Vágólapra másolva!
Dos Hermanasban, a rapidverseny második elődöntőjében a bolgár Veszelin Topalov 2,5-1,5-re legyőzte Polgár Juditot. Az exvilágbajnok megnyerte az első és a második partit, majd remivel bebiztosította végső győzelmét. Nagymesternőnk a negyedik partiban aratott győzelemmel szépített. A játszmákban Juditnak is voltak esélyei, időzavarban azonban rontott, Topalov szerencsésebb volt. A vasárnapi döntőben Topalov a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal mérkőzik meg.

Polgár Judit pályafutása során Veszelin Topalovval először 1993-ban, a madridi tornán mérkőzött meg. Dos Hermanas előtt összesen 30 játszmában mérték össze erejüket, a bolgár nagymester 16-12-re vezetett 12 döntetlen mellett. 1998-ban egyszer snelljátszmát vívtak, Judit nyerte Wijk aan Zee-ben. Három rapidpartit játszottak, valamennyit Topalov nyerte, vakon nyolcszor mérték össze erejüket. Bilbaóban párosmérkőzést is játszottak az üres sakktábla előtt ülve, a bolgár sakkozó három döntetlen mellett 3-2-re vezet.

A négyjátszmás párharc egy érdekes vezércsel megnyitású partival kezdődött. Különböző színű futós állásban kölcsönösen a nagyátlón próbálkoztak, Juditnak volt kevesebb ideje, és már gyorsan kellett húznia amikor fölösleges aktivitással védtelenül hagyta királyát, s ez végzetes volt.

Rövid szünet után következett a második játszma, a spanyol megnyitású ütközetben Judit komoly kezdeményezéshez jutott, több helyen is jobban játszhatott volna komoly nyerőeséllyel. Veszelin Topalov ismét szerencsésebb volt, gyalogot nyert, és ezzel eldőlt a játszma.

A bolgár exvilágbajnoknak ezután már csak fél pontra volt szüksége, de aligha gondolta, hogy világossal milyen nehézségekkel kell megbirkóznia. Nagymesternőnk szabadgyalogja különböző színű futók mellett c3-ra tört előre, Topalov egy darabig jól védekezett, hibája után azonban Juditnak fonalas nyerést véltem felfedezni. Kimaradt a nagy esély, Topalov elméleti döntetlen végjátékra mentette a játszmát, s ezzel megnyerte a meccset. Judit a negyedik partiban erőteljesen támadott, a bolgár sakkozó rosszul védekezett, és nagymesternőnk támadása átütött. A vasárnapi döntőben Topalov a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal mérkőzk meg.

Veszelin Topalov (bolgár, 2767) - Polgár Judit (magyar, 2709) 2,5 - 1,5
Veszelin Topalov - Polgár Judit 1 -0 (Vezércsel, 62)
Polgár Judit - Veszelin Topalov 0 -1 (Spanyol megnyitás, 50)
Veszelin Topalov - Polgár Judit döntetlen (Vezérindiai védelem, 74)
Polgár Judit - Veszelin Topalov 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 41)