Vágólapra másolva!
A jelenleg is zajló sanghaji Mesterek Kupáját, illetve a november végi, december eleji Davis-kupa-döntőt leszámítva gyakorlatilag véget ért a 2007-es teniszidény. Az orosz Kommersant megvonta a mérleget, s megállapította, ugyan az év játékosa a két világranglista-vezető, Roger Federer és Justine Henin lett, ám a pénzkereseti lehetőségeket figyelembe véve - a svájci klasszis mellett - messze Marija Sarapova kereste a legtöbbet. Ráadásul elsősorban nem a pályán nyújtott teljesítményével.

Roger Federer tavaly első teniszezőként átlépte a hétmillió dolláros álomhatárt, legalábbis az egy naptári évben megnyerhető pénzdíjak tekintetében. Nos, a svájci világelső idén sem állt le, az ATP hivatalos honlapja szerint 7 430 620 dollárt keresett, de ha hinni lehet a híreknek, összesen közel tízmillió ütötte a markát, hiszen némely torna szervezője - csak azért, hogy elinduljon náluk - gyakran félmillió dollárt is fizetnek neki. S ha megnyerné a jelenleg is zajló Mesterek Kupáját, akkor az plusz másfél milliót hozna a konyhára.

Persze ez az össze az évi bevétel közel negyedét jelenti csak a svájci világsztárnak, hiszen emellett közel 30 millió dollárt kasszíroz a reklámszerződéseknek köszönhetően. A Nike és a Wilson 12-12 millió dollárral segíti, a Rolex és a Gilette révén is befolyhat 2-2,5 millió dollár.

És akkor még nem beszéltünk a saját piperemárkáról, a Number One+ elnevezésű termékcsaládról. Egy csomag 145 dollárt kóstál, ebben az eau de toilette, az aftershave, a dezodor és a tusfürdő mellett négy teniszlabda is megtalálható.

De hiába a 40 milliós évi bevétel, azt is mondhatnánk, Federer alulfizetett sportoló, hiszen például a golf elsőszámú sztárja, Tiger Woods csak ebben az évben 100 millió körül keresett, s ő az első sportoló, aki csak a sport és a hozzá kapcsolódó szponzorációs szerződések révén átlépte az egymilliárdos álomhatárt.

Hogy mégis mi a különbség kettejük között? Az állampolgárság. Az, hogy Woods számára Amerikai hatalmas felvevőpiac, s neve ismert Európában. Ugyanez fordítva kevésbé igaz, a Marketing Evaluations felmérése alapján az amerikaiak mindössze 27 százaléka hallott egyáltalán Federerről...


A hölgyeknél másabb a helyzet, ott ugyanis Marija Sarapova kelendő termék. Nemcsak csinos és szexi megjelenésével, de játékával is. Idén ugyan nem a legjobb szezonját zárta, azért San Diegóban aratott győzelmének és az Australian Open-elődöntővel, s a birminghami fináléval együtt 1,8 milliót kaszált a pályán.

Pályán kívül még többet. A száz legjobban fizetett celebrity között az 51. helyet foglalja el, csak férfiak előzik meg, ám a reklám- és szépségipar olyan lehetőséget lát benne, amely csak a 2007-es évben 23 millió dollárhoz segítette. Ebből az összegből a legtöbbet a Motorola, illetve az amerikai parfümóriás, a Parlux Fragrances Inc. invesztálta bele, 5-5 millió dollár értékben.

Csak összehasonlításképpen: Justine Henin majdhogynem többet keres a pályán, mint a reklámokkal, a belga világelső idén 5,4 millió dollárt ütögetett össze.