Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság páros viadalának elődöntőjébe, miután a New York-i viadal keddi játéknapján a cseh Vladimira Uhlirovával karöltve három szettben legyőzte a Stephanie Foretz, Jaroszlava Svedova francia, orosz duót. Szávayék a fináléba kerülésért a Csan Jüng-csan, Csia Jüng-csuang tajvani kettőssel találkoznak.

Nem tekint vissza régi múltra Szávay Ágnes és Vladimira Uhlirova együttműködése, az elmúlt években a magyar játékos ugyanis több páros partnert is kipróbált, s idén sem tétlenkedett: a cseh játékos ugyanis a hatodik teniszező, akivel összeállt egy versenyre. Az is igaz viszont, hogy Uhlirova az egyetlen, akivel egynél több tornán indult.

Márciusban, Dohában volt a nyitány, akkor a duó a fináléig menetelt, s csak a Hingis, Kirilenko kettős állta útját. Második nekifutásra, Budapesten már győzni is sikerült, a fináléban a Martina Müller, Gabriela Navratilova kettőst verte 7:5, 6:2-re.

Forrás: EPA

A Roland Garroson és Wimbledonban nem jött össze a bravúr, előbbi versenyen a 16, utóbbin a 32 közé került csak a páros, Torontóban nyolcad-, Palermóban és New Havenben negyeddöntőt vívhatott, míg Bad Gasteinben Hradecka és Voracova állította meg a fináléban.

New Yorkban folytatódott sikersorozat, az első körben a Liga Dekmeijere, Julia Vakulenko (lett, ukrán), a másodikban a Eleni Daniilidou, Jasmin Wöhr (görög, német), a harmadikban pedig az Alicia Molik, Mara Santangelo (ausztrál, olasz, 4.) kettős hajolt meg a nagyobb tudás előtt.

Következhetett a negyeddöntő, amely előtt egyébként a Bet and Win iroda a magyar, cseh párost érezte esélyesebbnek, 1,27-es oddszuk mellett a Stephanie Foretz, Jaroszlava Svedova (francia, orosz) kettősre 3.09-es szorzóval lehetett fogadni.

Az egyesben is a nyolc között szereplő magyar kiválóság és partnere viszonylag simán bukta el az első szettet, ám a másodikat már jóval kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel hozta.

A mindent eldöntő szettet nagyszerűen kezdték Szávayék, hiszen először nyerték saját adogatójátékukat, majd break-eltek, és ismét hozták magukét (3:0). A hatodik játék rendkívüli izgalmakat hozott: mindkét duónak többször is volt esélye elnyerni a másik adogatását, ez végül Szávayéknak sikerült, és ezzel el is döntötték az összecsapást.

Grand Slam-torna elődöntőjében magyar játékos utoljára 2003-ban szerepelt: akkor Mandula Petra az ausztrál nyílt teniszbajnokság párosküzdelmeiben az olasz Emanuelle Gagliardi oldalán játszhatott a fináléba kerülésért, de vereséget szenvedtek.

A magyar tehetség szerdán egyesben folytatja szereplését: a tét ezúttal is a legjobb négy közé kerülés, az ellenfél a negyedik helyen rangsorolt orosz Szvetlana Kuznyecova lesz.