Vágólapra másolva!
A Pakson zajló VI. Marx György emlékverseny második fordulójában három döntetlen született. A viadal doyenje, az 55 éves szlovén Alekszander Beljavszkij nem tudta győzelemig fokozni kedvezőbb állását a legfiatalabb résztvevő, a 18 esztendős francia Maxime Vachuer-Lagrave ellen. Nehéz perceket élt át a világossal játszó Berkes Ferenc, a holland Daniel Stellwagen nyerőesélyt szalasztott el. Értékes a címvédő Ács Péter az örmény Gabriel Szargiszjannal szemben sötéttel elért remije.

Megnyitáselméleti párbajokat, érdekes csatákat láttunk a 15-ös kategóriájú nagymesterverseny második játéknapján.

A rangidős Alekszander Beljavszkij ellen az első helyre rangsorolt legfiatalabb résztvevő, a francia Maxime Vachier-Lagrave a Grünfeld védelmet választotta, s némi nehézség árán kiharcolta a remit. Nem okozott gondot Ács Péternek sötéttel kiegyenlíteni az örmény olimpiai bajnokcsapat tagja, Gabriel Szargiszjan ellen.

A szláv védelem divatos változatában a sötéttel játszó holland Daniel Stellwagen előnybe került Berkes Ferenccel szemben. A végjátékban a sötét tisztek jóval aktívabbak voltak, elkerülhetetlenné vált az anyagi vesztés. A nyerés kapujában szerencsére a 21 éves holland sakkozó többször is hibázott, Feco remire mentette a játszmát.

A 2 forduló eredményei:
Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2606) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2681) döntetlen (Grünfeld védelem, 42)
Berkes Ferenc (magyar, 2645) - Daniel Stellwagen (holland, 2616) döntetlen (Szláv védelem,
Gabriel Szargiszjan (örmény, 2660) - Ács Péter (magyar, 2544) döntetlen (Blumenfeld-csel, 26)

A verseny állása:
1-2. Alekszander Beljavszkij és Daniel Stellwagen 1,5 pont
3-4. Berkes Ferenc és Maxma Vachier-Lagrave 1
5-6. Ács Péter és Gabriel Szargiszjan 0,5

A 3. második forduló párosítása:
Stellwagen - Beljavszkij
Vachier-Lagrave - Szargiszjan
Ács - Berkes

Beljavszkij,A (2606) - Vachier-Lagrave,M (2681)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 Fd7 11.Bb1 Vc7 12.Fd3 Bad8 13.Vd2 Fc8 14.Bfc1 Vd6 15.d5 He5 16.c4 e6 17.Hc3 Hxd3 18.Vxd3 b6 19.Fg5 Bde8 20.Hb5 Vd7 21.Vd2 exd5 22.exd5 a6 23.Hc3 Vg4 24.h3 Vxc4 25.Bxb6 Vd4 26.d6 Fe6 27.Fe3 Vxd2 28.Fxd2 Bb8 29.Bcb1 Bxb6 30.Bxb6 f5 31.a4 Fc4 32.Bc6 Bd8 33.Fg5 Bd7 34.Bxc5 Fxc3 35.Ff4 Fb3 36.Bxc3 Fxa4 37.Fe5 Kf7 38.f4 Ke6 39.Bc8 Kd5 40.Ba8 Fb5 41.Kf2 Ke4 42.h4 és döntetlen

Berkes,F (2645) - Stellwagen,D (2616)
Szláv védelem [D17]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hxc4 Vc7 8.g3 e5 9.dxe5 Hxe5 10.Ff4 Hfd7 11.Fg2 g5 12.He3 gxf4 13.Hxf5 0-0-0 14.Vc2 Kb8

A 2005-ös csapat-világbajnokságon az orosz Alekszander Morozevics is így játszott az ukrán Pavel Eljanov ellen.[14...Hc5 15.0-0 He6 16.Ve4 fxg3 17.hxg3 a5 18.Hb5!! A dán Peter Heine Hielsen fantasztikus újítását tálalta fel világos. 18...cxb5 19.axb5 Hc5 20.Ve3 Hg4 21.Vc3 Ve5 22.Vf3 Ve4 23.Vxe4 Hxe4 24.Fxe4 Fb4 történt a Johannessen-Shirov 2004-es partijában. Világos 25.b6 Kb8 26.Bac1 Bc8 27.Bfd1 után döntő előnybe kerülhetett volna.
15.0-0

Az ukrán sakkozó hosszúra sáncolt. [15.0-0-0 fxg3 16.hxg3 Fb4 17.f4 Hg4 18.He4 Vb6 19.Kb1 Hc5 20.Bxd8+ Bxd8 21.Hxc5 Fxc5 22.Bxh7 Hf2! 23.Ka2 Vb4 24.Vb3 Bd2 25.Vxb4 Fxb4 26.Kb3 a5 27.Bxf7 Hd1 28.Ff3 Bxb2+ 29.Kc4 Bc2+ 30.Kd4 Hb2 bonyolult végjáték végül remivel végződött.

15...fxg3 16.hxg3 h5 17.Bac1 h4 18.Hd5 Vc8 19.Ve4 Hg6 20.Hde7 Fxe7 21.Hxe7 Hxe7 22.Vxe7 hxg3 23.Vd6+ Vc7 24.Vxc7+ Kxc7 25.fxg3 He5 26.b4 Bhg8 27.Bc5 Bg5 28.Bc3 Bd4 29.Bb1 Bgg4 30.Bcb3 Hc4 31.Bf1 Hd6 32.e4

32...Bg5 33.Bf4 a5 34.e5 Bd1+ 35.Ff1 Bxe5 36.bxa5 Bxa5 37.Be3 Bf5

A holland nagymester 37...Ba1 38.Bf6 B1xa4 39.Be7+ Kd8 40.Be1 Bd4 után jelentős előnybe kerülhetett volna.

38.Bxf5 Hxf5 39.Ba3 b6 40.Kf2 Bd8 41.g4 Hd6 42.Bf3 Be8 43.Fd3 c5 44.Bf4 Kc6 45.g5 Kd5 46.g6 fxg6 47.Fxg6 Be7 48.Bf8 c4 49.Ba8 Kc5 50.Fc2 c3 51.a5 b5 52.a6 Hc4

Nehéz lett volna nagymesterünk helyzete a 52...Kb6 53.Bd8 (53.Bh8 Kxa6 54.Bh6 Bd7) 53...He4+ 54.Ke2 Hc5+ 55.Kd1 Kxa6 folytatásban.

53.Bc8+ Kb4 54.Bc6 Ha3 55.Fd1 Hc4 56.Fc2 Ka3 57.Bc5 Kb2 58.Fe4 Hd6 59.Fb7

59...Be8?

Stellwagen nyerést hagyott ki az 59...b4 60.a7 Bxb7 61.a8V He4+ 62.Ke2 Hxc5 63.Vh8 Be7+ 64.Kf3 Hd3 65.Kg2 (65.Vf6 Bf7) 65...b3 folytatásban.

60.a7 c2 61.a8V Bxa8 62.Bxc2+ Kxc2 63.Fxa8 Kc3 64.Ke2 b4 65.Fd5

Elméleti döntetlen a végjáték, Stellwagen ezt nehezen látta be.

65...Hc4 66.Fe4 b3 67.Fg6 He5 68.Fe4 Hd7 69.Fd5 b2 70.Fe4 He5 71.Fh7 Hc6 72.Kd1 Hb4 73.Fb1 Hd3 74.Ke2 Hc5 75.Fh7 He6 76.Fb1 Hf4+ 77.Kd1 Hd5 78.Ke2 Hb6 79.Fg6 Hc4 80.Fh7 Ha3 81.Kd1 b1V+ 82.Fxb1 Hxb1 és döntetlen

Szargiszjan,G (2660) - Ács,P (2544)
Blumenfeld-csel [E10]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 a5 6.Fg2 dxc4 7.0-0 c5 8.dxc5 Fxc5 9.Va4+ Hbd7 10.Hc3 0-0 11.Vxc4 b6 12.Fg5 h6 13.Fxf6 Vxf6 14.Bfd1 Ba7 15.Va4 He5 16.He4 Hxf3+ 17.Fxf3 Vxb2 18.Hxc5 bxc5 19.Vc6 Ve5 20.Bac1 Fb7 21.Vxc5 Vxc5 22.Bxc5 Fxf3 23.exf3 Bb8 24.Bdc1 Bb2 25.B1c2 Bxc2 26.Bxc2 és döntetlen