Vágólapra másolva!
Dortmundban június 23. és július 1. között rendezik meg a hagyományos Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A 20-as kategóriájú, 2727-es Élő-átlagú, 8 résztvevős viadalon címvédőként az orosz világbajnok, Vlagyimir Kramnyik játszik. A hétszeres tornagyőztes Kramnyik tizennegyedszer szerepel, a kétszeres első Lékó Péter tizenharmadszor. Tizedszer ül sakkasztalhoz a világranglistát vezető Viswanathan Anand, aki három éve nyerte meg a tornát. Három újonc a mezőnyben. Az orosz szuperbajnok Jevgenyij Alekszejev az idei Aeroflot verseny győzteseként harcolta ki a részvételi jogot. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a 16 éves norvég Magnus Carlsen kapott még meghívást az esztendő egyik legrangosabb tornájára, amely csúcsrangadóval, Kramnyik-Anand derbivel kezdődik,  Lékó a sötét bábukat vezeti Carlsen ellen.

A 35. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt a tavalyi lebonyolításhoz hasonlóan 8 résztvevővel, körmérkőzéses formában rendezik meg. Az idei szuperversenyen dortmundi csatákban már edződött nagymesterek mellett hárman mutatkoznak be a dortmundi közönségnek. A 20-as kategóriájú, 2727-es Élő-pontátlagú tornán a mexikói világbajnoki döntő négy résztvevője szerepel. Dortmund Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter kedvenc városa.

Az orosz világbajnok tizennegyedszer, elsőszámú nagymesterünk tizenharmadszor ül sakkasztalhoz. Kramnyik címvédőként, hétszer vehette már át a győztesnek járó díjat, Lékó kétszer ünnepelhetett tornagyőzelmet. A világranglistát vezető Viswanathan Anand tizedszer fogadta el a meghívást, 2004-ben ért elsőként a célba. Az izraeli Borisz Gelfand hatodszor a dortmundi "ringben".

Kramnyik 1995-ben az első helyért Anatolij Karpovval vívott külön versenyt, végül a 20 éves Vlagyimir 7 pontot gyűjtve fél ponttal megelőzte "veterán" honfitársát. Egy évvel később a tornagyőzelemért Ananddal csatázott, végül holtverseny után az orosz nagymestert hirdették ki győztesként.

A 18-as kategóriájú, 2676-os átlagú, tíz résztvevős versenyen mindketten veretlenül érték el a 7 pontot. 1997-ben 6,5 pontot gyűjtve lett első, 18-as kategóriájú, 2699 Élő-pontátlagú tornán egy ponttal előzte meg Anandot. A rendezők a következő évben sem tudták túllépni a bűvös 2700-as ponthatárt, ismét "csak" 2699 pontot számolhattunk a tíz meghívott nagymester átlagának. Hárman osztoztak a dicsőségen, a 6 pontos Kramnyik, Adams és Szvidler triójából ismét Kramnyik emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A következő verseny már 19-es kategóriájú volt, a nyolc résztvevő küzdelmében Lékó Péter diadalmaskodott, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Fél ponttal előzte meg Kramnyikot, egy ponttal teljesített többet, mint Karpov, Anand és Adams, három győzelem díszelgett a neve mellett. 2000-ben kilenc nagymester (2752-es átlaggal) és a Deep Junior program versengett, utóbbi Lékó Péter balszerencséjére. Nagymesterünk nyerőesélyes állást rontott vesztésre, a két holtversenyes győztes, a 6 pontot szerző Kramnyik és Anand mögött holtversenyben harmadik lett. Ismét az orosz sakkozóé a trófea, bár veretlenségét nem tudta megőrizni, az angol Adams legyőzte, de Anandot fantasztikus partiban kényszerítette kapitulációra.

Hat éve rendezték meg először hat résztvevővel, két fordulóval a szuperversenyt, s a sakkrajongók igazi csúcstalálkozót kísérhettek fokozott figyelemmel. A 21-es kategóriájú, 2755-ös átlagú viadal a szuperversenyek rangsorában mindössze egyetlen ponttal szorul a második helyre, az 1996-os Las Palmas-i torna megelőzi. Kramnyik ezúttal a bolgár Veszelin Topalovval versengett, veretlen maradt, egyszer riválisát is legyőzte, 6,5 pontot gyűjtött, s hatodik dortmundi tornagyőzelmét ünnepelhette. Topalov aligha kesergett, hiszen holtversenyes első helye nagy feltűnést keltett. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, de csak egyszer tudott nyerni, harmadik lett. A torna nagy szenzációjaként Anand nyeretlenül végzett az utolsó helyen, négy játszmát is vesztett.

2002-ben a Dortmunder Sparkassen az Einstein-csoport világbajnok-jelölti versenyét szponzorálta, amely Lékó Péter fényes diadalát hozta. A csoportmérkőzések során kezdetben még döcögött Péter játéka, de a második körben először Barejevre, majd Adamsra mért vereséget, s másodikként továbbjutott. Szárnyalásában többé már nem lehetett megállítani, az elődöntőben Shirov ellen remekelt, majd a döntőben Topalov elleni diadalával végső győztesként, Vlagyimir Kramnyik kihívójaként ünnepelhettük.

2003-ban a torna óriási szenzációjaként az Aeroflot nyílt verseny megnyerésével a dortmundi részvételt kiharcoló Viorel Bologan, a szupernagymesterek között újoncnak számító moldáviai sakkozó győzött, egy ponttal előzte meg a veretlenségét megőrző Kramnyikot, és a kétszer is kapitulációra kényszerülő Anandot. A világbajnoki döntő körüli huzavona rányomta bélyegét Lékó játékára, több esélyes állást is időzavarban elrontva nyeretlen maradt.