Vágólapra másolva!
Pár napon belül megjelenik a Chess Informant 102. kötete. A könyv a januártól április végéig tartó időszak versenyeinek legjobb játszmáit, megnyitáselméleti érdekességeit, tanulságos kombinációit és végjátékait gyűjti csokorba. Többek között a Corus és a linaresi szuperverseny, a bakui Grand Prix-torna legjobb játszmái mellett rangos nyílt viadalok figyelmet érdemlő partijait elemzik maguk a játékosok. Döntött a nemzetközi zsűri, a 101-es kötet legjobb partijának a mexikói világbajnokságon játszott Aronjan-Anand összecsapást választotta. A legértékesebb megnyitáselméleti újítás díját Vlagyimir Kramnyiknak ítélték, aki  a 17. lépésben lepte meg Aronjant.

A sakkozók körében oly népszerű kiadvány 102. kötetét rövidesen nagy érdeklődéssel tanulmányozhatják a sakkrajongók. 888 játszma, illetve megnyitáselméleti érdekességgel szolgáló parti részleteit gyűjtötték csokorba. Az esztendő két remek szuperversennyel kezdődött.

Wijk an Zee-ben a hagyományoknak megfelelően 14 klasszis csatázott, a versenyfutás az örmény Levon Aronjan és Magnus Carlsen holtversenyes elsőségével ért véget. Rövid pihenő után a legjobbak már a tengerentúlon, Mexikóban kezdték meg párbajaikat, majd Linaresben fejezték be a viadalt. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand megvédte elsőségét.

Bakuban megkezdődött a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat. Élvezetes csatákat láttunk, és az ifjú titánok nagy sikerével zárult a viadal. Az azeri Vugar Gasimov, a kínai Wang Hao és a norvég Magnus Carlsen holtversenyben végzett az élen. Böngészhetjük a sok érdekességgel szolgáló nyílt versenyeken vívott játszmákat is. Ezúttal sem hiányoznak a hatásos kombinációk és tanulságos végjátékok. A kötetben a korábban csehszlovák színekben, majd a német sakkozás egyik legjobbjaként is szép sikereket elérő Vlastimil Hort pályafutásának érdekes partijaival, kombinációival, végjátékaival ismerkedhetünk meg.

Döntött a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri, a 101-as kötet legjobb partijaira nyolc főből álló grémium szavazott. Stratégiai csúcsteljesítmények, alaposan kidolgozott megnyitáselméleti újítások, taktikai csapások nyerték el a szakemberek elismerését, szoros végeredmény született.

A mexikói világbajnokságon játszott partik "meghódították" az ítészeket is. A végeredmény szempontjából is döntő volt a második fordulóban látott Aronjan-Anand összecsapás. A jelentős megnyitási újítás váratlanul érte az örmény nagymestert, míg a taktikai lehetőségekben bővelkedő állásban Anand remekül használta ki esélyeit. A lehetséges 80 pontból ötvenet kapott Vishy győzelme.

Joggal kapott magas pontszámot (47) Vaszilij Ivancsuk és Etienne Bacrot megnyitáselméleti párbaja. Az ukrán olimpiai bajnok túlértékelte esélyeit, többször is remiesélyt szalasztott el, de ez nem csökkenti a francia nagymester érdemeit, aki értékes győzelmet aratott.

A kubai Bruzon korán ismeretlen ösvényekre terelte Ivancsuk elleni partiját, de a rutinos nagymestert nem tudta meglepni az újítással, sötét könnyen nyert, 42 pont lett a jutalma. A vb-n Vlagyimir Kramnyik értékes győzelmet ért el Aronjannal szemben. A 17.Bb1 lépéssel bevezetett ötlet elnyerte a legjelentősebb megnyitási újítás díját is. (33 pont az egyik, 59 a másik voksoláskor.)

A taktikai bonyodalmakban gazdag partik sorában kivételt jelent Magnus Carlsen pozíciós győzelme. A Világkupán a 17 éves norvég titán futópárja erősebbnek bizonyult az angol Michael Adams huszárjaival szemben. A zsűri 27 ponttal jutalmazta, ahogy a Kaszimdzsanov-Predojevic játszmát is. Lassan hozzá kell szoknunk, hogy az alaposan elemzett, népszerű varikban egy-egy lépésen múlik a pont sorsa. Az üzbég exvilágbajnok a 19. lépésben újított.

A spanyol megnyitás Marshall-támadása partiról partira tartogat meglepetéseket. Anand a világbajnokságon világossal is legyőzte Aronjant, a 19. lépés hozott fordulatot, 25 pontot jelentett a voksolásnál.

Hármas holtversennyel zárult a szavazás. Az orosz Peter Szvidler két évet várt arra, hogy megjátszhassa a szicíliai védelem Najdorf-változatában a javítást. San Luis-ban a bolgár Veszelin Topalovtól szenvedett vereséget a variban. A honfitárs, Alekszander Griscsuk látta kárát. 21 pontot kapott Kramnyik győzelme is Jevgenyij Alekszejev ellen a moszkvai Tal-emlékversenyen. Az izraeli Emil Szutovszkij a spanyol megnyitásban talált javítást.

A belgrádi szerkesztőség december 31-ig várja a voksokat a 100 kötetből válogatott 1000 játszmára, a legjobb 10 partira lehet szavazni. A világbajnokok sorozatban eddig Garri Kaszparov, Anatolij Karpov, Vlagyimir Kramnyik és Viswanathan Anand pályafutását, legjobb játszmáit, kombinációt, végjátékait bemutató CD jelent meg. Már nyomdában az Enciklopédia sorozatban az "E" kötet negyedik kiadása.

Neves nagymesterek vállalkoztak arra, hogy többek között a katalán megnyitás, a Nimzoindiai védelem, a királyindiai védelem változatait, az elmúlt évek új ötleteit, a legfontosabb partikat rendszerezzék.