Vágólapra másolva!
A 91 kg-os súlycsoportban szereplő Darmos József pontozásos vereséget szenvedett a kínai Nijiati Jü-santól a Chicagóban zajló ökölvívó-világbajnokság negyeddöntőjében, így nem szerzett olimpiai kvótát. Ezzel eldőlt, hogy egyedül a félnehézsúlyú Szellő Imre váltotta meg pekingi repülőjegyét a magyarok közül, aki azonban szintén elbúcsúzott a küzdelmektől a legjobb nyolc között.

Darmos - mint később kiderült - törött orral szállt ringbe, meglehet, ez is befolyásolta teljesítményét. A jóval magasabb és hosszabb karú kínai - aki teljesen ismeretlen a nemzetközi mezőnyben - jól szurkált, ügyesen távol tartotta magától a szinte kizárólag balhorgokkal, meglehetősen egysíkúan bunyózó Vasas-versenyzőt.

Nem beszelve arról, hogy a pontozok Darmos tiszta horgai után sem nyomtak meg a gombot... Jü-san azonban ettől eltekintve is uralta a meccset a végére teljesen elfáradó és szétesett, ennek ellenére jól küzdő Darmossal szemben.

Az olimpiai részvételt már az előző körben biztosító Szellő Imre a 81 kg-os súlycsoportban az orosz Artur Betyerbijevvel találkozott, és pontozásos vereséget szenvedett, ezzel egyetlen magyar sem végzett a dobogón - ilyen a 2001-es belfasti vb óta nem fordult elő -, ettől függetlenül Szellő már a nyolc közé jutással megszerezte az olimpiai kvótát.

Szellő cseppet sem tűnt ijedtnek, amikor szorítóba lépett az orosz Európa-bajnok ellen, 1-1-nél még egyenlő volt az állás, onnan kezdve azonban egyre jobban érvényesült Betyerbijev nagyobb tudása, gyorsasága.

A kecskeméti versenyző egy pillanatig sem játszott ugyan alárendelt szerepet, az orosz folyton megelőzte őt, s bár megrendítő ütést nem tudott bevinni, nem férhetett kétség a győzelméhez.

A mérkőzésről tájékoztató magyar szövetség megjegyezte: véletlenül sem szánja a bizonyítvány magyarázásának, de - mint ezen a vb-n már oly sokszor - a magyar öklözőnek ezúttal is három tiszta ütést kellett bevinni az orosz fejére, hogy legalább egyet megítéljenek.

"Nem találtam a ritmust..." - mondta a szorítóból levonuló Szellő. Ezzel a magyarok számára befejeződött a világbajnokság, a tizenegy ökölvívó mérlege éppen ötven százalékos: tizenegy győzelem és ugyanannyi vereség.

Eredmény, negyeddöntő:
81 kg:
Artur Betyerbijev (orosz) - Szellő Imre 25-9

91 kg:
Nijiati Jü-san (kínai) - Darmos József 28-11