Vágólapra másolva!
A korábbi napok gyakorlatához képest, vagyis az alapvetően ázsiai fölény után a férfi 94 kg legjobbjainak vasárnap késő esti küzdelmeit Európa uralta a thaiföldi súlyemelő-vb-n: a kategória A csoportjában orosz világbajnokot avattak.

Roman Konsztantyinov Európa-bajnoki ezüstérmesként vágott vissza most Csiangmajban az idei kontinenselső, lökés-világcsúcstartó lengyel Szymon Koleckinek, aki ráadásul ezúttal kedvenc műfajában sem tudott maradandót alkotni. Kezdőgyakorlata volt csak jó 219 kilón, s mivel szakításban is értékes kilókat "hullajtott el", összetettben csak a harmadik helyen végzett.

Eléfurakodott a 220-szal is elbánó pánamerikai bajnok kubai Yoandris Hernandez, aki a lökést is megnyerte ezzel, lévén bő egy kilóval könnyebb Konsztantyinovnál. A legszebb medál, az összetett arany azonban az orosz nyakába került.

Kiss Attila 340 kilós összteljesítménnyel 8. lett a 94 kg-os kategória C csoportjában. A tiszaújvárosiak 22 esztendős országos bajnoka szakításban a 160 kg-mal másodjára sem bírt, amiért nagy kár, mert a kezdőfogása 155 kilón kiválóan sikerült. A tavalyi, dominikai vb-n súlycsoportjában 362 kg-mal 30. helyezett magyar lökésben is nyitósúlyán - 185 kg-on - rekedt, a 190-nel már nem tudott megbirkózni. Így az idei ob-n számára aranyérmet érő 340 kg-mal fejezte be vb-szereplését. Kiss Attila a teljes rangsorban végül a 32. lett.

Kínai-orosz párharc jegyében zajlott a női 63 kg-os kategória vasárnapi, A csoportos versenye, ahol ázsiai győztest ünnepelhettek a végén. A kínai új hullám egyik újabb képviselője, Liu Haj-hszia a szakításban csak arra ügyelt, hogy tartsa a lépést Szvetlana Carukajevával, aki a tavalyi világbajnokságon még egy súlycsoporttal lejjebb zárt ezüstérmesként. Az orosz ragyogó sorozattal jutott el a 109 kg-tól a junior-világcsúcsot jelentő 115 kilóig, ám hiába: 22 dekával könnyebb testsúlyának köszönhetően az ugyanennyit produkáló kínaié lett az aranyérem.

Lökésben trióvá bővült a viaskodók köre: az első fogásnem bronzérmese, a hármójuk közül a legkisebb testsúlyú, észak-koreai Pak Hjon Szuk 135 kilóig menetelt. Ugyanennyit teljesített - s ezzel a korosztályos összetett-világrekordot is megjavította - Carukajeva, ám feljebb lépnie már egyikőjüknek sem sikerült. Annál inkább Liunak, aki a 135 és a 140 után - a felnőtt világcsúcsot beállítva, az összetettét pedig megjavítva - a 142 kg-ot is biztosan tartotta meg a feje felett. Miáltal újabb két vb-arannyal gazdagodott, folytatva egyszersmind a kínaiak nyerőszériáját Csiangmajban.

A magyar színeket képviselő, s C csoportos fellépésén már szombaton túljutott Nagy Nikoletta összetettben a 31. helyen végzett 175 kg-mal.

Eredmények:
férfi 94 kg, összetett, világbajnok:
Roman Konsztantyinov (Oroszország) 397 kg (177 kg, 220 kg) 2. Yoandris Hernandez (Kuba) 393 (173, 220) 3. Szymon Kolecki (Lengyelország) 392 (173, 219) ...32. Kiss Attila 340 (155, 185)
szakítás, világbajnok:
Konsztantyinov 177 2. Eduard Tyukin (Kazahsztán) 176 3. Jevgenyij Bratan (Moldova) 175 ...28. Kiss Attila 155
lökés, világbajnok:
Hernandez 220 2. Konsztantyinov 220 3. Kolecki 219 ...35. Kiss Attila 185

női 63 kg, összetett, világbajnok:
Liu Haj-hszia (Kína) 257 kg (115 kg, 142 kg) - összetett világcsúcs, régi: 256, Pawina Thongsuk (Thaiföld), 2005.11.12., Doha, 2. Szvetlana Carukajeva (Oroszország) 250 (115, 135), 3. Pak Hjon Szuk (Koreai NDK) 240 (105, 135), ...31. Nagy Nikoletta 175 (75, 100)
szakítás, világbajnok:
Liu 115, 2. Carukajeva 115, 3. Pak 105, ...36. Nagy Nikoletta 75
lökés, világbajnok:
Liu 142, 2. Pak 135, 3. Carukajeva 135, ...29. Nagy Nikoletta 100.