Vágólapra másolva!
Hévízen, a Hotel Palace konferenciatermében lejátszották a hat résztvevős, kétfordulós nagymesterverseny második fordulóját. A tornát győzelemmel kezdő német Arkadij Naiditsch és Almási Zoltán spanyol megnyitású partija a 27. lépésben remivel végződött. Kalandos küzdelem után az izraeli Viktor Mihalevszkij győzött a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. Balogh Csaba második sötét partija is remivel végződött, a legmagasabb Élő-pontos román Európa-bajnokkal, Liviu-Dieter Nisipeanuval osztozott meg a ponton.

Olimpiai ezüstérmes, hatszoros bajnok nagymesterünk, Almási Zoltán a spanyol megnyitás egyik legnagyobb ismerője. A német Arkadij Naiditsch ellen a klasszikus Csigorin-változatot játszotta meg, gond nélkül egyenlített ki. A sorozatos cserék után a leegyszerűsödött állásban a 27. lépésben kötöttek békét.

A spanyol Francisco Vallejo Pons duplán is megizzadt. Meglepő ötlettel vezérelve az izraeli Viktor Mihalevszkij partija előtt felkereste a Hotel Palace szaunáját, és elnyomta a szendergés. Elkésett a játszmára, és bizony hiányoztak az eltékozolt percek. Eredeti megnyitás után Mihalevszkij tisztet áldozott, a bonyolult csatában mindketten hibáztak, az utolsó bakit a nagy időzavarba került Vallejo Pons követte el.

Érdekes küzdelem után végződött remivel Balogh Csaba összecsapása az első helyre rangsorolt román Liviu-Dieter Nisipeanuval szemben. A 2005-ben Európa-bajnokságot nyert Nisipeanu ellen minőséget áldozott, ellenértéként vezérszárnyi szabadgyalogot kapott. Világos bástyája nem jutott szóhoz, a sötét huszárpár tartotta az állást. A tornán a fordulók naponta fél 3 órakor kezdődnek (március 23 szabadnap), élőben a játszmák a viadal honlapján követhetőek.

A második forduló eredményei:
Livu-Dieter Nisipeanu (román, 2684) - Balogh Csaba (magyar, 2575) döntetlen (Szláv védelem, 37)
Viktor Mihalevszkij (izraeli, 2632) - Francisco Vallej Pons (spanyol, 2675) 1 - 0 (Benoni védelem, 38)
Arkadij Naiditsch (német, 2638) - Almási Zoltán (magyar, 2667) döntetlen (Spanyol megnyitás, 27)

A verseny állása:
1-2. Almási Zoltán és Arkadij Naiditsch 1,5 pont
3-4. Balogh Csaba és Viktor Mihalevszkij 1
5-6. Francisco Vallejo Pons és Liviu-Dieter Nisipeanu 0,5

A harmadik forduló párosítása:
Vallejo Pons - Naiditsch
Almási - Nisipeanu
Balogh - Mihalevszkij

Naiditsch,A (2638) - Almási,Z (2667)
Spanyol megnyitás [C99]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vc7 12.Hbd2 cxd4 13.cxd4 Hc6 14.Hb3 a5 15.Fe3 a4 16.Hbd2 Fd7 17.Bc1 Bac8 18.Hf1 Vb8 19.Fg5 Va7 20.He3 Hxd4 21.Hxd4 exd4 22.Hf5 Fxf5 23.exf5 h6 24.Fd2 d5 25.Ve2 He4 26.Fxe4 dxe4 27.Vxe4 és döntetlen

Mihalevszkij,V (2632) - Vallejo Pons,F (2675)
Benoni védelem [A40]

1.d4 e6 2.c4 b6 3.a3 c5 4.d5 exd5 5.cxd5 g6 6.Hc3 d6 7.Hf3 Hf6 8.Fg5 Fg7 9.Hd2 h6 10.Fh4 0-0 11.e4 Fa6 12.Fxa6 Hxa6 13.0-0 Vd7 14.a4 Hg4 15.Hc4 He5 16.Hxe5 Fxe5 17.Vd2 Fg7 18.f4 f5 19.e5 dxe5 20.fxe5 g5 21.e6 Ve7

Forrás: [origo]

22.Bfe1!

Az összekötött szabadgyalogok erejére támaszkodó tisztáldozat.

22...Bad8

Világosnak bőséges kompenzációja lenne a tisztért cserébe, 22...gxh4-re 23.d6 Vb7 24.Hb5 Hb4 25.Bad1 a6 26.Hc7 következett volna.

23.Hb5 gxh4 24.d6 Bfe8 25.a5 Hb4 26.axb6 a6 27.Vxb4?

Az izraeli nagymester hibázott, 27.Vd1 axb5 28.dxe7 Bxd1 29.Bexd1 Fd4+ 30.Bxd4 cxd4 31.b7 Hc6 32.Ba6 Bxe7 33.Bxc6 Bxb7 34.Bd6 Be7 35.Kf2 volt a helyes folytatás.

27...cxb4?

A spanyol nagymester kihagyta a 27...Bxd6 28.Hxd6 cxb4 29.Hxe8 Fd4+ 30.Kf1 h3 31.Hc7 hxg2+ 32.Kxg2 Vg5+ lehetőséget.

28.dxe7 Bxe7 29.Bxa6 Fxb2 30.Ba7?!

Mihalevszkij veszélyeztette nyerésér, 30.Ha7 Bde8 31.Hc6 Bb7 32.Bb1 Fc3 33.e7 folytatás.

30...Ff6 31.Kf1 b3? 32.Bxe7 Fxe7 33.Ha7 Fc5? 34.e7 Be8 35.Hc8 Bxc8 36.e8V+ Bxe8 37.Bxe8+ Kf7 38.b7 és sötét feladta

Nisipeanu,LD (2684) - Balogh,Cs (2575)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Fg4 5.h3 Fxf3 6.Vxf3 e6 7.Hc3 Fb4 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 0-0 10.Bd1 Ve7 11.Ve2 Bad8 12.a3 dxc4 13.Fxh7+ Hxh7 14.axb4 Vxb4 15.Bxa7 Ba8 16.Bxa8 Bxa8 17.e4 Ba1 18.Kh2 b5 19.e5 Hb6 20.He4 Hd5 21.Vg4

Forrás: [origo]

21...Bxc1 22.Bxc1 Vxb2 23.Vd1 c3 24.Vc2 b4 25.Hc5 Vxc2 26.Bxc2 Hf8 27.g3 Hd7 28.Hb3 f6 29.f4 Kf7 30.Bf2 Kg6 31.g4 fxe5 32.fxe5 H7b6 33.Kg3 Hc4 34.Kf3 Kg5 35.Ke4 Kh4 36.Kd3 Hb2+ 37.Ke4 g5 és döntetlen