Vágólapra másolva!
Donald Thomas, a férfi magasugrás világbajnoki címvédője is részt vesz júniusban a győri II. Hopp-parádé elnevezésű ugrógálán - jelentették be a szervezők.

A kétnapos viadalra június 13-14-én Győr Marcalváros nevű részében, egy bevásárlóközpont parkolójában kerül sor, és a férfiak magasugrószáma mellett női magasugrást, valamint férfi rúdugrást rendeznek.

A gála sztárjával kapcsolatban a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy győri fellépése azért is számít az idén kuriózumnak, mert a pekingi olimpia előtt mindössze három versenyen indul Európában, s ezek egyike lesz a Hopp-parádé.

Thomas pályafutásáról Somogyi János főszervező beszélt, kiemelve, hogy mindössze két és fél éve foglalkozik magasugrással, addig ugyanis kosárlabdázott.


Tavaly a nagysikerű első Hopp-parádén az orosz fedett pályás világbajnok magasugró, Jaroszlav Ribakov volt a legnagyobb sztár.