Vágólapra másolva!
A kedden remeklő Zahorán Ádám az utolsó napon ledolgozta hátrányát Biri Ferenccel szemben és összesítésben a második helyen végzett a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton futóversenyen. A férfiaknál a lengyel Jaroslaw Janicki, a nőknél szintén a címvédő, a német Maria Bak győzött.

A Budakeszi-Budapest félmaratoni hosszúságú szakasz előtt Zahoránnak 8 perc hátránya volt Birivel szemben, ám kiváló futással ledolgozta a különbséget, így Janicki mellé ő állhatott fel a dobogó második, Biri pedig a harmadik fokára a csütörtöki eredményhirdetéskor.

A nőknél Bak mellett az orosz Galina Jeremina és honfitársa, Ljudmilla Kalinyina is magabiztos futással teljesítette a távot, a befutó sorrendje nem is változott közöttük. Ezáltal Maria Bak is megőrizte szupermaratoni bajnoki titulusát.

Egy súlyos sportszerűtlenség kissé megzavarta a zárónapot: a versenyt korábban feladó Anatolij Kruglikov rajtszámát és chipjét átadta testvérének, Nyikolajnak, aki lefutotta a távot és két percet rávert a mezőnyre. Eredménye természetesen semmiféle értékelésbe nem számít be, sőt pénzbüntetésre is számíthatnak a csaló Kruglikov testvérek.

A váltóversenyben az előző napi sorrend nem változott. A férfiaknál a Dower-WSG-Lőrinc, a nőknél pedig a Vasas-Humansoft győzött.