Vágólapra másolva!
Az eredeti tervekkel ellentétben Csák József, Hajtós Bertalan és Csősz Imre végül nem lépett szőnyegre - bár utóbbi bemérlegelt -, a nagy barcelonai négyesből az olimpiai bajnok Kovács Antal mind a négy meccsét idő előtt megnyerte, s vele a paksi Atomerőmű SE együttese is aranyérmes lett a cselgáncsozók idei csapatbajnokságán.

A paksiak úgy tervezték, hogy az UTE Megyeri úti csarnokában csatasorba állítják az 1992-es barcelonai olimpia négy magyar hősét, Kovács Antal mellett az egyaránt ezüstérmes Csák Józsefet és Hajtós Bertalant, valamint a dobogó harmadik fokán végzett Csősz Imrét, végül azonban csak a legfiatalabb, a 36 éves Kovács állt tatamira. Csősz bemérlegelt - azaz egészen pontosan a 150 kilóig hitelesített mérleg "kiakadt" nála, így higgyük el neki, hogy 155 kilós -, de csak akkor szállt volna be a versenybe, ha a jelenlegi elsőszámú magyar nehézsúlyú, a háromszoros U23-as Európa-bajnok Bor Barna megsérül.

"Itt most nagyon komoly meccsek lesznek, és a paksiaknak is jobb, ha nem bohóckodom a szőnyegen..." - bökte ki Csősz, s meglehet, hogy ilyesmi Csáknak és Hajtósnak is megfordult a fejében, de ők orvosi igazolás híján nem is mérhettek be. Ám kétségkívül jelenlétükkel is emelték a zsúfolásig megtelt csarnokban pörgő, remek hangulatú csapatbajnokság rangját. S a nagy négyes az egykori sikerkapitány Moravetz Ferenccel össze is állt egy közös fotóra.

Csősznek annyiban igaza volt, hogy az Atomerőmű, amely a 2005-ös világ- és Európa-bajnok Braun Ákost is bevetette, rögtön az első meccsén alaposan megszenvedett a Honvéddal. A paksiak ugyanis az alsó három súlycsoportban kikaptak, meglepetésre egy véleményes jukóval Braun is alulmaradt Stadler Andrással szemben. Mentségére legyen mondva, hogy a héten lázas beteg volt, így a kívántnál kevesebbet tudott edzeni.

Ám hiába húzott el 3-0-ra a Honvéd, egy döntetlen mellett a paksiak Madarász Tamás, Kovács Antal és Bor Barna révén háromszor nyertek, így 3-3-ra kiegyenlítettek, és a segédpontokat tekintve 30-25-re győztek is. Ehhez persze kellett, hogy az utolsó párban Bor ipponnal nyerjen az abszolút kategóriában korábban Eb-3. Csizmadia Zoltán ellen. Ha történetesen csak kokával győz, akkor a Honvéd örülhet, a paksiak ifjú csillaga azonban páros lábfelszedéssel a hátára fektette ellenfelét.

A csapatbajnokság legrangosabb egyéni meccsét az Atomerőmű-MTK találkozó hozta, amelyen a 73 kg-ban Braun és a 66 kg-ból fellépő Európa-bajnok és kétszeres vb-3. Ungvári Miklós kapaszkodott össze. A két jó barát élvezetes összecsapását minimális különbséggel, egy kokával Ungvári nyerte.

"Ha Ákos rendesen edzésben van és nem betegszik le, nem biztos, hogy ugyanez a végeredmény" - ismerte el Ungvári, legyőzője pedig egy régi sztorit elevenített fel: "Ungi már Európa-bajnok volt, rólam viszont azt sem tudta a média, hogy a világon vagyok, amikor egy Balaton-bajnokságon meccseltünk egymással, és egy kokával én nyertem. S ez akkor nagy szenzációnak számított. Ungi azóta is emlegeti, de most visszavágott" - mondta mosolyogva Braun, aki szemmel láthatóan nem vette nagyon szívére a vereséget. A csapattalálkozót egyébként az Atomerőmű 6-1-re nyerte.

A körmérkőzéses lebonyolítás harmadik fordulójában a Honvéd ismét 3-3-ra végzett, de segédpontokkal ezúttal 30-23-ra nyert a csb-re ugyancsak nagy reményekkel érkezett szegediek ellen. Mindezt azt jelentette, hogy körbeverés még előállhatott volna, amennyiben a záró körben az Első Beton Szeged elnevezésű dél-alföldi alakulat legyőzni az Atomerőműt. A paksiak azonban hengereltek, 6-0-ra kerekedtek felül, ezúttal Braun is ipponnal nyert, a legvégén pedig Bor Barna a közel 170 kilós, kétszeres Eb-ezüstérmes lengyel Janusz Wojnarowiczet is a szőnyegbe döngölte!

"Eddig ötször mérkőztünk egymással, háromszor ő nyert, kétszer én, és most mindenképpen szerettem volna egyenlíteni. Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy veszíthetek, és a szőnyegen is határozott voltam, ez a győzelem kulcsa" - fogalmazott Bor Barna, aki két hét múlva indul az abszolút kategória párizsi világbajnokságán is.

Az ugyancsak veretlenül zárt, négy idő előtti győzelmet arató Kovács Antalt viszont lehet, hogy utoljára láthatta szőnyegen a közönség. "Hihetetlenül együtt volt a csapatunk, mindenki óriásit küzdött, és ez az arany azért is életre szóló élmény számomra, mert lehet, hogy ez volt az utolsó csapatbajnokságom. Erre még tisztességesen fel tudtam készülni, jövőre viszont már annyi egyéb feladat vár rám a civil életben, hogy nem biztos, megint lesz rá lehetőségem. Ha úgy adódik, hogy mégis lesz, akkor természetesen újra indulok, de most erre kevés esélyt látok" - nyilatkozta Kovács Antal.

a csapatbajnokság végeredménye:
férfiak:
1. Atomerőmű SE
2. Honvéd
3. Első Beton Szeged
4. MTK-Erzsébetváros
5. TFSE

nők:
1. KSI
2. Honvéd, Leányvár