Vágólapra másolva!
Alaposan felborították papírformát a Budaörs 2i SC női asztaliteniszezői az ETTU-kupa athéni selejtezőjében, hiszen nem csak a házigazda görögöket, hanem a kínai játékosokkal megerősített spanyol és olasz riválisukat is legyőzték, és csoportelsőként jutottak tovább a második fordulóba. S mivel itthon a 25-szörös BEK-győztes Statisztika idén már nem indít csapatot az Extraligában, a budaörsiek akár a bajnoki címet is megcélozhatják.

Az ETTU-kupa athéni selejtezőjében a Budaörs 2i SC négy győzelemmel, veretlenül zárt a csoportja élén, megelőzve az olasz USD TT Sant'Elena, a spanyol Valladolid TM, a görög Aris Voulas és a török Kocaeli együttesét. A siker kovácsai Fazekas Mária, Szvitán Krisztina és Recskó Emma voltak, de a görögök és a törökök ellen a tartalék Kovács Adrienn is szóhoz jutott.

"Nagyon nehéz csoportba kerültünk, hiszen az olaszok két kínai és egy román légióssal álltak fel, a spanyoloknál ugyancsak játszott egy kínai, plusz még egy görög válogatott is. Az olaszok egyik kínai játékosáról érdekesség, hogy ő máltai válogatott, szóval eléggé tarka volt a kép... Nem mi voltunk az esélyesek, de egységes csapatot alkottunk, amit jól mutat, hogy a két legfontosabb találkozón mind a hárman nyertünk egy-egy meccset, így győztünk kétszer is 3:2-re" - mondta el Szvitán Krisztina, hozzátéve, hogy most már a következő csoportkörből is szeretnének továbbjutni, ezt szeptember utolsó hétvégéjén ők rendezik.

"A sorozatba itt már bekapcsolódnak kiemelt csapatok is, és a mi csoportunkba a horvát Duga Resa került. Nekik is van két kínai légiósuk, és a szerbai Molnár Mónika játszik még náluk. A Duga a kiemelési listán a tizenötödik volt, de szerintem őket is legyőzhetjük, ahogy a holland a Bonnema Westát is. A három együttesből csak egy jut fel a tizenhatos főtáblára, s remélem, mi leszünk azok! Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy már a negyedik vagy ötödik éve szerepelünk az ETTU-kupában, de eddig még soha nem jutottunk fel a főtáblára. Viszont ilyen erős csapatunk még nem is volt, mint most van" - fogalmazott Szvitán Krisztina, aki már régóta a budaörsieket erősíti.

Forrás: [origo]
Fazekas Mária és Szvitán Krisztina nem iszik előre az újabb továbbjutásra, de bizakodik

A 2000-ben csapatban Európa-bajnok Fazekas Mária új igazolás, azt követően került Budaörsre, hogy 25-szörös BEK-győztes Statisztika vezetése úgy döntött, hogy idén már nem indít csapatot a hazai első osztályú bajnokságnak megfelelő Extraligában.

"Magam is úgy gondolom, nagyon nagy bravúr a továbbjutásunk, mert éreztük ugyan, lehet némi sanszunk, ahogy egymás között mondogattuk, mégiscsak halálcsoportba kerültünk. Az ETTU-kupát az európai szövetség szervezi, azonban ennek a sorozatnak már nincs sok köze az európai pingponghoz. A szponzor azt mondja, hogy eredményt akar, és erre mindenhol nagybevásárlást tartanak kínai játékosokból. Kérdem én, milyen állapot az, hogy például az olasz csapatban csak az edző volt olasz?! De nem is bosszantom fel magam, a lényeg az, hogy továbbjutottunk. Amikor beütöttük az utolsó pontot, ennek örömére azonnal rohantunk le a tengerpartra, és belevetettük magunkat a habokba. Nekem nem volt bikinim, ám a Butterfly shortom és a sportmelltartóm is megtette helyette. Hazaindulás előtt pedig még megnéztük az Akropoliszt is, szóval, ez egy nagyon jól sikerült túra volt!" - nyilatkozta Fazekas Mária.

"A hónap végén a második körben még nehezebb dolgunk lesz, de szerintem hazai pályán összejöhet az újabb bravúr. Amikor leültem tárgyalni a budaörsiekkel, nem is a bajnokság, hanem a nemzetközi kupaszereplés került szóba, hogy milyen jó lenne végre már feljutni a főtáblára. No persze a bajnokság is nagyon fontos számunkra, s a cél itt egyértelműen a dobogó" - tette hozzá a Statisztikával már sokszoros bajnok és BEK-győztes játékos.

Mivel az Extraligában a Statisztika idén már nem indul, a Postásból pedig Éllő Vivien gyermeket vár, a hét végén induló magyar bajnokság kiegyensúlyozott küzdelmet ígér: a Postás mellett a BSE, a Kecskemét és a Budaörs is megpályázhatja az aranyat.