Vágólapra másolva!
A papírforma alapján a Lombard BVSC férfi pingpongosainak pénteken este simán, 3-0-ra ki kellett volna kapniuk a Bajnokok Ligája nyitókörében a Borussia Düsseldorftól, ám a Jakab János, Pázsy Ferenc, Zwickl Dániel összetételű trió a Körcsarnokban 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte a BL egyik nagy favoritját.

A Borussia Düsseldorf keretében Timo Boll 4., Dimitrij Ovtcharov 30., Christian Süss 40., a két légiós közül a cseh Petr Korbel 24., a japán Jun Mizutani 72. a világranglistán, és még utóbbi is előrébb van a rangsorban, mint a BVSC játékosai. Pázsy 90., Jakab János 112., Zwickl Dániel 139., így a németek úgy is abszolút esélyesei voltak a péntek esti BL-találkozónak, hogy a hátfájással bajlódó Boll nem jött el Budapestre, vb-ezüstérmes páros társa, Süss pedig nem kapott bizalmat.

A nyitó találkozón Mizutani bő negyedóra alatt 3:0-ra verte Jakabot, majd Zwickl is csak egy játszmát tudott elvenni Ovtcharovtól, ezután azonban csodát látott a Körcsarnokot majdnem megtöltő, hazai pingpongrendezvényen régen látott szép számú, hozzávetőleg ezerötszáz fős közönség. Pázsy 3:1-re nyert Korbel, Jakab ugyancsak 3:1-re Ovtcharov ellen, így a Lombard-BVSC 2-2-re egyenlített.

A mindent eldöntő ötödik mérkőzésen Zwickl 11-8-ra hozta az első szettet Mizutani ellen, és a másodikban 10-9-nél játszmalabdája volt, de a japán fordított 12-10-ra. A harmadik szett is a vendégek játékosáé lett, azonban az eksztázisban játszó Zwickl a vesztett helyzetből talpra tudott állni. A negyedik játszmát 11-8-ra, az ötödiket pedig rögtön az első mérkőzéslabdáját értékesítve 11-7-re nyerte, 3:2-re legyőzve Mizutanit.

Így a Lombard BVSC a Bajnokok Ligája nyitó csoportkörében világszenzációt okozva 3-2-re verte a sorozat egyik nagy favoritjának számító Borussia Düsseldorfot!

Forrás: [origo]

A BVSC csodatevői: Jakab János, Zwickl Dániel és Pázsy Ferenc

A találkozó után igazi fiesta vette kezdetét a Körcsarnokban, és a Grácia hegedűtrió koncertje közepette a magyar játékosok alig győzték az autogramosztást. A média kereszttüzében leginkább természetesen az utolsó meccset megnyerő Zwickl Dániel volt.

"Amikor megláttuk a beírást, hogy melyikünk kivel játszik, nagyon örültünk, 0-2-nél azonban kicsit elment a kedvünk. Ám az, hogy a harmadik mérkőzésen Pázsy Feri megverte Korbelt, megint óriási önbizalmat adott. Jakab Jani még soha nem nyert Ovtcharov ellen, de most ezer százalékra vettem, hogy legyőzi. Jól ismerem Jakit, tudtam, hogy a második meccsére ellazul, és nyerni fog. Ami az én sorsdöntő mérkőzésemet illeti, igazából akkor kezdtem izgulni, amikor vezettem. Tulajdonképpen saját magamnak nehezítettem meg a helyzetemet, hiszen nyerhettem volna előbb is, de a vége így tényleg izgalmas lett. Folyamatosan mentem előre, hergeltem magam, és szerencsére sikerült két bravúrpontot szereznem. Nagyon örülök, hogy ilyen fantasztikus hangulatú találkozón sikerült megvernünk a németeket, és ha a további öt meccsünkön is így játszunk, akkor van esélyünk, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé a BL-ben" - mondta el Zwickl Dániel.

"Óriási élmény volt ez a csapatmérkőzés, számomra felér a három évvel ezelőtti ifi Eb-vel, amit éppen itt, a Körcsarnokban nyertem meg. Ez a meccs egy óriási hullámzás volt, 0-2-nél megtapasztaltuk a mélypontot, és az, hogy innen tudtunk fordítani, ilyen katartikus hangulatban, elmondhatatlan érzés! Mit annyiszor már, most is bebizonyosodott, hogy vesztes helyzetben sem szabad soha feladni" - fogalmazott Jakab János.

A szavaira tökéletesen rímel a csapat legrutinosabb tagjának, Pázsy Ferencnek a nyilatkozata is: "Egy pillanatig se fordult a fejemben, hogy ha vereséget szenvedek Korbeltől, akkor vége az egész meccsnek. Igaz, hogy eddig még soha nem nyertem ellene, mert eddig kétszer játszottunk, és ha szoros meccseken is, mindkétszer kikaptam tőle. De ilyesmivel egyáltalán nem foglalkoztam, úgy álltam oda az asztalhoz, hogy megverem, és így is történt. Utána már csak annyi volt a feladatom, hogy a többieket összerántsam, és megfordítsuk a találkozót."

Férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája, B csoport, 1. forduló:
Lombard-BVSC - Borussia Düsseldorf (német) 3-2
Jakab János - Mizutani Jun (japán) 0:3 (-5, -12, -3)
Zwickl Dániel - Dmitrij Ovcharov 1:3 (-12, 6, -9, -7)
Pázsy Ferenc - Petr Korbel (cseh) 3:1 (-11, 10, 9, 8)
Jakab János - Dmitrij Ovcharov 3:1 (8, 9, -8, 5)
Zwickl Dániel - Mizutani Jun 3:2 (8, -10, -8, 8, 7)

A csoport másik mérkőzésén:
STK Zagreb (horvát) - AS Pontoise Cergy (francia) 3-1