Vágólapra másolva!
A hét végén idén is hatalmas mezőnnyel, 35 nemzet 972 junior korú vívójának részvételével rendezik meg a Héraklész-kupa hatfegyvernemes Világkupa-viadalt, és ebben az évben egy felnőtt világbajnok is lesz az indulók között a Nemzeti Sportcsarnokban. Az amerikai Rebecca Ward tavaly a torinói vb-n 16 évesen óriási meglepetésre aranyérmes lett a női kardozók versenyében.

A Magyar Vívószövetség szerdai sajtótájékoztatóján Gémesi György elnök első napirendi pontként bemutatta Füleky Andrást, aki a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatójaként tovább dolgozó Kovács Tamást váltja a technikai igazgatói poszton.

"Tagadhatatlanul éreztem a polémiát a vívótársadalmon belül, hogy szerencsés-e, ha nem egy sportágon belüli személyre esik a választás. Nos, az biztos, hogy a szakmai munkába nem fogok beleszólni, de szoros kapcsolatot kívánok tartani a szakosztályokkal, a szövetségi kapitányokkal és a válogatott versenyzőkkel is. S úgy gondolom, hogy az adminisztrációs munkában hasznosíthatom a kajak-kenu szövetségben, valamint az állami sportirányításban szerzett tapasztalataimat" - szögezte le Füleky András, aki korábban hosszú éveken át a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, majd a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) helyettes államtitkára és a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettese volt.

Forrás: [origo]

A vívószövetséget irányító triumvirátus: Gémesi György, Füleky András és Jánosi Zsuzsa

Jánosi Zsuzsa utánpótlás-igazgató elmondta, hogy a hét végén 35 nemzet 972 junior korú vívója részvételével rendezik meg a Héraklész-kupa hatfegyvernemes Világkupa-viadalt, s a Nemzeti Sportcsarnokban és a szomszédos Tornacsarnokban összesen 33 páston zajlanak a versenyek. A bő három évtizedes múltra visszatekintő viadalon vívóink tavaly három ezüst- és két bronzérmet szereztek, s idén is többen esélyesek a dobogóra. Támpont, hogy a férfiaknál kardban Szilágyi Áron, párbajtőrben Budai Dániel és Szényi Péter, a nőknél párbajtőrben Izsó Katalin, tőrben pedig Kreiss Fanni taláható az első tízben a világranglistán. S tavaly az egyik ezüstérmünket éppen Izsó szerezte.

A női kardozók rangsorában az amerikai Rebecca Ward "csak" a negyedik, mégis ő lesz a Héraklész-kupa legnevesebb indulója, hiszen személyében a felnőtt világbajnoki címvédőt köszönthetjük! Ward tavaly a torinói vb-n 16 évesen óriási meglepetésre aranyérmes lett a női kardozók versenyében, a döntőben 15-11-re verte honfitársnőjét, az athéni olimpiai bajnok Mariel Zagunist.

A péntektől vasárnapig zajló Héraklész-kupa programja mindennap 8 órakor kezdődik, a döntőkre 18 órától kerül sor. Pénteken a férfi és női tőrözők, szombaton a női párbajtőrözők és kardozók, vasárnap pedig a férfi párbajtőrözők és kardozók lépnek pástra.

Fábik Tibor