Vágólapra másolva!
A Boksz Világtanács (WBC) elöljárói úgy döntöttek, hogy nehézsúlyú világbajnokuk, Oleg Maszkajev újabb sérülése miatt a nigériai Samuel Petert nevezik meg a kategória ideiglenes bajnokának.

A döntésre azok után került sor, hogy Maszkajev lemondta a Peter ellen október 6-ra tervezett címmeccsét. A gondot az jelenti, hogy az orosz öklöző tavaly decemberben bokszolt utoljára, s most hátproblémái miatt leghamarabb három hónap múlva kezdheti meg ismét az edzéseket, így mérkőzést jövő március előtt szinte biztosan nem vállalhat. Márpedig a szervezet szabályai szerint két címmeccs között 14 hónapnál több idő nem telhet el.

A 27 éves nigériai Peter, aki Maszkajev visszalépése után még nem tudja, kivel csap össze a jövő szombati New York-i gálán, profi pályafutása során 29 mérkőzéséből 28-at megnyert, csupán az ukrán Vlagyimir Klicsko tudta legyőzni pontozással 2005 szeptemberében.

Maszkajev tavaly augusztusban az amerikai Hasim Rahman kiütésével hódította el a WBC koronáját, majd decemberben az ugandai Peter Okhello ellen védte meg.