Vágólapra másolva!
Czink Melinda második mérkőzésén kikapott, így kiesett az év első Grand Slam-versenyének, az ausztrál nyílt teniszbajnokságnak a női selejtezőjéből.

A viadal honlapja szerint a kvalifikációban 12. kiemelt Czink (123. a világranglistán) az első játszmát még rövidítésben megnyerte a német Sabine Lisicki (195.) ellen, a folytatásban azonban visszaesett és a második szettet nullára, a harmadikat pedig 6:2-re veszítette el.

eredmények, selejtező, 2. forduló:
Lisicki (német) - Czink Melinda (12.) 6:7 (4-7), 6:0, 6:2

Korábban, a kvalifikáció első körében búcsúzott az idei évtől már magyar színekben versenyző Arn Gréta (118.), illetve Nagy Kyra (130.). Czink Melinda veresége így azt is jelenti, hogy az idei melbourne-i viadal főtábláján egyetlen magyar játékos szerepelhet, a világranglistán 20. Szávay Ágnes személyében, aki az orosz Jekatyerina Makarovával találkozik az első fordulóban.

A 1,78 m magas, 19 éves orosz játékos a 110. a világranglistán. Szávay már találkozott Makarovával, az internetes oldalán olvashatók szerint 2005-ben, a wimbledoni junior torna negyeddöntőjében 6:0, 6:7, 6:1-re nyert ellene.

Amennyiben a magyar játékos sikerrel veszi az első akadályt a második körben a Laura Granville (amerikai)-Yvonne Meusburger (osztrák) párharc győztesével mérkőzhet meg. A későbbiekben az orosz Nagyja Petrova, majd a szintén orosz Szvetlana Kuznyecova következhetne.

Utóbbi játékos, akit másodikként emeltek ki, a francia Natalie Dechy ellen kezd, s a Reuters előzetese szerint az első komoly megmérettetésére éppen "a tehetséges Szávay " ellen kerülhet sor. Szávay pályafutása során most először szerepelhet kiemeltként Grand Slam-tornán.