Vágólapra másolva!
Tóth Krisztina kikapott a döntőben a lengyel színekben szereplő Li Qiantól az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának ausztriai állomásán, Salzburgban.

A viadal honlapja szerint a friss Eb-bronzérmes játékos - aki szombaton Póta Georginával és Lovas Petrával megnyerte a csapatversenyt - öt szettben maradt alul kínai származású ellenfelével szemben.

női egyes, döntő:
Li Qian (lengyel) - Tóth Krisztina 4-1 (-8, 5, 7, 8, 5)

Az első szettben Tóth remekül hajrázott, a második játszma viszont könnyedén Lié volt. Az ellenfél lendületbe jött, és hozta a következő felvonást is, sőt, a negyedikben is elhúzott, ám a magyar játékos feljött 9-7-re.

Ekkor a Li időt kért, a pihenő pedig jót tett neki, mert - ha nehezen is, de - ezt a játszmát is megnyerte. Az ötödik szettben váltva vezettek a játékosok, majd 4-3-as Tóth-előny után Li megint átvette a kezdeményezést, és állva hagyta magyar riválisát.

férfi egyes, döntő:
Timo Boll (német) - Csuang Csi-jüan (tajvani) 4-0 (7, 4, 8, 8)