Vágólapra másolva!
Santa Barbarán, egy egyetemi kosárlabda-mérkőzésen őrizetbe vették Jimmy Connors nyolcszoros Grand Slam-győztes teniszezőt.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint Connorst az UC Santa Barbara-North Carolina összecsapás legelején vették őrizetbe, mert a csarnok előtt, a főbejárat mellett egy lezárt területen tartózkodott, melyet többszöri felszólításra sem volt hajlandó elhagyni. További részleteket a rendőrök nem árultak el az üggyel kapcsolatban.

Connors az 1970-es években megszakítás nélkül öt évig vezette a világranglistát, majd visszavonulása után edzőként is dolgozott. Legutóbb Andy Roddick felkészülését segítette, ám idén márciusban elköszöntek egymástól.