Vágólapra másolva!
Majoros István birkózó olimpiai bajnoktól volt hangos a magyar sajtó az újév beköszöntével, hiszen az uborkaszezonban szinte minden sajtóorgánum beszámolt a K1-es kalandjáról. Majoros Oszakában lépett ringbe, ahol vereséget szenvedett a sokkal esélyesebb japán ellenfelétől K1-ben, ahol ütni, rúgni is lehetett.

"Számomra érthetetlen, hogy itthon milyen visszhangot váltott ki a K1-es mérkőzésem" - kezdte mondanivalóját az athéni győztes. "Közellenség lettem, mert szeretném eltartani a családom. Tudomásul kell venni, hogy idehaza a sportolók anyagi keretei behatároltak. Most kaptam egy lehetőséget, és éltem vele. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy nem nyerhetek, mert az ellenfelem nagyon jó K1-ben, és, ha nemcsak másfél hónapot készülök, hanem egy teljes esztendőt, akkor is megvert volna. Maximum nem kiütéssel, hanem pontozással. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezt a pénzt a családom eltartására szánom, és ha itthon ennyi pénzt kapnék, eszembe sem jutna más sportágat kipróbálnom a birkózáson kívül. Számtalan telefont kaptam újságíróktól, és mindenki azt firtatta, miért érte ez meg nekem, és mennék-e legközelebb is."

- És mit válaszolt?
- Mennék! Most már nemcsak a pénz miatt, hanem azért a hangulatért, amit Japánban tapasztaltam. Szavakban nehéz elmondani, hogy milyen körülmények fogadtak. A felkészülésem alatt, még decemberben, Budapestre érkezett az oszakai városi televízió teljes stábja, és egy egész napomat felvették. Mint kiderült, ezt az anyagot montázsokra vágták, és 5 percenként leadták a japán tv-ben. Amikor megérkeztem Oszakába, a repülőtéren 3000 ember várt, és megrohamoztak autogrammokért. Egy órán keresztül osztogattam az aláírásokat, aztán egy limuzin jött értem, és londiner vitte a cuccomat, közben kordont állítottak a szálloda elé, ahol szintén több ezren vártak. És ne higgye, hogy túlzok a számokkal.

- Meglepte a fogadtatás?
- Szóhoz sem jutottam! Azt sem tudtam, hol vagyok, volt olyan rajongó, aki a szálloda előtt lefotózott, aztán fél óra múlva már jött a képemmel, - mert időközben előhívatatta - és azt kérte, a fényképet írjam alá. Hihetetlen volt az a rajongás, az a szeretet. Tényleg, mint egy hollywood-i sztár, úgy éreztem magam.

- Csak a japán tv-nek volt köszönhető a népszerűsége?
- A szigetországban rendkívül népszerűek a küzdősportok. Elég csak a szumót említenem, tehát a tv-s szpotok nélkül is tudták ki vagyok, de a felfokozott érdeklődés a beharangozó miatt volt. Ez igaz volt a versenyzőtársakra is. A K1-es mérkőzéseket szorítóban rendezik, akárcsak az ökölvívó csatákat. Van piros, illetve kék sarok, és két edzőterem. A piros sarok küzdői és a kékek is együtt készülnek külön teremben. Amikor kikaptam, és visszamentem a bemelegítő terembe, minden versenytárs megtapsolt, és gratuláltak, mert tudták, hogy ez volt az első kirándulásom ebben a sportágban. Fájt az orrom az ütésektől, de gyógyír volt a számomra a kedvességük.

- Szép emlékekkel távozott?
- Összességében igen, bár a rajongók lelkesedése az ötödik napon már terhes volt, de leszámítva, hogy a légkondiciónálótól - amely folyamatosan ment Oszakában - homloküreg-gyulladást kaptam, minden nagyon tetszett. Hatalmas betondzsungelek között jártam, ahol az embereknek az a kikapcsolódás, hogy játéktermekben költik a pénzüket, és közben sportolókért lelkesednek.

- Most viszont jönnek a szürke a hétköznapok?
- Megkezdtem már az alapozást, bár a birkózó válogatottal, most nem utaztam el Romániába, mert a betegségem itthon tartott, de a jó időnek köszönhetően már megkezdtem a futásokat a Hármashatár-hegyen, mert készülök a világbajnokságra.

- A súlycsoportot kérdezzem?
- Kérdezheti. Még bármi megtörténhet, akár az is, hogy vállalom a fogyást 55 kilogrammra, amelyben olimpiai bajnok lettem.