Vágólapra másolva!
Nalcsikban, a kieséses rendszerű világbajnokság nyolcaddöntőjében olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang 1,5-0,5-ös vereséget szenvedett a világranglistán második indiai Humpy Koneruval szemben. Világossal elért remi után sötéttel a holland védelmű partiban nem tudott igazi ellenállást kifejteni, a 38. lépésben feladásra kényszerült. A bolgár exvilágbajnoknő Antoaneta Sztefanova és az ukrán Anna Usenyina kettős győzelemmel a negyeddöntőben. Továbbjutott a svéd Pia Cramling, az örmény Lilit Mkrtchian és az orosz Alekszandra Kosztenjuk is. Meglepetés, hogy a kínai Hou Yifan "pótvizsgázik".

Verőci Zsuzsa helyszíni tudósítása Nalcsikból

Élvezetes, izgalmas partikat láttunk a nyolcaddöntő második játéknapján, hatan már a negyeddöntőre készülhetnek, ketten rapid rájátszáson harcolhatják ki a továbbjutást. A sorsolás ismeretében tudtuk, hogy Hoang Thanh Trang két meccsének remélt megnyerése után a világranglista második, a mezőny legmagasabb értékszámú nagymesternőjével, az indiai Humpy Koneruval játszik. Reméltük, hogy Trang nem tiszteli túlzottan ellenfelét.

Nem bizonyult szerencsésnek a megnyitás megválasztása, a holland védelem nem igazi fegyver. Koneru jól helyezte el tisztjeit, a korai e5-ös kísérlet után túl sok gyengeség keletkezett a sötét gyalogszerkezetben. Kinyílt a b vonal, és a világos nehéztisztek betörtek az állásba, az indiai sakkozónő biztos kézzel vezette győzelemre előnyösebb pozícióját.

Az első táblán a kínai világbajnoknőt búcsúztató orosz Szvetlana Matvejeva kettős vereséggel búcsúzott. Az ukrán Anna Usenyina igazán hálás lehet honfitársnőjének, Natalija Zsukovának, hogy rábeszélte a részvételre. Az igazi meglepetést a 14 éves kínai Hou Yifan veresége jelentette, az első játszma megnyerése után páholyban érezte magát. Az olasz Elena Szedina nagy skalpot szerzett, és reménykedhet a rapid rájátszásban.

Forrás: [origo]

Az egyik favorit, a 2004-es vb győztese, a bolgár Antoaneta Sztefanova kettős győzelemmel jutott tovább. A rutinos svéd Pia Cramling remivel biztosította továbblépését. Nagy árat fizetett a junior világbajnoknő Harika Dronavalli a tegnapi könnyelműségéért, gyalogelőnyös pozícióját rontotta remire. Az örmény Lilit Mkrtchian jó játékkal rukkolt ki világossal, és meggyőző győzelmet aratott.

Az orosz derbi nagy csatában dőlt el Alekszandra Kosztenjuk javára. Ő is rontott az első partiban, de sötéttel is nagyon agresszíven lépett fel. Tatjana Koszinceva jelentős időhátrányba került, pozíciója egyre aggasztóbbá vált, másodszor nem hibázott Kosztenjuk. Érdekes végjátékot remizett el az orosz Nagyezsda Koszinceva és a kínai Shen Yang, holnap folytatják a párharcukat.

A negyeddöntőben a Kosztenjuk-Usenyina és a Sztefanova-Cramling párosítás adott. Koneru a Shen Yang-Koszinceva,N, Mkrtchian a Hou Yifan-Szedina párharc győztesével mérkőzik meg.

A nyolcaddöntő eredményei:
Szvetlana Matvejeva (orosz, 2412) - Anna Usenyina (ukrán, 2476) 0 - 2
Hoang Thanh Trang (magyar, 2487) - Humpy Koneru (indiai, 2622) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Hou Yifan (kínai, 2557) - Elena Szedina (olasz, 2344) 1 -0 (1 - 0,0 - 1) TB
Inna Gaponenko (ukrán, 2468) - Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2550) 0 - 2
Pia Cramling (svéd, 2544)
- Ruan Lufei (kínai, 2499) 1,5 - 0,5 (1- 0, döntetlen)
Harika Dronavalli (indiai, 2461) - Lilit Mkrtchian (örmény, 2436) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Shen Yang (kínai, 2445) - Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2460) 1-1 (döntetlen, döntetlen)TB
Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2510) - Tatjana Koszinceva, (orosz, 2511) 1,5 -0,5 (döntetlen, 1 - 0)