Vágólapra másolva!
Az utóbbi évtized legnagyobb magyar teniszsikerét érte el Szávay Ágnes, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) egyesében a legjobb nyolcig jutott, párosban pedig már az elődöntőnél jár. A nagy érdeklődésre való tekintettel a világranglista élcsoportjában található teniszező szeptember 11-én, kedden közönségtalálkozóra várja rajongóit a Vasas Folyondár utcai sporttelepén.

Szávay - és az ügyeit intéző menedzseriroda - a honlapján, valamint a médiában tapasztalt érdeklődés alapján úgy gondolja, meg kell adnia a lehetőséget a rajongóknak a személyes találkozásra.

Az eseményre szeptember 11-én, kedden, 18 órakor a Vasas SC Folyondár utcai sporttelepén (Budapest, III. kerület, Folyondár utca 15.) kerül sor, ahol Szávay jelenlegi és leendő szponzorai is tiszteletüket teszik.

Forrás: MTI

A részletes program szerint Szávay 18 órakor látványelemekkel díszített bevonulás keretében érkezik meg, majd félórás élménybeszámolót tart.

18.40 és 18.50 között húgával, Szávay Blankával teniszezik, aki ezt követően kisorsolja a tombolát vásároló gyerekek közül azt a tíz szerencsést, aki párost játszhat ellenük.

Az esemény alatt licitálni lehet Szávay ütőjére. A rendezvényből befolyó teljes összeg (licit, tombola) a Vasas Centenárium Alapítványnak kerül átutalásra.