Vágólapra másolva!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar sportolói számára Szeged a kajak-kenu fővárosa. A tavalyi síkvízi világbajnokságot követően ismét a Maty-éri pályán kerül sor - május 18. és 20. között - az év legjelentősebb regattájára, a MOL Világkupára. A napokban Szegeden mutatták be Vk-hoz kapcsolódó új arculati kampányt.

Forrás: MKKSZA Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idén is hű marad önmagához: a legdinamikusabb hazai sportföderáció ezúttal új arculati kampánnyal csábítja a lelátóra a sportág több tízezer szurkolóját.

"Miként azt a mellékelt képen is megcsodálhatják, az országos reklámkampányban csak az igazságot mutattuk be - mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. - Láttatni engedjük, hogy nem csak eredményes, hanem csinos, szép és jóképű versenyzők ragadnak lapátot válogatottunkban. A kampányban minden szakágból egy-egy világklasszis mutatkozik be fotómodellként: a női kajakosok közül Kovács Katalin, a férfi kajakosok sorából Kucsera Gábor, a kenusok részéről pedig Kolonics György."

Immár szép számú nevezés érkezett a Vk-ra és a szervezés is gördülékenyen halad. A világbajnoki erősségű mezőnyt, majd ötven ország válogatottját vonzó Vk megrendezéséhez újfent jelentős anyagi támogatást nyújt Szeged Megyei Jogú Város Önkrományzata - erősítette meg dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, a szervezésben pedig közreműködik a Mezei Richárd vezette szegedi Városi Sportigazgatóság és a Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központ szakembergárdája - Horváth András irányításával.