Vágólapra másolva!
Különleges nemzetközi műkorcsolyázó edzőtábort tartott az elmúlt két hétben a budapesti Sportország egyesület: hazai és külföldi versenyzők több korosztályban vettek részt jeges és erőnléti tréningeken, köztük az Eb-4. helyezett Pavuk Viktória is.

Az edzőtáborban a jeges tréningeket orosz szakemberek tartották, míg az erőnléti és pszichikai felkészülésben a Franciaországban élő Kondi László segített.

A tréner Csordás Marikával a páros műkorcsolyázás utolsó magyar kettősét alkotta, amely Eb-10. helyezéssel is büszkélkedhet a temérdek hazai bajnoki cím mellett. A duó negyven éve szerepelt együtt utoljára, s most Kondit éppen korábbi párja, a Sportország egyesület elnökeként dolgozó Csordás Marika hívta Magyarországra, hogy erőnléti edzőként vegyen részt a klub edzőtáborában.

"Utoljára negyven éve szerepeltünk együtt a davosi világbajnokságon, és csak a közelmúltban vettük fel újra a kapcsolatot. Úgy gondoltam, mindenképpen szükség van Laci szaktudására, aki örömmel jött el hozzánk" - árulta el Csordás Marika.

Forrás: [origo]

Pavuk Viktória (balra) hallgatja a neves szakember Kondi László utasításait

Kondi, aki évek óta a francia golfválogatott erőnléti edzője is, különleges szerekkel - például golyókkal is - dolgozik, és kialakított egy speciális légzéstechnikát. Nevezetesen a hindu légzés európai változatát hozta létre, s ennek jótékony stresszoldó hatását kifejezetten a műkorcsolyázásra formálta. "Tulajdonképpen saját magam hiányosságai miatt kezdtem foglalkozni ezekkel a különleges technikákkal, és alakítottam mindent a műkorcsolyázásra. Úgy érzem, az edzőtáborban sokat segítettem a hazai korcsolyázóknak" - mondta el Kondi László, s szavaira rímel az Eb-4. helyezett Pavuk Viktória nyilatkozata is:

"Már évek óta érzem, hogy nem tudom kihozni magamból a maximumot, így most nagyon jót tettek ezek a gyakorlatok, és nemcsak mentálisan. Furcsa lehet, hogy ezt mondom, de még szárazon az egyensúlyi gyakorlatok is sokat segítettek. Bízom benne, hogy mindezek eredménye a következő szezonban a jégen is meglátszik majd a programjaiban" - fogalmazott Pavuk Viktóra.