Vágólapra másolva!
A középmezőnyben végzett a döntőben a négy magyar induló a kairói öttusa Világkupa női versenyében.

Máthé Vivien 14. (5400 pont), Tóth Adrienn 17. (5344), Kovács Sarolta 21. (5268), Cseh Krisztina pedig 26. (5192) lett a 36 fős fináléban. Győzött a brit Katie Livingstone (5704), az ezüstérem az ukrán Viktorija Terescsuknak (5636) jutott, míg a dobogó harmadik fokára a lengyel Paulina Boenisz (5540) állhatott fel. A szerdai selejtezőben közel hatvanan szerepeltek.

Kulcsár Antal szövetségi kapitány elmondta, erős volt a mezőny, az egyébként viszonylag jónak számító 5400 ponttal Máthé nem tudott az élcsoportba kerülni. "A magyarokról összességében elmondható, hogy idény eleji a formájuk, a fiataloknak pedig még szokni is kell a körülményeket, az ellenfeleket" - tette hozzá.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, a mezőnyben ott lesz Balogh Gábor, Németh Róbert és Marosi Ádám.