Vágólapra másolva!
Hoffmann Nóra megtalálta új jégtáncos partnerét az orosz származású, de eddig amerikai színekben versenyző Maxim Zavozin személyében, azonban egyelőre várnia kell a bemutatkozásra.

"Ebben a szezonban várhatóan még nem tudunk jégre lépni, de már együtt készülünk. A kűrünk kész van, és amint lehet hivatalos viadalon is bemutatkozunk a közönségnek" - mondta Hoffmann, aki hozzátette, új párjával mindenképpen magyar színekben fognak versenyezni, ehhez a letelepedési engedélyt kell megkapnia Zavozinnak.

A 22 éves magyar lány korábban Elek Attilával alkotott duót, amely azonban tavaly nyáron felbomlott. A Hoffmann, Elek kettős legnagyobb sikere az volt, hogy kétszer ezüstérmes lett a junior világbajnokságon.

Hoffmann új partnere korábban Morgan Matthewsszal versenyzett, 2005-ben megnyerte a junior vb-t, majd egy évvel később már a felnőttek között második lett a Négykontinens versenyen.