Vágólapra másolva!
Az orosz férfitenisz-válogatott hódította el a Davis-kupát, miután Marat Szafin nagy csatában, 2 óra 50 perc alatt győzött az argentin José Acasuso ellen a moszkvai döntő utolsó, ötödik mérkőzésén.

A nap korábbi meccsén David Nalbandian legyőzte Nyikolaj Davigyenkót. Nalbandian az első két játszmát viszonylag simán söpörte be, a harmadik és negyedik felvonás viszont már sokkal szorosabb küzdelmet hozott. Előbbit a hazai közönség szeretetét élvező Davigyenko, utóbbit pedig a Diego Maradona futball-legenda által biztatott dél-amerikai klasszis nyerte, aki így mindkét találkozóját hozta.

Alberto Mancini, a dél-amerikai gárda kapitánya az utolsó pillanatban változtatott: Acasusót küldte harcba Juan Ignacio Chela helyett, ám Szafin régi nagy napjaira emlékeztetően teniszezett, s így a vendéglátók 2002 után másodszor nyerték meg a sorozatot.

"Nagyon nagy nyomás nehezedett rám, de szerencsére minden jól alakult" - mondta a finálé után Szafin. "A szurkolók élvezték a játékot, én pedig nagyon boldog vagyok. Ez a siker értékesebb, mint az első volt Párizsban. Arra számítottam, hogy Davigyenko eldönti a párharcot, így az ötödik meccsen minden pontért nagyon meg kellett küzdenem. Azért is emlékezetes ez a döntő, mert először találkozhattam személyesen Diego Maradonával, aki még kezet is fogott velem."

Davis-kupa-döntő, végeredmény:
Oroszország - Argentína 3-2
Nyikolaj Davigyenko - David Nalbandian 2:6, 2:6, 6:4, 4:6
Marat Szafin - José Acasuso 6:3, 3:6, 6:3, 7:6 (7-5)

Oroszország útja a diadalig:
nyolcaddöntő: Hollandia 5-0
negyeddöntő: Franciaország 4-1
elődöntő: Egyesült Államok 3-2
döntő: Oroszország-Argentína 3-2

A Davis-kupa eddigi győztesei:
31 alkalommal - Egyesült Államok (1900, 1902, 1913, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1937, 1938, 1946, 1947, 1948, 1949, 1954, 1958, 1963, 1968, 1969, 1970, 1971, 1972, 1978, 1979, 1981, 1982, 1990, 1992, 1995)
28 - Ausztrália (1907, 1908, 1909, 1911, 1914, 1919, 1939, 1951, 1951, 1952, 1953, 1955, 1956, 1956, 1959, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1966, 1967, 1973, 1977, 1983, 1986, 1999, 2003)
9 - Nagy-Britannia (1903, 1904, 1905, 1906, 1912, 1933, 1934, 1935, 1936) és Franciaország (1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1932, 1991, 1996, 2001)
7 - Svédország (1975, 1984, 1985, 1987, 1994, 1997, 1998)
3 - Németország (1988, 1989, 1993)
2 - Spanyolország (2000, 2004), Oroszország (2002, 2006)
1 - Olaszország (1976), Csehszlovákia (1980), Horvátország (2005)

A sorozatot Dwight Filley Davis amerikai teniszezőről nevezték el, aki apja segítségével valósította meg álmát. Bostoni ékszerészek 32 cm-es, 6,15 kg-os óriási salátástálra emlékeztető kupát készítettek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia csapatainak mérkőzésére. A találkozó a Longwood Brookline Cricket Club füves pályáján (Massachusets állam), 1900-ban zajlott le. A házigazdák 3-0-ra nyertek a britek ellen, és Davis tagja volt a győztes hazai gárdának. "Olyan hatalmas nemzetközi mérkőzéssorozatot kell létrehoznunk, hogy az ne csak itt, hanem az egész földkerekségen is föltűnést és érdeklődést keltsen" - mondta a kupa névadó atyja.