Vágólapra másolva!
A Fairmont Monte Carlo Hotelben március 16. és 29. között rendezik meg a 16. Amber-versenyt. A szupernagymesterek körében rendkívül népszerű tornán a meghívott 12 résztvevő kétjátszmás páros mérkőzéseken méri össze erejét, egy-egy rapid, illetve "vakon" vívott partiban. Lékó Péter hetedszer szerepel a viadalon, többek között Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand, Vaszilij Ivancsuk, Levon Aronjan, Alekszandr Morozevics, Borisz Gelfand és Tejmur Radzsabov társaságában. A világranglista első tíz helyezettjéből heten játszanak. Először kapott meghívást a 16 éves norvég Magnus Carlsen és Radzsabov, nagy hiányzó a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. A péntek esti ünnepélyes megnyitó után szombaton indulnak a sakkórák.

Az 1992-ben kezdődött versenysorozat idei tornáján is káprázatos a résztvevők névsora, a sakkvilág elitjének kedvelt versenye 19-es kategóriájú, 2724-es Élő-átlagú. Lékó Péter hetedszer vág neki a különleges megmérettetésnek, ahol "vakon", illetve rapid partiban mérkőzik meg riválisaival. Hat ellenfelével a nemrég befejeződött linaresi szuperversenyen is összecsapott, nagy csalódást okozó eredménye után gyorsan javíthat. Lékó 2003-ban holtversenyben második volt, 2002-ben harmadikként zárta szereplését, két éve osztotta a harmadik díjat. Lékó eddigi hat szereplése alkalmából a 132 játszmából 39 győzelmet könyvelhetett el 24 vesztés mellett.

Az 1992-ben kezdődött sorozat egyetlen versenyéről sem hiányzott Vaszilij Ivancsuk. Az ukrán nagymester nyerte az első, Ljubomir Ljubojevic szerb sakkozó a második tornát. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand, a rapid sakkozás egyik legjobbja 1993-ban mutatkozott be, és csak 2002-ben maradt távol, 1994-ben és 1997-ben, majd három éve is megnyerte a viadalt. 2005-ben óriási bravúrral mindkét műfajban, és így az összetettben is az élen végzett. Tavaly az orosz Alekszandr Morozeviccsel vívott emlékezetes párharcot, a vak tornán Moro remekelt, Vishy a rapid viadalon nyújtott kiemelkedőt, és nagy fölénnyel nyerték holtversenyben az összetett versenyt. Anand a linaresi tornagyőzelemmel felvértezve, optimistán várhatja 14. Amber tornájának a rajtját. Az indiai exvilágbajnok a 13 versenyen játszott 286 játszmából 114 győzelmet aratott, és 33-szor szenvedett vereséget. Kiegyensúlyozott a teljesítménye a két műfajban, hiszen a rapid sakkozás királya 58 nyerést könyvelhetett el 17 vereség mellett a rapid összesítésben.

A sakkozás 14. világelsője, tavaly óta az egyesített világbajnoki cím birtokosa, Vlagyimir Kramnyik tizenharmadszor szerepel a viadalon. 1996-ban és 1999-ban egyedül végzett az élen, 1998-ban a spanyol Alekszej Shirov, 2001-ben a bolgár Veszelin Topalov társaságában győzött, 2003-ban honfitársával, Morozeviccsel holtversenyben végzett az élen. Kramnyik a 264 partiból 108 nyerést ért el, 41-szer kapott ki. Vakon volt eredményesebb, 63 győzelem és 19 vereség a mérlege. Morozevics 2002-ben újoncként győzelemmel mutatkozott be, négy éve Kramnyikkal osztotta az elsőséget, 2004-ben is második volt. A tavalyi viadalon vakon parádézott, világcsúcsnak számít a 11 partiban szerzett 9,5 pont. A korábbi győztesek közül Anatolij Karpov (1995), Alekszej Shirov (1998, 2000) és Veszelin Topalov (2001) nem játszik.

Emlékeztetőül a tavalyi végeredmények
Az összetett verseny végeredménye:
1-2. Alekszandr Morozevics (orosz, 2721) és Viswanathan Anand (indiai, 2792) 14,5 pont
3. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2650) 12
4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2717) 11,5
5-6. Veszelin Topalov (bolgár, 2801) és Lékó Péter (magyar, 2740) 11
7-8. Levon Aronjan (örmény, 2752) és Borisz Gelfand (izraeli, 2723) 10,5
9. Loek van Wely (holland, 2647) 10
10. Peter Szvidler (orosz, 2765) 9,5
11. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2729) 9
12. Peter Heine Nielsen (dán, 2644) 8.

A "vak" verseny végeredménye:
1. Alekszandr Morozevics 9,5 pont
2-3. Viswanathan Anand és Francisco Vallejo Pons 6,5
4-5. Alekszandr Griscsuk és Lékó Péter 6
6-7. Borisz Gelfand és Peter Szvidler 5,5
8-9. Loek Van Wely és Veszelin Topalov 4,5
10-11. Peter Heine Nielsen és Levon Aronjan 4
12. Vaszilij Ivancsuk 3,5.

A rapid verseny végeredménye:
1.Viswanathan Anand 8 pont
2-3. Veszelin Topalov és Levon Aronjian 6,5
4-7. Vaszilij Ivancsuk, Loek van Wely, Francisco Vallejo Pons és Alekszandr Griscsuk 5,5
8-10. Alekszandr Morozevics, Lékó Péter és Borisz Gelfand 5
11-12. Peter Heine Nielsen és Peter Szvidler 4.

A tavalyi mezőnyhöz képest három helyen van változás. Ismét asztalhoz ül Vlagyimir Kramnyik, és két újonc kapott meghívást, a 20 éves azeri Tejmur Radzsabov és a 16 éves norvég Magnus Carlsen.

A torna résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Viswanathan Anand (indiai, 2779)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2766)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2750)
Lékó Péter (magyar, 2749)
Levon Aronjan (örmény, 2744)
Alekszandr Morozevics (orosz, 2741)
Borisz Gelfand (izraeli, 2733)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2729)
Peter Szvidler (orosz, 2728)
Magnus Carlsen (norvég, 2690)
Loek van Wely (holland, 2683)
Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2679)

A Max Euwe Alapítványon keresztül a sakkozás elkötelezett szponzoraként ismert holland bankár, J.J. van Oosterom 216 ezer eurós díjalapot biztosított a tornára, és a megszokott luxus körülmények között látja vendégül a szupernagymestereket. Külön díjazzák az összetett versenyt, a rapid és a vak tornát. A rapid és a "vak" partikat is 25-25 perc gondolkodási idővel játsszák, de előbbinél 10, utóbbinál 20 másodperc bonusz időt kapnak a sakkozók még lépésük megtétele előtt. A "vakon" vívott összecsapások során a nagymesterek az előttük levő számítógépes monitoron csak az üres sakktáblát látják, lépéseiket az egér segítségével tehetik meg. A remek viadalt a sakkrajongók az interneten élőben is követhetik a verseny honlapján, a www.amberchess.com címen. Az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást pénteken este tartják meg, március 17-én indulnak a sakkórák. A fordulók az utolsó játéknap (március 29) kivételével 15 órakor kezdődnek, először vakon csatáznak. Március 21-én és március 26-án szabadnap lesz.

Verőci Zsuzsa