Vágólapra másolva!
Szombat a magyar profiboksz történetének nagy napja lehetett volna: egyszerre két honfitársunk bokszolhatott volna komoly világszervezet - a WBO - világbajnoki címéért, ugyanazon program keretében. Pénteken azonban derült égből villámcsapásként kiderült, hogy szombat este csak Balzsay Károlyért szurkolhatunk, hiszen Erdei Zsolt ellenfele, az ukrán Jurij Barsajan 90 dkg-mal átesett a súlyhatáron, így a magyar klasszis a címmeccs megvívása nélkül védte meg világbajnoki övét.

Magdeburg nehezen téveszthető össze valamelyik (nyugat)német metropolissal - Münchennel, Dortmunddal, Berlinről nem is beszélve -, gyakorlatilag megállt az idő az egykori belnémet határhoz közel fekvő, Elba-parti településen.

Mintha a hetvenes, nyolcvanas évek NDK-jába csöppentünk volna vissza: szürke, unalmas lakótelepek, csupán a városközpont idézi valamelyest a harmadik évezred elejét. Itt van a Spielbank Casino, ahol pénteken kora délután mérlegeltek a szombati Universum Champions Night elnevezésű bokszgála résztvevői.

Hagyomány már a hamburgi bokszistállónál, hogy rendszerint egy játékteremben (ritkábban egy hangulatos olasz étteremben) tartják a mérlegelést, legyen a helyszín Karlsruhe, Hamburg, Oberhausen vagy éppen Dortmund.

A helyszínválasztással ezúttal sem volt gond, a hangulat már most emelkedettnek tűnt, s a magyar szó legalább olyan gyakori volt a teremben, mint a német, vagy éppen az orosz - lévén, hogy a gála fellépőinek jelentős része az egykori Szovjetunióból érkezett. Például az örmény születésű, de ukrán színekben bokszoló Jurij Barasjan - Erdei riválisa - vagy az orosz Gyenyisz Inikin, akitől Balzsay Károly készül elhódítani a világbajnoki övet.

Elsőnek Szántó Imre egykori szövetségi kapitányba botlottunk, aki az RTL Klub kommentátoraként értékeli - többek között - tanítványa, a légsúlyban élete második profi meccsére készülő Bedák Pál teljesítményét. Egy asztallal odébb idősb Balzsay Károly ült, aki december 31-ig még a magyar amatőr válogatott szövetségi kapitánya volt, most pedig szülői minőségében szurkol fia első vb-címmeccsén.

"Bízom mindhárom magyar srác győzelmében" - jegyezte meg Szántó, míg Balzsay a tőle megszokott visszafogottsággal inkább elzárkózott az esélylatolgatástól.

A mérlegelés váratlan, de a profiboksz világában nem példátlan vis majorral indult: Barasjan 1 kiló 20 dekával átesett a félnehézsúly 79,378 kilós felső határán, neki két óra állt rendelkezésre, hogy hozza súlyát. A 34 éves Erdei 78,5 kilót nyomott az elektronikus mérlegen, hihetetlenül szikár, már-már - tőle szokatlanul - "szálkás" volt, legutóbb talán öt éve, a Julio César González elleni első vb-címmeccsén tűnt ilyen felkészültnek, legalábbis fizikai értelemben. Akkor világbajnok lett, karrierje legjobb teljesítményét nyújtva...

Forrás: [origo]

A világbajnoki öv (még) Inkin kezében

"Remélem, nemcsak ránézésre vagyok jó formában, hanem ezt a ringben is bizonyítani tudom. Roppant motiváltnak érzem magam, nem fogom átengedni a világbajnoki övet Barasjannak. Megvan a taktikám, s szerintem meg is tudom valósítani azt" - nyilatkozta Erdei, aki még hozzátette, hogy Barasjannak nem okozhat gondot a százhúsz dekás többlet "ledobása", hiszen ő - mármint Erdei - szabadult már meg ennyi idő alatt három kilós túlsúlytól is, még amatőr korában. Tudni kell, hogy amikor az argentin Hugo Hernán Garay-jal mérkőzött Erdei Hamburgban, a dél-amerikai is átesett a súlyhatáron, hogy aztán második próbálkozásra hozza a 79,4 kilót...

Nos, még Madár is tévedhet, hiszen ellenfele mindössze 30 dekától tudott megszabadulni, így az a nem mindennapi eset állt elő, hogy a két ellenfél tét nélkül csap össze szombat este, Erdei pedig a szombati, immáron "barátságos" meccs eredményétől függetlenül megvédte világbajnoki címét. Az incidenst követően a szervezők természetesen azonnal bejelentették, hogy nem fizetik ki az ukrán öklöző meccspénzét.

Balzsay és ellenfele, az ugyancsak universumos Inkin egyaránt 75,8 kilót nyomott, simán a 76,2-es határon belül. "Kirobbanó formában vagyok, végre kifogástalanul sikerült a felkészülésem, nem hátráltatott betegség, sérülés, ami kimondottan ritkaságnak számít a praxisomban. Bízom a győzelemben, habár tisztában vagyok azzal, hogy Inkin kiváló ökölvívó, és az a tény, hogy ő a világbajnok, némi előnyt biztosít számára. Igyekszem majd diktálni az iramot, támadni akarok, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a meccs. Végtére is ez egy kétszereplős játék..." - mondta a 29 éves kihívó.

A mérlegelésen ott volt Francisco Valcárcel, a World Boxing Organisation puerto ricó-i elnöke is, aki csütörtökön még Kovács "Kokó" István vendégeként Budapesten tárgyalt a WBO augusztusi, fővárosunkban sorra kerülő kongresszusának megrendezéséről. "Emlékezetes csatákra számítok, minden résztvevő kiváló formában van, nagy napja lesz ez a szervezetünknek" - mondta az elnök.

Universum Champions Night, Magdeburg, január 10.
1. Igor Mihalkin (orosz)-Szergej Belosapkin (orosz) félnehézsúly, 8 menet
2. Bedák Pál-Laurent Ucristinel Balmau (román) légsúly, 4 menet
3. Dimitri Sartison (német)-Vaszilij Andrianov (orosz) nagyközépsúly, 8 menet
4. Robert Stieglitz (német)-Dmitri Protkunas (észt) félnehézsúly, 8 menet
5. Gyenyisz Inkin (orosz)-Balzsay Károly nagyközépsúly, WBO világbajnoki címmérkőzés, 12 menet (20.30 óra, legkorábban)
6. Erdei Zsolt-Jurij Barasjan (ukrán) félnehézsúly, 12 menet (22.00 óra)