Vágólapra másolva!
Három diadalának helyszínén, a Roland Garroson búcsúzik májusban a profi tenisztől Gustavo Kuerten, a brazilok korábbi világelső sztárja.

"Szívesen maradtam volna még néhány évig, de a szervezetem sajnos nem engedi" - jelentette be sajtótájékoztatóján a 31 esztendős kiválóság, aki a párizsi Grand Slam-tornáig hazájában, Costa de Sauipében, valamint három Mesterversenyen és egy kisebb brazíliai viadalon indul el.

A Gugának becézett klasszis - aki 1997-ben, 2000-ben és 2001-ben nyert a francia nyílt bajnokságon - 2000-ben 43 hétig vezette a világranglistát, 2002-es és 2004-es csípőműtéte azonban derékba törte a pályafutását, jelenleg csak a 679. helyen áll a rangsorban.

Forrás: EPA

Guga elköszön a profi teniszsporttól

Tizenkét profi idényében 20 tornát nyert meg egyesben, 8-at párosban, és 14 750 088 dollárt ütögetett össze. Tavaly mindössze 12 meccset játszott és ezek közül csupán négyet nyert meg. "Nyugdíjasként" Kuerten felfedezőjének és korábbi edzőjének, Larri Passosnak a tenisziskolájában fog dolgozni.