Vágólapra másolva!
A bieli szuperverseny második fordulójában remek küzdelem után remi lett az orosz Jevgenyij Alekszejev és a norvég Magnus Carlsen összecsapása. A vezérindiai védelmű játszmában Magnus eltért a dortmundi tornán kétszer is látott folytatástól, centrumrobbantással átvette a kezdeményezést, de ellenfele időzavarban is jól játszott, igazságos döntetlen született. A másik két parti is pontosztozkodással végződött, a kubai Leinier Dominguez örülhetett a fél pontnak, a svájci Yannick Pelletier nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. Másodszor remizett sötéttel az amerikai Alekszander Oniscsuk spanyol megnyitásban.

Nyolcadszor mérkőzött meg egymással az orosz Jevgenyij Alekszejev és a norvég Magnus Carlsen. Hat remi mellett Alekszejev tudott partit nyerni négy éve, Bielben folytatódott a remisorozat. A vezérindiai védelmű partiban Magnus tért el a dortmundi szuperversenyen látott Mamedgyarov-Kramnyik, illetve a Gustafsson-Lékó partitól. Érdekes manővereket láttunk, Alekszejev felvonult a d6 visszamaradt gyalog ellen, majd királyszárnyi akciót készített elő. Ezt keresztezte Carlsen centrumrobbantással, ami gyalogáldozattal is párosult. Világos nem fogadta el a felkínált gyalogot, sötét futópárjával némi kezdeményezéshez jutott, jelentős időelőnye is volt. Alekszejev jól védekezett, jogos döntetlen született.

Másodszor is remizett sötéttel a spanyol megnyitásban az amerikai Alekszander Oniscsuk. A francia Etienne Bacrot hiába tűnődött jóval többet. Örülhetett a kubai Perez Leinier Dominguez, hogy Grünfeld védelme végül nem futott zátonyra a svájci Yannick Pelletierrel szemben. A lebonyolításkor Pelletier két gyalogot is nyert, de a különböző színű futók mellett nem volt nyerési esélye, a sötét mezőkön Dominguez megszervezte a gyalogok feltartóztatását.

A 2. forduló eredményei:
Etienne Bacrot (francia, 2691) - Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2670) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)
Yannick Pelletier (svájci, 2569) - Leinier Dominguez (kubai, 2708) döntetlen (Grünfeld védelem, 45)
Jevgenyij Alekszejev (orosz, 2708) - Magnus Carlsen (norvég, 2775) (Vezérindiai védelem, 47)

A verseny állása:
1-2. Jevgenyij Alekszejev és Magnus Carlsen 1,5 pont
3-4. Perez Leinier Dominguez és Alekszander Oniscsuk 1
5-6. Etienne Bacrot és Yannick Pelletier 0,5

A 3. forduló párosítása:
Dominguez - Alekszejev
Carlsen - Bacrot
Oniscsuk - Pelletier

Alekszejev,E (2708) - Carlsen,M (2775)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6

A foroszi szuperversenyen ellenkező színelosztás mellett küzdöttek meg: 4...Fb7 5.Fg2 Fe7 6.Hc3 He4 7.Fd2 d5 8.cxd5 exd5 9.0-0 0-0 10.Bc1 Hd7 11.Ff4 Hxc3 12.Bxc3 c5 13.dxc5 bxc5 14.b4 cxb4 15.Bc7 Hc5 16.Hd4 Bc8 17.Bxc8 Vxc8 18.Vb1 a5 után kissé váratlanul döntetlenben állapodtak meg.

5.Va4

Korábban az 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 c6 8.Fc3 d5 9.He5 Hfd7 10.Hxd7 Hxd7 11.Hd2 0-0 12.0-0 változat fordult elő legtöbbször. hosszas varik, alapos elemzések, egyesek világossal, mások sötéttel esküdnek a folytatásra.

5...Fb7 6.Fg2 c5 7.dxc5 bxc5 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Bd1 Vb6 11.Ff4 Bd8 12.Bd2 d6 13.Bad1 a6

A dortmundi szuperversenyen Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter is játszotta sötéttel a változatot, ők azonban 13...He8-ra szavaztak. 14.e4 Fc6 15.Vc2 után az orosz exvilágbajnok 15...Hd7 16.e5 dxe5 17.Hxe5 Hxe5 18.Fxe5 Fxg2 19.Kxg2 Hf6 20.He4 Bxd2 21.Bxd2 Bd8 22.Fxf6 gxf6 23.g4 után kis hátrányban volt az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen. Péter a német Jan Gustafssonnal szemben 15...Vb7 16.Vb3 Vxb3 17.axb3 f6 18.He1 Hd7 19.Ba1 Bab8 20.Ba3 Bb7 után végül túljátszotta ellenfelét, és tornagyőzelmet érő nyerést könyvelhetett el.

14.Vc2 Vc7 15.e4 Hh5 16.Fe3 Hc6 17.h3 h6 18.Hh2 Bac8 19.Hf1 Hf6 20.f4

Forrás: [origo]

20...d5!?

Erre az áttörésre játszott Magnus.

21.cxd5 Hd4 22.Vb1

Világosnak nincs kompenzációja a minőségért a 22.Fxd4 cxd4 23.Bxd4 Fc5 változatban.

22...exd5 23.e5 He4 24.Hxe4 dxe4 25.Kf2

Alekszejevnek értékelnie kellett a 25.Fxe4 Hf3+ 26.Fxf3 Fxf3 27.Bxd8+ Bxd8 28.Bxd8+ Vxd8 után létrejövő pozíciót. Sötétnek a gyalogért a futópár, a meggyengült világos királyállás szép ellenjátékot ígért volna.

25...Hf3 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bxd8+ Vxd8 28.Vc1 g5 29.Fxf3 exf3 30.fxg5 hxg5 31.Vd2 Vb6 32.Hh2

Óvatosan kell bánni a gyalograblással. 32.Fxg5 c4+ 33.Fe3 Ve6 sötétre előnyös.

32...Vg6 33.Hg4 c4 34.Hf6+ Kg7 35.g4 Vd3 36.He8+ Kg6 37.Hd6 Fa8 38.b3 Vxd2+ 39.Fxd2 cxb3 40.axb3 f6 41.Fc3 fxe5 42.Fxe5 a5 43.Hf5 Fd8 44.Fc3 Fb7 45.Hd4 Ff6 46.Ke3 Fe5 47.Fe1 Fxd4+ és döntetlen

Bacrot,E (2691) - Oniscsuk,A (2670)
Spanyol megnyitás [C92]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.h3 Hd7 10.d4 Ff6 11.a4 Fb7 12.Ha3 Hb6 13.d5 Ha5 14.axb5 axb5 15.Fe3 Vd7 16.Fxb6 cxb6 17.Fa2 Bfc8 18.Vd3 Fa6 19.Ve3 Vc7 20.Hc2 Hc4 21.Vc1 Fb7 22.Hb4 g6 23.Fb3 Bxa1 24.Vxa1 Fg7 25.Vc1 Bf8 26.Fc2 Fc8 27.Fd3 Fd7 28.Vc2 Fh6 29.Ba1 Ha5 30.Be1 Hc4 31.Ve2 Ba8 32.Bd1 Vc8 33.He1 Fg5 34.Bb1 Hd2 35.Bd1 és döntetlen

Pelletier,Y (2569) - Dominguez Perez,L (2708)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Bxb7 Fxf3 14.Fxf3 Fxd4 15.Fb4 Hc6 16.Fxe7 Bfe8 17.Fg5 Fe5 18.Fg4 Hd4 19.f4 Fg7 20.e5 He6 21.Ff3 h6 22.Vd7 Hc5 23.Fd5 Hxd7 24.Fxa2 Hc5 25.Fxf7+ Kf8 26.Fxe8 Hxb7 27.Fxg6 hxg5 28.fxg5+ Kg8 29.Fe4 Bb8 30.Bb1 Fxe5 31.Bxb7 Bxb7 32.Fxb7 Ff4 33.h4 Fg3 34.h5 a5 35.Fc6 Kg7 36.Kf1 Ff4 37.g6 Kh6 38.Ke2 Fe5 39.g4 Kg5 40.Kf3 Fg7 41.Fa4 Ff8 42.Fb3 Fg7 43.Fd1 Ff8 44.Ke4 a4 45.Fxa4 Kxg4 és döntetlen