1 Bc7 20.Kb1 Fh6 21.Fxh6 Kxh6 22.Hd2 g5 23.a4 He5 24.Hc4 Hxc4 25.Bxc4 Bac8 26.Bcd4 Kg7 27.e5 He8 28.g3 f6 29.f4 fxe5 30.fxe5

Az orosz nagymester terve bevált, jelentős előnye van.

30...g4 31.Bb4 Bc6 32.Hd5 Bc2 33.Hf4

Kölcsönösen időzavarban voltak.

33...b5 34.axb5 axb5 35.Hxh5+ Kh6 36.Fxg4 B8c5 37.Hf4 Bxh2 38.Hd3 Bcc2 39.Ff5 Ff3 40.Bf1 Fe2

41.Kxc2! Fxf1+ 42.Kc3 Hc7 43.Bg4! és sötét feladta

Smeets,J (2601) - Karjakin,S (2706)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hb3 Fe6 8.Fe2 Hbd7 9.0-0 Bc8 10.a4 Hb6 11.a5 Hc4 12.Fxc4 Fxc4 13.Be1 Fe7 14.Fb6 Vd7 15.Hc1 Fe6 16.H1a2 Fd8 17.Fxd8 Vxd8 18.Hb4 Bc5 19.Ba3 0-0 20.Va1 Bc4 21.Hd3 Vd7 22.Bb3 Bfc8 23.Va3 h5 24.Bb4 h4 25.h3 B8c6 26.Bd1 Vc7 27.He1 Hh5 28.Bb6 Bd4 29.Bxd4 exd4 30.Bxc6 Vxc6 31.He2 Vxe4 32.Vf3 Ve5 33.Hd3 Vxa5 34.Vxb7 Vg5 35.Va8+ Kh7 36.Vf3 Fd5 és döntetlen

Dominguez Perez,L (2717) - Kamsky,G (2725)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 He7 7.Hbd2 h6 8.Be1 Bc8 9.Hf1 Fg6 10.He3 Hf5 11.Fd3 Hxe3 12.fxe3 Fxd3 13.Vxd3 c5 14.Bf1 Fe7 15.Fd2 0-0 16.c3 Vb6 17.Vc2 Vc6 18.Fe1 b5 19.a3 a5 20.Ve2 cxd4 21.exd4 Vc4 22.Vd1 Hb6 23.Fh4 Bfe8 24.Fxe7 Bxe7 25.Hd2 Vc6 26.Bf3 Hd7 és döntetlen